OMSZ: az életmentés, a sürgősségi és az ügyeleti ellátás országszerte megbízható

Az adatok, a feladatmutatók alapján kijelenthető, hogy az életmentés, a sürgősségi és az ügyeleti ellátás országszerte megbízhatóan áll a betegek rendelkezésére Magyarországon - írta a Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.

OMSZ: az életmentés, a sürgősségi és az ügyeleti ellátás országszerte megbízható

A szolgálat munkatársai tavaly 1 millió 353 ezer 912 mentési esetet és 879 ezer 982 orvosi ügyeleti feladatot láttak el, miközben a mentőautók több mint 50 millió kilométert tettek meg. Budapesten és környékén az esetszám tovább emelkedett: 2023-ban 358 ezer, míg 2024-ben 396 ezer mentőfeladat volt.

A mentési feladatok között a tavalyi évben a szolgálat mentőegységei 2123 sikeres újraélesztést hajtottak végre és 525 szülést vezettek le a helyszínen vagy a mentőautóban. A segélyhívások legnagyobb része a 112-es rendszeren keresztül érkezett a mentőkhöz, több mint 30 ezer hívást a Gondosóra rendszerén át, illetve az Életmentő applikáción keresztül fogadtak.

A mentésirányítók a SzívCity applikáción keresztül 1038 esetben riasztottak önkéntes elsősegélynyújtókat közterületi újraélesztés gyors megkezdéséért. A mentőegységek 2024-ben akut szívinfarktus miatt 11 ezer 628 beteget, stroke gyanúja miatt 40 ezer 288 embert láttak el és szállítottak kórházba - ismertették.

Kitértek arra is, hogy

a speciális mentőegységek közül a gyermekmentők 4633, a motoros és kerékpáros mentők 2146 feladatot láttak el, a mentőhelikopterek 3616 riasztást kaptak. A betegellátás során 71 ezer liter infúziót, mintegy 500 kilométernyi hosszúságú kötszermennyiséget és 51 ezer 732 ampullányi fájdalomcsillapítót használtak fel.
Tavaly a szolgálat által működtetett, októbertől országosan egységes alapellátási ügyeleti rendszerben 879 ezer 982 beteg kapott ellátást Magyarországon, 81 ezer 567 esetben a telefonos tanácsadás elegendőnek bizonyult, 740 ezer 617 beteget valamelyik ügyeleti telephelyen részesítettek ellátásban, 57 ezer 797 beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtek és lakásukon látták el őket. Az alapellátási ügyeletben ellátottak 36 százaléka gyermek, illetve 18 éven aluli fiatal volt - írták.

AZ OMSZ közölte: az elmúlt időszakban esetkocsi-fejlesztést hajtottak végre Zala vármegyében Zalaszentgróton, Pest vármegyében Dunakeszin, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Csengeren. Új mentési pontot létesítettek a Veszprém vármegyei Balatonalmádiban és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszavasváriban.

A mentőellátás szakmai fejlesztéséért a nemzetközi irányelveknek megfelelően frissített módszereket és eljárásokat vezettek be egyebek mellett a súlyos baleseti sérültek vérzéscsillapításánál, az emelt szintű légútbiztosításnál, illetve az orvosi telekonzultációnál.

A szervezett mentésben tevékenykedők részére tavaly továbbképzéseket, valamint online szakmai kurzusokat szervezett és tartott az OMSZ. Továbbá a szolgálat részt vett az iskolai KRESZ-oktatáshoz kapcsolódó elsősegélynyújtási tananyag fejlesztésében és szerepet vállal az év végétől a gyakorlati oktatások megszervezésében és lebonyolításában is - olvasható a kommünikében.

A szakdolgozói béremelések az elmúlt években is folytatódtak - írták -, az átlagosan 20 százalékos szakdolgozói alapbéremelést az OMSZ teljes körűen végrehajtotta.

A közleményben kitértek arra is, hogy új épületbe költözött a győri és a kőszegi mentőállomás.

Energetikai felújítás valósult meg Nagykőrös, Hajdúnánás, Kaposvár mentőállomásain és a budapesti Bázis mentőállomáson, illetve jelentős felújítási munkálatok voltak Ózd mentőállomáson is.

Megkezdődött és jelenleg is folyamatban van Putnok és Zsámbék mentőállomás teljes körű felújítása, Kemecsén pedig új épület épül.

Előkészületek indultak a fővárosi Markó utcai és a Bázis mentőállomás villamoshálózatának felújítása, Balatonlelle új mentőállomásának előkészítése, Veszprém mentőállomás bővítése, továbbá Zalaegerszeg és Szeged mentőállomás építése érdekében.

Az OMSZ közölte, jelenleg 1029 mentőautóval rendelkeznek, ezek közül mintegy 210 Budapest és környékének mentőellátását biztosítja.

Az év kezdetével 36 mentőkocsit kivontak, mert azok elérték a maximálist kort. A feladatellátásban tevékenykedő járművek mellett a mentőszolgálatnak jelenleg 246 tartalék mentőgépjárműve van. Új mentőgépjárművek beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van - áll a tájékoztatásban.


Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás: