Országosan is használják az SZTE által kidolgozott aszálykutatási eljárást

Az idei nyáron tapasztalható, súlyos vízhiány elsősorban a mezőgazdaságot sújtja az Alföldön, de hosszabb aszályos időszakban a hatások érintik a felszíni és felszín alatti vízkészleteket is, súlyosabb esetben komoly gondokat okozva az öntözés és az ipar vízigényeiben is, vagy akár a lakosság vízellátásában. Az aszály mindenki életére hatással lesz az SZTE kutatói szerint.

Országosan is használják az SZTE által kidolgozott aszálykutatási eljárást

Az aszály, az adott területre jellemző klímánál lényegesen szárazabb időjárást jelent, mely vízhiányos állapotot idéz elő. A globális klímaváltozás következményeként az előrejelzések szerint hazánkban is fokozódni fognak a szélsőséges időjárási – és ennek következtében szélsőséges vízháztartási – helyzetek, mint például a belvizek és aszályok előfordulási gyakorisága, súlyossága. Bár az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a klímamodellek előrejelzései alapján nem jelenthetjük ki egyértelműen az évi csapadék mennyiség csökkenését, ugyanakkor azéven belüli eloszlásának átrendeződése és a hőmérséklet emelkedésével együtt járó fokozott párolgás, mindenképpen az előforduló aszályok súlyosságának fokozódását vetítik előre a vegetációs időszakban.

- Az aszály mértékének számszerűsítése nem egyszerű feladat, hiszen önmagában a csapadékmennyiség csak az egyik tényező, mellette legalább ilyen fontos a hőmérséklet alakulása és a megelőző időszak csapadék- és hőmérsékleti viszonyai. Ennek köszönhető, hogy több mint 50 aszályindexet dolgoztak ki világszerte, melyek jelentős része helyspecifikus, csak adott éghajlati területen használható. Legalább ilyen komoly kihívás az aszály előrejelzése: megbízható csapadék-előrejelzés maximum 10-14 napra adható, azaz a jelenlegi aszály mértékéből és a várható csapadékmennyiségből csak valószínűsíthető a vízhiány alakulása – tudtuk meg Dr. Barta Károlytól, az SZTE TTIK Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék docensétől.

Az aktuális aszály és az előrejelzés két legfontosabb fokmérője, illetve alapja, a talajnedvesség és a növényzet állapota. Ezekben realizálódnak a megelőző időszak csapadék- és hőmérsékleti viszonyai. A Szegedi Tudományegyetem Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékén immár több mint 10 éves múltra tekintenek vissza az aszály előrejelzését segítő vegetáció- és talajnedvesség-mérések. Mindkét jellemző nyomon követésére kiválóan alkalmasak a műholdas távérzékelésen alapuló módszerek.

- A talaj felső rétegében lévő nedvességtartalom műholdak segítségével történő megfigyelésére különböző módszerek léteznek. A legjobb módszerek radarjelet használó műholdak adatain alapulnak. Korábban ezek a műholdak csak nagyon alacsony – több kilométeres – felbontással tudták érzékelni a talajnedvességet, de a közelmúltban új adatok és módszerek váltak elérhetővé, amelyekkel a felső rétegben lévő vízmennyiséget körülbelül 100 x 100 méteres részletességgel, több száz négyzetkilométeres területekre vonatkozóan lehet megbecsülni.

A műholdakat a növényzet fejlődésének megfigyelésére is használják. Ehhez általában a látható, a közeli infravörös és a termál infravörös hullámhosszban gyűjtött adatokat vesszük alapul. A növények és az erdők által visszavert közeli infravörös fény nagyon jól jelzi a növények "zöldességét", fotoszintetikus aktivitását. A mezőgazdasági területekről két-háromnaponta történő adatgyűjtés információt ad a növények fejlődéséről. Ha bizonyos területeken a növények fejlődése más területekhez vagy a hosszú távú megfigyelésekhez képest a várhatónál gyengébb, az a vízhiány jele lehet. Napjainkban a műholdak segítségével akár 10 x 10 méteres térbeli felbontással, hetente legalább kétszer és az egész országra kiterjedően tudjuk megfigyelni a vegetáció változását – világított rá Dr. habil. Van Leeuwen Boudewijn, az SZTE Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékének adjunktusa.

A talajnedvesség meghatározásának közvetlen módja a pontszerű földi mérés. Az SZTE Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékének munkatársai olyan eljárást dolgoztak ki, melynek keretében 6 különböző mélységben történő talajnedvesség-méréssel kiegészített meteorológiai monitoringállomások adataiból számolják ki a vízhiányt. Ezt az értéket a növényzet számára ideális, úgynevezett szántóföldi vízkapacitástól való eltérés alapján adják meg a talaj felső 80 centiméterére vetítve milliméterben, és kiválóan alkalmas arra, hogy már a vegetációs időszak kezdetén, tavasszal előre jelezzük a nyári aszály valószínűségét.

- Ha például már ekkor 70–80 cm-es mélységig száraz a talaj, akkor komoly aszályra készülhetünk. Ennek kialakulása általában a megelőző őszi-téli időszak súlyos csapadékhiányára vezethető vissza. Önmagában ez természetesen még nem vezet szükségképpen nyári aszályhoz, de amennyiben nem várható az átlagosnál csapadékosabb tavasz és nyárelő, nagyon komoly mezőgazdasági károkra számíthatunk, mint az idén is – mondta el Dr. Barta Károlyt

A megfigyelések során szerzett tapasztalatok országos szintű hasznosulását az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) koordinálásával, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai által egy új, napi időléptékű aszályindex kidolgozása jelentette, mely jelenleg az OVF által működtetett Operatív Vízhiány Értékelő és Előrejelző Rendszer alapját képezi. A rendszer részeként 2016-tól napjainkig egy olyan meteorológiai és talajnedvesség-mérő monitoringrendszer épült ki, mely jelenleg már több mint 110 állomásból áll (https://aszalymonitoring.vizugy.hu/). A mért adatok a nyári öntözésre való felkészülés alapját képezik.

- A szárazodás nyilvánvaló, a várható negatív hatások csökkentésére az öntözésen kívül a minden lehetséges eszközzel történő vízvisszatartással lehet felkészülni. Ez egyéni, települési és országos szinten jelentheti a csapadékvíz-gyűjtést és –visszatartást, a tisztított szennyvizek beszivárogtatását vagy mezőgazdasági célú felhasználását – a jelenlegi folyóvízbe történő bevezetés gyakorlata helyett – és a belvízgazdálkodás és az agrártámogatások gyökeres átalakítását – fogalmazott Dr. Barta Károly.

Az SZTE munkatársai a klímaváltozással kapcsolatos szemléletformálás keretében a makói József Attila Gimnázium diákjainak bevonásával, az idei vegetációs időszakban nyomon követik és számszerűsítik az Alföld délkeleti részének vízháztartását, vízhiányát. A tudósok, a diákokkal együtt, az Európai Űrügynökség által feldolgozott műholdas adatokat használják a felszíni talajnedvesség megfigyelésére, és ezeket összehasonlítják az aszálymonitoring állomások által mért talajnedvességgel.

Az aszály aktuális állapota nyomon követhető  a https://aszalymonitoring.vizugy.hu/
oldalon.


Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás:

Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás:

A vállalatok milliárdokat költenek mesterséges intelligenciára – de hol maradnak az eredmények?

A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruházások valóban képesek-e a vállalatok számára a várt termelékenységnövekedést és üzleti értéket biztosítani. A rekordösszegű beruházások tükrében ugyanis egyre több vállalat teszi fel ugyanazt a kérdést: valóban megtérülnek ezek a befektetések?
2026. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás:

Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás: