Óriási lökést adhat a kulacspiacnak a PET palackos betétdíj rendszer

A kulacsok iránti keresletnövekedés körülbelül 10 éve kezdődött Magyarországon, köszönhetően a környezettudatos szemléletmód terjedésének, valamint az egészséges életmód népszerűvé válásának. A pandémia egyértelműen még népszerűbbé tette a terméket, és bár az elmúlt időszak alapanyagár növekedése a kulacsokat is elérte, még mindig felfelé ívelőben van a piac. A januártól életbe lépő, palackokra vonatkozó visszaváltási rendszer és betétdíj pedig újabb lökést adhat a keresletnek.

Óriási lökést adhat a kulacspiacnak a PET palackos betétdíj rendszer

Az ár és a kényelem is a kulacsoknak kedvez

„A visszaváltási rendszernek két olyan pontja is van, ami miatt várhatóan még népszerűbbek lesznek a kulacsok. Az egyik az ár: a beépített visszaváltási díjak 1 decilitertől – 3 literig terhelik majd a fogyasztót. A másik a tárolás: a PET palackokat, fém- és üdítősdobozokat sem lehet majd összetömörítve tárolni otthon és úgy visszavinni az automatákhoz. Várható, hogy a fogyasztók inkább vásárolnak majd nagyobb – 1,5-2 literes – kiszerelésű termékeket, mint több darab 0,5-1 literes italt. Ezeket azonban nem fogják magukkal vinni, hanem átöntik azok tartalmát újratölthető kulacsokba” – tájékoztat Kárpáti Zsolt, a Vectra-Line, Magyarország egyik legnagyobb papírírószer és irodaszer forgalmazójának ügyvezetője. Kiemeli: egyetlenegy újratölthető palack egyébként több ezer egyszer használatos műanyagpalackot képes helyettesíteni a folyadékbeviteli szokásainktól függően.

PET palackot újratölteni veszélyes

Magyarországon a 2000-es évek közepén rendkívüli keresletnövekedés volt tapasztalható a palackozott vizek iránt, ez pedig jelentős mennyiségű PET hulladék keletkezésével járt. Hazánkban a palackos vizek állandó, rendszeres fogyasztása indokolatlan, hiszen kiváló minőségű vízkészletekkel rendelkezik az ország.  A PET palackok szakszerű visszagyűjtése, újra hasznosítása pedig még ma is jelentősen alul marad a kibocsájtás mértékéhez képest.

A korábban Magyarországon kapható műanyag kulacsok nem voltak népszerűek a színek/minták/alapanyag nem túl magas minősége miatt. Kárpáti Zsolt elmondta: az egyik legnépszerűbb márka, az Ars Una szakértői is megdöbbentek, hogy mekkora sikert aratott a márka 8 ével ezelőtt piacra dobott terméke. Már a bevezetést követő 2-3 évben rekordokat döntött a forgalmuk kulacsokból. „Szerencsére egyre kevesebben választják azt a megoldást, hogy újratöltik a kiürült PET palackokat. Mind az üdítő és ásványvíz gyártók, mind pedig maguk a PET (poliatelén-tereftalátból készült) palackok gyártói kimondottan egyszer használatos műanyagnak árulják ezeket. Ezekből káros vegyületek oldódhatnak ki, törés, melegedés, hosszantartó tárolás következtében, illetve a tárolt termék savbázis egyensúlyától függően” - hangsúlyozza a Vectra-Line szakértője.

A kulacsoknak is van szavatossági ideje

Az, hogy egy kulacs mennyi ideig használható biztonságosan, több tényezőtől függ. Különbséget kell tenni az üveg és fém kulacsok, valamint a műanyagok között. Egy tényező azonban az összes kategóriára igaz: fontos a rendszeres és alapos tisztításuk. Ha nem csak vizet, hanem különböző cukor vagy gyümölcs koncentrátumokat tartalmazó italokat fogyasztunk belőlük, akkor még alaposabb odafigyeléssel. Kárpáti Zsolt kiemelte: rendeltetésszerű használat esetén az üveg és fém kulacsokra jellemző, hogy a használat sűrűségétől függetlenül is több év után lehet indokolt a csere, és akkor is elsősorban a zárószerkezet alkatrészeinek kopása vagy elöregedése miatt. Ezzel szemben a műanyag palackokat érdemes cserélni anyag elhasználódás miatt legkésőbb 3 évente (vagy a zárószerkezet alkatrészeinek kopása esetén). Tapasztalatok azt mutatják, hogy az iskolások akár egy iskolaéven belül több kulacsot is „elhasználnak”, eltörik, elhagyják, vagy a folyamatos tisztítástól lekopik a minta és újat vásárolnak.

Az alapanyagárak emelkedése a kulacsgyártást is érinti

Az elmúlt két évben jelentős áremelkedés következett be a piacon, az alapanyagárak, energiaköltségek, az árfolyamok és a szállítási költségek miatt. Egy adott termék ára akár megduplázódhatott két év alatt, ami jelentősen befolyásolta az elmúlt időszak keresletét. Elkezdődött a „lefelé vásárlás” és a hosszabb használati idő, azaz nem abban az ütemben cserélik a terméket, mint korábban. Emiatt és a környezettudatossági szempontból is egyre népszerűbbek a kiegészítő alkatrészek: kulacstető, kulacstetőbe való plusz szilikon stb. „A kereslet ennek ellenére még mindig nő, a modern technológiáknak köszönhetően ma már a kisiskolások számára alapfelszerelés lett a magas minőségű, speciális műanyag ötvözetekből készült BPA mentes kulacs. A szülők számára egyre fontosabb, hogy mosogatógépben is mosható legyen, ne vegyen át ízt, szagot, ne színeződjön el, és minél hosszabban ellenálljon a penészedésnek. A modern nyitó-záró rendszerek pedig megakadályozzák, hogy a kulacs tartalma a táskában kössön ki. Ebben a korosztályban leginkább a 500-600 ml-es termékek a keresettek” – emeli ki a szakértő. Hozzáteszi: a „szívókás megoldást” a legkisebb korosztály kedveli. A csavaros típus is szélesen elterjedt, de inkább az egyetemisták és a felnőttek körében és nagyobb, 600-800 ml-es kivitelben.

A COVID a kulacspiacot is felrobbantotta

A pandémia alatt robbanásszerűen nőtt a kereslet, hiszen a túrázás, kirándulás volt szinte az egyetlen lehetőség a bezártság elkerülésére. Ekkorra megjelentek már a választékban a magas minőségű, hőmérsékletet hosszan megtartó, duplafalú, fém, üveg és egyéb kulacsok is, amik tovább erősítették a keresletet. A kulacsok iránti keresletre jellemző a szezonalitás: a kirándulási időszak kezdete mindig erős, ugyanez mondható el az iskolaszezonra, amikor a gyerekek rendszerint új kulacsot kapnak az új iskolaévre. Jellemzően a tavaszi és nyári hónapokban jobban keresik a könnyű műanyag kiviteleket, a duplafalú fém termoszok pedig inkább téli termékek, míg a masszívabb, de sokkal természetesebb hatást keltő üveg kulacsokra egész évben van kereslet. A fém és üveg kulacsok valójában egy szűkebb réteget szolgálnak ki, keresletük az utóbbi ideig töretlen volt, az elmúlt két évben bekövetkezett ugrásszerű árnövekedésük azonban jelentősen visszavetette a keresletüket.

A trendek egyrészt a mintákra érvényesek, keresik az aktuálisan trendi színeket, mintákat. Ezekre a trendekre „ráültek” a sport áruházak és a diszkont láncok is, így ma már szinte mindenhol elérhetőek a termékek a legszélesebb minőségi és árszintet tekintve. A férfiak is elkezdtek egyre többen és egyre többet kulacsot és termoszt használni, így a sötét színek iránti kereslet is ugrásszerűen nő. „Érdekesség, hogy bár a legtöbben téli termékként gondolnak a termoszra, fontos tudnunk, hogy azok a hideget is nagyon hatékonyan tartják, tehát aki a forró nyári kánikulában sokáig szeretné élvezni a hűsítő jegestea élményét az bátran használjon nyáron is termoszt” – összegez a Vectra-Line ügyvezetője.


Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás:

Bitcoin, Ethereum vagy XRP? Melyik kriptovaluta lehet most a legjobb vétel?

A Bitcoin, az Ethereum és az XRP egyaránt komoly esést szenvedett el az év eleji csúcsokhoz képest, az elmúlt két hétben azonban látványos fordulat következett. A Bitcoin 22, az Ethereum 29, az XRP pedig 33 százalékot emelkedett.
2026. 08. 30. 05:00
Megosztás:

Bitcoin és az ARKK újra 2021-et idézi: visszatérhet az őrület?

A Bitcoin és Cathie Wood Ark Innovation ETF-je, az ARKK egyaránt több mint 20 százalékot emelkedett augusztusban. Ez rendkívül ritka: az ETF 2014-es indulása óta mindössze négy alkalommal fordult elő hasonló.
2026. 08. 30. 04:00
Megosztás: