Ön is 4000 angol szót tud - mégsem beszél angolul? De igen!

Több mint négyezer olyan angol szó létezik, amit mindenki ismer, csak nem tudja, hogy tudja. Ezeket a kifejezéseket a hétköznapi életből, így reklámokból, filmekből, a bevásárlóközpontok polcairól, híres emberek nevéből, márkanevekből vagy akár a magyar nyelvből tanuljuk meg úgy, hogy gyakorlatilag észre sem vesszük. Legtöbbször magyar szóként azonosítjuk őket.

Ön is 4000 angol szót tud - mégsem beszél angolul? De igen!

Stadler Veronika tolmács, fordító a mindenki által elsajátított angol szavakat gyűjtötte össze egy könyvsorozatba. Az Angol Szóhoz Jutsz című tematikus kötetek mindegyikében több mint 800 szó történetét járja körül, ami nagy segítséget nyújthat azoknak, akik önállóan szeretnének nyelvet tanulni.

Stadler Veronika 22 éve foglalkozik angoloktatással, a tanfolyamokon egy-egy szó tanításakor el szokta mondani annak a történetét, hogy ne legyen olyan idegen, és könnyebben meg lehessen jegyezni. Nála tanult Burján Szafi gasztroblogger és László Pál újságíró, szerkesztő is.

Az egyik kurzuson diákja, Tibor tette őt kíváncsivá, hogy vajon a magyarok átlagosan hány angol szót ismerhetnek a tudtuk nélkül, és azonnal a szenvedélyévé vált az ilyen szavak gyűjtése.

„Tavaly szeptemberben kezdtem el a szógyűjtést, de a mai napig találkozom olyan szavakkal, amik nincsenek még benne a listában. Nyitott füllel járok, figyelem az emberek beszélgetését, hallgatom a podcastokat, olvasom a könyveket és nézem a filmeket, és amikor hallom azokat a szavakat, amelyeket mi is angolul használunk, kijegyzetelem őket” – mesélt a munkafolyamatról a tolmács, fordító. 

De angol szavakért nem kell messzire menni – elég, ha végigveszünk egy átlagos hétköznapot. Reggel megnyomod a snooze gombot a telefonodon, majd beállsz a zuhany alá, és magadra kened a shower gelt. Ezt követően bekapcsolod a rádióban a morning show-t, híreket hallgatsz a celebekről, miközben eszel egy toastot és valamilyen superfoodot vagy ham and eggset, és megiszol egy yellow label teát. Ebédszünetben beugrasz a bankba, megemeled a limited, amit az online banking nem engedett. Visszafelé útba ejted a közértet: joghurt, grapefruit, pomelo, extra virgin olívaolaj kerül a kosaradba. Paypass-szal fizetsz. Eszedbe jut az utolsó céges party, ahol a mixer rázta a shakert, koktélokat keverve. Munka után shoppingolsz egy plázában vagy egy outlet centerben – és ismét ömlenek ránk az angol szavak.

A szerző megfigyelte, hogy a diákok szeretik gyűjteni a szólistákat, de azokból soha nem lesz semmilyen tudás. A célravezető az, ha valaki minél több háttéranyaggal rendelkezik valamiről, minél több ismerete van róla. Vagyis összebarátkozik a szóval, megismerkedik vele. A tanulás így sokkal játékosabb, és hatékonyabb is egyben.

Tévhit a szókinccsel kapcsolatban

A nyelvtanulással foglalkozó szakirodalomban gyakran találkozunk a középszinthez kapcsolódóan a 3000 szóval. 

„A középszintű nyelvtudás azt jelenti, hogy hétköznapi élethelyzetekben, például egy állásinterjún, az orvosnál, a hivatalban jól elboldogulok a nyelvtudásommal, szókincsemmel. Ahogy a BBC kutatása is feltárta, ehhez 3000 szó kevés. 8000-re van szükség. A jó hír, hogy a 8000-ből magyarként 4000 kifejezést már ismerünk, és a nagy részüket használjuk is az anyanyelvünkben” – tájékoztat Stadler Veronika.

A tolmács, fordító az Angol Szóhoz Jutsz című könyvsorozatában írta le hazánkban elsőként azokat az angol szavakat, melyeket a magyar nyelvben is aktívan használunk. 

Az angol nyelv elsajátításában segítő könyv több mint 800 szót tartalmaz, modern női magazinokhoz hasonló szerkesztéssel, hogy élvezet legyen lapozgatni. Az e-book verzióhoz pedig tartalmas hanganyag is jár, sok-sok magyarázattal és kiegészítéssel tarkítva.

„Ez nem egy újabb képes, tematikus szótár vagy egy száraz szólista. A könyvből hasznos, mindennap használt szavakat és kifejezéseket lehet megtanulni, érdekes infókkal vagy történetekkel kiegészítve. A könyvet úgy alakítottam ki, hogy ha csak 5 percünk van, akár egy oldal elolvasásával is tudunk haladni” – fogalmazta meg a szerző.

A leírások nem csak szórakoztatóak – a képekkel, a történetekkel teljessé válik egy-egy szó megértése, mely sokszor a sztorik által ragad ránk. 

Passzív tudásból aktív szókincs

„Ezzel a sok szóval nap mint nap találkozol – felismered őket, ott vannak a mindennapjaidban, meg a fejedben is –, de mivel legtöbbször csak olvasod ezeket, vagy szűk környezetben használod, nincs róluk teljes megértésed. Ez passzív tudás, elrejtve az elméd titkos fiókjaiban.”

A passzívan ismert szavakkal foglalkozva jobban megérti az ember ezeket a kifejezéseket, és aktívvá tudja tenni mindazt a tudást, ami benne rejlik ezek kapcsán. 

A szógyűjtemény angolul már tudóknak is hasznos, hiszen rengeteg háttéradat van a szavakhoz – és lehet, hogy csak azért nem használunk 1-1 szót, mert nem tudjuk, hogy angolul van, mivel mi csupán „magyarul” ismerjük azt. Nyelvtanárok is kiegészíthetik vele saját ismereteiket, illetve színesebbé tehetik vele az órákat, a szavak tanulását pedig megkönnyítheti a diákok számára.

A Szóhoz jutsz TikTok-csatornán pedig Stadler Veronika olyan kifejezéseket is bemutat követőinek, amelyeket ismerünk ugyan, de jellemzően rosszul ejtjük vagy épp félreértjük őket.

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: