Ön meg nem végrendelkezett? Akkor siessen, mert nagy a sor!

Érdemben nőtt a végrendelkezők száma tavaly, ötödével többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint egy évvel korábban. Egyre gyakoribb a végrendeletek karbantartása is az anyagi vagy családi helyzet megváltozása miatt, mert komoly problémákat okozhat, ha a végrendelet nem a tényleges állapotokat tükrözi. A közjegyzők tapasztalata szerint, amennyiben több végrendelet is előkerül a hagyaték eljárásban, abból szinte mindig vita és pereskedés lesz. Ezért készítőjének a korábbiakat érdemes visszavonni.

Ön meg nem végrendelkezett? Akkor siessen, mert nagy a sor!

Kétféleképpen lehet örökölni: az elhunyt végintézkedésbe foglalt végakarata szerint vagy, ha ilyen nem maradt utána, a törvényi rendelkezések alapján. A hagyatéki eljárások nagyobb része még utóbbi alapján zajlik, de a közjegyzők tapasztalatai szerint egyre több örökhagyó rendezi el már jó előre saját vagyona sorsát. A különféle végintézkedések – elsősorban a végrendeletek, kisebb részben az öröklési szerződések – aránya folyamatosan növekszik, összefüggésben azzal, ahogy a rendszerváltás óta egyre nagyobb vagyont halmoztak fel az emberek, így egyre inkább van minek a sorsáról rendelkezniük. A végrendeletek többsége házilag készül, kisebb része jogász – közjegyző vagy ügyvéd – közreműködésével. Az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de egyre gyakoribb, hogy valaki karbantartja a végakaratát, frissíti azt családi vagy anyagi helyzetének változása után.

Tavaly látványosan nőtt a végrendeletet készítők száma, majdnem húsz százalékkal többen fordultak közjegyzőhöz emiatt, mint 2020-ban, és a világjárvány előtthöz, 2019-hez képest is csaknem 17 százalékos a növekedés. Az öröklési szerződések száma ugyanakkor némileg csökkent 2021-ben az egy évvel korábbihoz képest.

A végrendelkezők között gyakran vannak, akik nem az első kapcsolatunkban élnek, több kapcsolatukból is van gyermekük, és rendezni szeretnék a viszonyokat, nehogy a haláluk után összevesszenek az örökösök. Az élettársak pedig a törvény szerint nem örökölnek egymás után, csak ha végintézkedést tesznek.

„Egyre többen szeretnék saját maguk eldönteni, mi legyen vagyonuk sorsa haláluk után, tavaly határozott emelkedést tapasztaltak a közjegyzők. Már nem csak az idősebbek, hanem a középkorúak, és a fiatal családosok is készítenek végrendeletet. Ha azonban nem tartják karban, akkor az egy korábbi életállapotban meglévő akaratukat tükrözi, ami egyáltalán nem biztos, hogy megfelel a családi vagy vagyoni helyzetükben bekövetkezett változásoknak” – mondja dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

Ahogy változik az élethelyzet, úgy módosul az örökhagyó szándéka

Ha egy örökhagyó nemcsak egyszer készít végrendeletet, hanem frissíti azt, a leggyakrabban azért teszi, mert a családi viszonyai megváltoznak, például gyermeke, unokája születik vagy megromlik a viszonya valakivel, aki a törvény alapján örökölne utána. Szintén gyakori indok, ha új vagyonelem, például egy lakás vagy egy nyaraló kerül a tulajdonába vagy az élete valamilyen komolyabb fordulót vesz.

A friss végrendeletben érdemes lehet a korábbi végakartot visszavonni, sőt, ha van rá lehetőség, akár meg is semmisíteni azt, mert így sok családi vita elkerülhető. A tapasztalatok szerint ugyanis, amennyiben egy hagyatéki eljárásban több végrendelet is előkerül, akkor az esetek egy részében perre mennek az örökösök, és ezzel hosszú hónapokra megakadályozzák a hagyaték átadását. Ezért, aki már eldöntötte, hogy frissíti végrendeletét, annak nem érdemes várnia.

Régi és új Ptk. – milliók múlhatnak a kötelesrészen

Érdemes lehet a végrendeletét átgondolnia annak is, aki még 2014. március 15-e előtt írta meg. Az ekkor hatályba lépett Polgári Törvénykönyv ugyanis sok más mellett változtatott a kötelesrész számításán is. Az új szabály szerint kötelesrész már nem a fele, hanem csak az egyharmada annak az értéknek, amelyet a Polgári Törvénykönyv alapján a kötelesrész alapjaként kiszámolunk. Ez azonban csak a Polgári Törvénykönyv hatálybalépése után készült végrendeletekre vonatkozik. A 2014. március 15. előtt készült végrendeleteknél a régi szabályozás szerint számítják a kötelesrészt. Ez azért van így, mert aki a régi szabályozás idején készítette el végrendeletét, az azzal számolhatott, hogy a kötelesrészre jogosultak az akkor hatályban lévő szabályok szerinti igénnyel léphetnek fel. A közjegyzők tapasztalatai szerint ezt kevesen tudják, pedig akár több millió forintos különbséget is jelenthet.


BlackRock BUIDL fogalma, jelentése és értelmezése: a tokenizált pénzpiaci alap működése

A BlackRock BUIDL a hagyományos pénzügyi rendszer és a blokklánc-technológia találkozásának egyik legfontosabb példája. Nem bitcoinhoz hasonló kriptovaluta, nem hagyományos stabilcoin, és nem is bárki által szabadon megvásárolható befektetési token. A BUIDL valójában egy rövid lejáratú amerikai állampapírokba és más likvid eszközökbe fektető intézményi alap digitális tulajdonjegye. Segítségével a befektetési alap részesedése blokkláncon tárolható, továbbítható és más digitális pénzügyi rendszerekbe is beépíthető.
2026. 06. 30. 21:30
Megosztás:

Módosulnak a mezőgazdasági kárenyhítés szabályai

A károsult mezőgazdasági termelők terheinek enyhítése érdekében megteremti a kárenyhítési rendszerből az előlegfizetés lehetőségét a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény módosítása, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 06. 30. 21:00
Megosztás:

Az Európa Tanács fellépést sürget a korrupció elleni küzdelem sikere érdekében

Az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) kedden közzétett éves jelentésében felszólította az európai kormányokat, hogy tisztségviselőik példamutatásával mozdítsák elő a korrupcióval szembeni zéró toleranciát a közigazgatás, az intézmények és a társadalom minden szintjén.
2026. 06. 30. 20:30
Megosztás:

Elrendelték az idei tartósan vízhiányos időszakot

Az élő környezetért felelős miniszter az ország teljes területére elrendelte a tartósan vízhiányos időszakot 2026. július 2-i kezdettel - az erről szóló közlemény kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
2026. 06. 30. 20:00
Megosztás:

A BlackRock megnyitja az Aladdint az Ethena USDe előtt: 100 millió dolláros likviditási keret indul

Újabb fontos lépést tesz egymás felé a hagyományos pénzügyi szektor és a decentralizált pénzügyek világa. A BlackRock intézményi befektetők által használt Aladdin platformja támogatni fogja az Ethena USDe szintetikus dollárját, miközben az Ethena 100 millió dolláros likviditási keretet biztosít a BlackRock tokenizált BUIDL alapjához. A bejelentésre az ENA token árfolyama is emelkedéssel reagált.
2026. 06. 30. 19:00
Megosztás:

Nőtt Horvátország turisztikai bevétele az első negyedévben

Az első negyedévben 945,2 millió euró (335 milliárd forint) bevétele származott Horvátországnak a külföldi turistáktól, 9,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte kedden a zágrábi idegenforgalmi és sportminisztérium a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva.
2026. 06. 30. 18:30
Megosztás:

E.ON: az extrém hőség miatt megszaporodtak az áramszünetek

Az extrém hőség miatt Budapesten, Pest vármegyében és az Észak-Dunántúlon az átlagosnál két-háromszor több üzemzavar jelentkezik a villamosenergia-hálózaton, ezért az E.ON Hungária Csoport megerősített készenléttel dolgozik, és a tervezett áramszünetek jelentős részét elhalasztotta - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 06. 30. 18:00
Megosztás:

Lagarde: Európának nem stabilcoinokat kell másolnia, hanem saját digitális pénzügyi infrastruktúrát építenie

Christine Lagarde szerint Európának nem az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinok modelljét kell lemásolnia. Az Európai Központi Bank elnöke úgy látja, külön kell választani a stabilcoinok pénzügyi és technológiai funkcióját: míg monetáris szerepük komoly kockázatokat hordozhat, az általuk használt blokkláncalapú elszámolási technológia valóban átalakíthatja a pénzügyi piacokat.
2026. 06. 30. 17:30
Megosztás:

Szigorítaná a taxisok ellenőrzését a horvát kormány

Szigorúbban ellenőrizné a taxisokat, átláthatóbbá tenné a taxiszolgáltatásokat, és lehetővé tenné a viteldíjak felső határának meghatározását a horvát kormány a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával.
2026. 06. 30. 17:00
Megosztás:

A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás: