Országszerte sok helyen elegendő az állami forrás a lakásvásárláshoz

Magyarország számos településén elegendő az állami támogatás ahhoz, hogy szinte teljes mértékben fedezze a lakásvásárlás költségeit, így például egy kétgyermekes család akár 90 négyzetméteres ingatlant is vehet a CSOK-ból egy kistelepülésen – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank kutatásából, amelyben az elemzők megvizsgálták, hogy milyen állami támogatásokat igényelhetnek Magyarország különböző részein az ingatlanvásárlást tervező családok. Elsősorban a preferált kistelepüléseken élő, több gyermeket nevelő vagy gyermeket tervező családok pályázhatnak a falusi CSOK keretében magas támogatási összegekre. A városokban a CSOK helyére a CSOK Plusz lépett, így idéntől már csak a további gyermeket tervezők juthatnak hozzá az állami forrásokhoz. Az év első két hónapjában az új lakáshitel szerződések összege országosan a tavalyi azonos időszakban mért volumenhez képest több mint kétszeresére, 167 milliárd forintra nőtt, melynek jelentős részét a támogatott hitelek adják.

Országszerte sok helyen elegendő az állami forrás a lakásvásárláshoz

2024 elején több változás is érvénybe lépett a lakásvásárláshoz elérhető családtámogatási rendszerben Magyarországon. A városokban a CSOK helyét átvette a CSOK Plusz, amely kedvezményes kamatozású hitel felvételére ad lehetőséget. A vidéki kedvezményezett településeken nőttek a falusi CSOK keretében felvehető összegek, és a támogatás mellé CSOK hitel, illetve CSOK Plusz hitel is igényelhető. A Babaváró támogatás feltételei tavalyhoz képest szigorodtak, azonban növekedett a felvehető összeg mértéke. Az MBH Jelzálogbank elemzése az egész ország területére kiterjedő kutatásban vizsgálta, hogy a változások nyomán jelenleg milyen támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre, és mire elegendők az otthonteremtéshez. 

A vidéki kedvezményezett településeken élők jelentős támogatásban részesülhetnek

A különböző megyék kedvezményezett településein élő családok jelentős részben finanszírozhatják egy lakás vételárát állami támogatásból: a falusi CSOK hitel által országos szinten az ezeken a településeken élők számolhatnak a legmagasabb támogatási összegekkel. A legkedvezőbb helyzetben azok a legalább kétgyermekes családok vannak, amelyek a gyerekek közül legalább egyet előre vállaltak: az elérhető állami források ugyanis összességében minden megyében lehetővé teszik számukra egy átlagos árú, 90 négyzetméteres ingatlan megvásárlását.

A kedvezményezett településeken az újabb gyermeket nem vállaló családok is igénybe vehetik az állami forrásokat: míg egy meglévő gyermek esetén az elérhető összeg a vételár mindössze pár százalékának finanszírozásához nyújt segítséget, addig a kétgyermekes családok a támogatás mellett 10 millió forint értékű kedvezményes hitelt igényelhetnek, amely öt vármegyében segítheti jelentősen a lakásvásárlást (Nógrád, Tolna, Bács-Kiskun, Heves és Csongrád-Csanád). A háromgyermekes, további gyermeket nem vállaló családok ennél is kedvezőbb helyzetben vannak, ugyanis az állami támogatások hat vármegye kivételével lehetővé teszik számukra egy átlagos árú, 90 négyzetméteres ingatlan megvásárlását. 

A CSOK-ot felváltotta a CSOK Plusz

2024. január 1-jétől a nem kedvezményezett településeken a lakásvásárlásokhoz elérhető CSOK rendszert a CSOK Plusz váltotta fel, így a városokban az idei évtől már csak a további gyermeket tervezők juthatnak hozzá állami forrásokhoz. A még gyermekvállalás előtt álló, egy gyermeket tervező párok számára a Babaváró támogatás és a CSOK Plusz hat vármegyében (Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok) teszi lehetővé a lakásvásárlást teljesen állami forrásból, és nem sokkal marad el ettől Bács-Kiskun és Csongrád sem. A lakásvásárlást Somogyban (33%) és Pest (42%) vármegyében fedezik a legkisebb mértékben a támogatások. A további legalább egy, legfeljebb két gyermeket tervező, és megfelelő hitelképességgel rendelkező családok ennél kedvezőbb helyzetben vannak, számukra tizenhárom vármegyében elegendők az állami források a lakásvásárláshoz. A legalacsonyabb aránnyal szintén a Somogy és Pest vármegyében élők számolhatnak. Azok számára, akik további legfeljebb három gyermeket terveznek, ez utóbbi két megye kivételével mindenhol elegendőnek bizonyulnak az állami források egy 90 négyzetméteres ingatlan megvásárlásához.

„Dinamikus növekedést tapasztalunk a hitelpiacon: az év első két hónapjában az új lakáshitel szerződések összege több mint kétszeresére nőtt az országban a tavalyi év azonos hónapjaihoz képest és a következő időszakban további élénkülésre számítunk. A növekvő kereslet motorját a csökkenő kamatok mellett a támogatott hitelek adják, amelyek a hitelkihelyezéseink közel 30 százalékát jelentik. A CSOK Plusz hitelprogram év eleji bevezetésével a hitelfelvevő családok száma országos szinten a 12 ezret is elérheti az MBH Bank előrejelzése szerint. Ez – átlagosan 25 millió forintos hitelösszeggel számolva – 300 milliárd forintnyi új hitel forgalmazását jelenti a bankok számára. Hitelintézetünk a jogszabályban meghatározott 3 százalékos támogatott kamathoz képest még kedvezőbb, 2,89 százalékos kamattal nyújtja a CSOK Plusz hitelt, hogy ezáltal is segíthessük a családokat az otthonteremtésben" – mondta Soós Csaba az MBH Bank lakossági üzletfejlesztési ügyvezetője.

A megyeszékhelyeken is elérhetők a támogatások

Az elemzők a megyeszékhelyeket vizsgálva megállapították, hogy az egy gyermeket tervező családok hat megyeszékhelyen, Békéscsabán, Kaposváron, Miskolcon, Salgótarjánban, Szekszárdon és Szolnokon juthatnak új lakáshoz pusztán állami források segítségével, és további három megyében számolhatnak 90 százalék fölötti támogatással.  A legnehezebb helyzetben azok vannak, akik a fővárosban terveznek lakást vásárolni, ők a vételár kevesebb mint felét (47%) tudják biztosítani egy 60 négyzetméteres lakás esetében állami forrásokból. A vállalt gyermekek számával arányosan egyre több támogatásban részesülhetnek a családok, a legalább egy gyermeket előre vállaló, két gyermeket tervezők számára – Veszprém és Budapest kivételével – az összes megyeszékhelyen elegendő fedezetet jelentenek az állami támogatások egy 60 négyzetméteres lakás megvásárlására. A három gyermeket tervezők pedig bármely megyében 100 százalékos állami fedezettel számolhatnak. 


Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás: