Orbán és Trump kapcsolata erősítheti a gazdasági együttműködést

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Donald Trump közötti jó személyes viszony, bizalmon alapuló kapcsolata jó alapot szolgálhat a gazdasági kapcsolatok erősítésére - mondta Donald Trump Jr, az amerikai elnök legidősebb fia egy budapesti zártkörű üzleti fórumon pénteken Budapesten.

Orbán és Trump kapcsolata erősítheti a gazdasági együttműködést

A Trump Business 2025 címmel, a Portfolió szervezésében megrendezett eseményre Aczél Zoltán üzletember meghívására érkezett a Trump Organization ügyvezető alelnöke Budapestre, amelynek célja üzleti lehetőségek feltérképezése a régióban - mondta megnyitójában Janza Ákos üzletember.

Donald Trump Jr. elmondta, hogy mostani látogatása során üzletemberi minőségben vesz részt, míg tavaly nyáron még a Trump kampánycsapatban tevékenykedett. Mint fogalmazott, különleges érzés, mint egy cseh bevándorló gyerekének, aki gyerekkorában heteket töltött a kommunista országban, látni a régió átalakulását.

Korábban a térséget gyakran lenézték, "mostohagyerekként" kezelték Nyugat-Európában.

Ma azonban, mint fogalmazott, ha összehasonlítja Magyarországot és a többi kelet-közép-európai országot a nyugati államokkal, akkor a régió országai sokkal kedvezőbb képet mutatnak. Úgy vélte, ennek oka az, hogy a térség kormányai az emberek érdekeit szolgáló, ésszerű politikát folytatnak.

Hozzátette: örömmel tért vissza Magyarországra, ahol rendkívül barátságos fogadtatás várta.

Donald Trump Jr. előadása után üzletemberek kérdéseire választolt.

Úgy vélekedett, hogy Magyarország különleges helyzetben van, földrajzi adottsága révén híd Kelet és Nyugat között. Mint mondta, az országban élő emberek hajlandók kiállni az általuk vallott értékek mellett, és ebben erős vezetés is támogatja őket. Ehhez hozzájárul a munkaerő hatékonysága, az emberek munkamorálja.

Globális témákra kitérve úgy fogalmazott: ma már nem Oroszország, hanem sokkal inkább Kína jelenti a legnagyobb fenyegetést a szabadságra és a demokráciára.

A Kínával kapcsolatos vámvitákra kitérve elmondta, az Egyesült Államokban régóta sürgetik a határozottabb fellépést az ázsiai országgal szemben, de Donald Trump volt az első, aki valóban lépett is ebben az irányba.

Úgy vélte, hogy rövid távon lehetnek fájdalmas következményei ennek a politikának, de ki kell tartani, mert Kína jobban függ az amerikai vásárlóerőtől, mint fordítva

- fogalmazott.

A kínai infrastrukturális beruházásokról szólva éles kritikát fogalmazott meg. Mint mondta, a kínai szereplők gyakran "készpénzes aktatáskával" érkeznek, gyorsan megkötik a szerződéseket, majd silány minőségű munkát végeznek, saját munkaerejüket hozzák, és a projektek végül káoszba fulladnak. Hozzátette: Kína sok esetben nem volt őszinte partner, a beruházások a célországok eladósodását növelték.

A kriptovalutákra kitérve elmondta: hatalmas lehetőséget kínálnak, a pénzügyi rendszert igazságosabbá és demokratikusabbá tehetik, a pénzügyi termékhez való hozzáférés is javulhat. A kripto szabályozása szerinte növelné a szektorba érkező befektetéseket.

A mesterséges intelligencia kapcsán úgy fogalmazott: "meg kell értenünk, hogy ellenfeleink nem fogják ugyanazokat a korlátozásokat alkalmazni, mint mi, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy a rossz fiúk ezen a területen előnyre tegyenek szert."

A világ érdeke, hogy az Egyesült Államok erős legyen, ha az ország gyenge marad, akkor azt az ellenséges szereplők kihasználják - figyelmeztetett.

Az üzletember szerint az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek új, üzleti alapon működő stratégiai szövetségeket kell kialakítania és nyitottabbá kell válniuk a partnerségekre. Kiemelte, hogy az olyan stratégiai jelentőségű iparágakban, mint a gyógyszeripar, vagy a chipgyártás az Egyesült Államok rendkívül módon függ Kínától, illetve Tajvantól.

Hangsúlyozta: nem reális azt hinni, hogy a textilipar vagy más, nemzetbiztonság szempontjából kritikus iparágak azonnal visszatérhetnek az Egyesült Államokba, de az átrendeződés megindult - több milliárd dollár értékű beruházást jelentettek be az Egyesült Államokban, illetve egyre több tőke áramlik ki Kínából.

Példaként említette, hogy Mexikó és Kolumbia is hajlandónak mutatkozik a vámokkal kapcsolatos egyeztetésekre, az Apple pedig közölte, hogy Indiába helyezné át az Iphone okostelefonok gyártását, ezzel is megkerülve Kínát.

A kétoldalú kapcsolatokra visszatérve elmondta: a Biden-adminisztráció gyakran ellenségesen viszonyult az Orbán-kormányhoz, patrióta politikája és a Donald Trump támogatása miatt.

Úgy vélte, hogy az Egyesült Államoknak is fel kell ismernie a befektetési lehetőségeket, amit a régió és Magyarország biztosít, ugyanakkor fontos, hogy a kapcsolatfelvétel és a kezdeményezés mindkét oldalon meglegyen. Donald Trump Jr. jó lehetőséget lát a gyógyszeriparban vagy a technológiai szektorban az együttműködésre.

A lehetőségek feltérképezésében és a kapcsolatok kialakításában szerinte fontos szerepet kell játszaniuk a kereskedelmi kamaráknak is, amelyek segíthetnek az amerikai szereplőknek jobban megérteni a magyar piacon rejlő lehetőségeket.

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás: