Már ötödik hónapja bővül a kínai feldolgozóipar
A hivatalosan kiadott feldolgozóipari beszerzőmenedzser index szezonálisan kiigazított értéke 53,3 pontra emelkedett a júniusi 53,2 pontról. Az export megrendelés index értéke 52,1 pontra emelkedett a júniusi 51,4 pontról, míg a termelésre vonatkozó index értéke 57,1-ről 57,3 pontra nőtt júliusban. Az új megrendelések mérőszáma változatlanul 55,5 pont maradt.
A kínai gazdaság a második negyedévben 7,9 százalékkal bővült éves szinten. A bankok az év első felében 1000 milliárd új hitelkihelyezést hajtottak végre, mely a triplája az egy évvel korábbinak, mindez azonban a rossz hitelek megemelkedésének rémképét is felerősítette.
A jüan elszámolású CSI 300 index az idei évben 87 százalékkal emelkedett, azonban a hét folyamán július 29-én nyolc hónapja nem látott mértékben, 5 százalékkal esett az előbb említett félelmek, és a központi bank várhatóan szigorodó hitelezési politikája miatt.
A világ második legnagyobb exportőr országának az első negyedéves teljesítménye közel egy évtizede nem látott mértékűre lassult a globális kereskedelem összeomlása miatt. A kínai export, mely november óta indult csökkenésnek, az idei év első felében 21,8 százalékkal zuhant a tavalyi évihez képest.