Otthonról dolgozol? Lehet, hogy rád is vonatkozik egy kötelező vizsgálat

Sokan úgy gondolják, hogy ha otthonról dolgoznak, akkor mentesülnek a szigorúbb munkavédelmi szabályok alól – pedig épp az ellenkezője igaz.

Otthonról dolgozol? Lehet, hogy rád is vonatkozik egy kötelező vizsgálat

Ha egyéni vállalkozóként a saját lakásunkba van bejelentve a székhelyünk, az ingatlan jogilag munkahelynek számít, és háromévente kötelező villamosbiztonsági felülvizsgálaton kell átesnie. Ennek elmulasztása nemcsak bírságot, hanem akár az áramellátás megszüntetését is eredményezheti.

Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról. A szabályozás célja a tűz- és áramütésveszély csökkentése.

A szakértők szerint a lakásállomány jelentős része elöregedett elektromos hálózattal működik, amelyet eredetileg jóval kisebb terhelésre terveztek. Baranyi Zoltán, villamos biztonsági felülvizsgáló, a BILD Elektro Kft. szakértője szerint a felülvizsgálat segíthet feltárni a falak mögött rejtőző hibákat, és jelentős kockázatokat előzhet meg.

Magyarországon évente mintegy 6400 ingatlantűzhöz riasztják a tűzoltókat, és a katasztrófavédelem adatai szerint az elektromos meghibásodás a második leggyakoribb kiváltó ok. A statisztika a mindennapok nyelvére lefordítva azt jelenti: hazánkban átlagosan 40 percenként lángra kap egy épület.

A szakértők szerint a helyzet még riasztóbb, ha azt is hozzátesszük, hogy az ilyen tüzek akár 90 százaléka megelőzhető lenne egy megfelelő műszeres villamosbiztonsági felülvizsgálattal. Ennek ellenére sok lakástulajdonos és cégvezető ma sem tudja pontosan, mi történik a falak mögött futó vezetékekkel, és milyen jogszabályi kötelezettségek védik az életüket és a vagyonukat.

Új szabályok az ingatlanpiacon

A villamosbiztonsági felülvizsgálat egy olyan részletes műszaki és műszeres ellenőrzés, amely azt vizsgálja, hogy egy épület elektromos hálózata megfelel-e a biztonsági előírásoknak, illetve fennáll-e áramütés vagy tűz veszélye. Bár hasonló vizsgálatok már a nyolcvanas évek óta léteznek a magyar szabályozásban, a téma sokáig alig jelent meg a köztudatban.

A helyzet az elmúlt években jelentősen megváltozott. A jogalkotó egyre szigorúbb szabályokat vezetett be, amelyek közül az egyik legfontosabb a 2024. január 29-én hatályba lépett módosítás volt. Ennek értelmében ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén immár kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció elkészíttetése. A korábbi gyakorlatban sokan hivatkoztak arra, hogy ha az ingatlan fázisonkénti áramerőssége nem haladta meg a 32 ampert, és FI-relé is volt a hálózatban, a vizsgálat elhagyható. Ez a kivétel azonban megszűnt.

A jogszabályváltozás miatt az ügyvédek és ingatlanjogászok számára is előírták a tájékoztatási kötelezettséget. Egy adásvételi szerződésnél fel kell hívniuk a felek figyelmét arra, hogy a tranzakció akkor tekinthető biztonságosnak, ha rendelkezésre áll a felülvizsgálati jegyzőkönyv, amelynek elkészíttetése jellemzően az eladó feladata.

Rejtett hibák és drága meglepetések

A szabályozás nem pusztán adminisztratív kötelezettség. A felülvizsgálat jelentős anyagi és biztonsági kockázatokat előzhet meg. Az eladó számára például jogi védelmet jelent, hiszen egy ingatlan értékesítése után öt évig kellékszavatosság terheli. Ha a vevő később rejtett hibát talál a villamos hálózatban, egy hivatalos jegyzőkönyv bizonyíthatja, hogy milyen állapotban adták át az ingatlant.

A vevő oldalán a tét még nagyobb lehet. Magyarországon a lakásállomány jelentős része 40–50 éves, és az akkori elektromos rendszereket jóval kisebb terhelésre tervezték.

„Amikor ezek a hálózatok épültek, egy kis teljesítményű mosógép és néhány háztartási készülék jelentette a csúcsterhelést” – mondja Baranyi Zoltán, villanyszerelő mester, felülvizsgáló, a BILD Elektro Kft. szakértője. „Ma viszont klímák, szárítógépek, indukciós tűzhelyek működnek ugyanazon a rendszeren. A régi vezetékek és kötéseik sokszor egyszerűen nincsenek felkészítve erre a terhelésre.”

A szakértő szerint ezért gyakori, hogy egy frissen felújított lakás esztétikailag kifogástalan, miközben a falak mögött komoly problémák rejtőznek.

„Egy elektromos hálózat teljes cseréje könnyen 5–10 millió forintos költség lehet, ráadásul falbontással és komoly felújítással jár” – teszi hozzá Baranyi Zoltán. „Egy vásárlás előtti felülvizsgálat viszont pontosan megmutatja, hogy a burkolatok mögött milyen állapotú rendszer működik, így a vevő nem egy időzített bombát vesz meg.”

Cégek és munkahelyek: háromévente kötelező

A vállalkozások esetében még szigorúbb a szabályozás. Minden munkahelynek minősülő létesítményben – irodákban, üzletekben, raktárakban vagy gyárakban – háromévente kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálat elvégzése.

Ez az előírás sokakat meglep: az egyéni vállalkozókra is vonatkozik, ha a székhelyük az otthonukban található. Ilyenkor az ingatlan jogilag munkahelynek minősül, így a munkavédelmi és villamosbiztonsági szabályokat ugyanúgy alkalmazni kell.

A munkáltató ugyanis felelősséggel tartozik a dolgozók biztonságáért. Ha egy ellenőrzés során súlyos hiányosságot találnak, a hatóság akár bezárathatja az üzemet, az áramszolgáltató pedig leválaszthatja az épületet a hálózatról.

„Egy áramütés gyanúja esetén a hatóságok rendkívül gyorsan reagálnak, és az áramszolgáltató azonnal megszüntetheti az áramellátást” – magyarázza Baranyi Zoltán. „Volt olyan eset, amikor egy 93 lakásos társasházat kapcsoltak le a hálózatról, miután egy járókelő áramütést érzett egy felújítási állvány érintésekor.”

A szakértő szerint az épület lakói három napig maradtak áram nélkül, amíg a teljes rendszert átvizsgálták és biztonságosnak nem minősítették.

Valódi vizsgálat vagy csak papírmunka?

Egy átlagos lakás villamosbiztonsági felülvizsgálata általában körülbelül 100 ezer forintba kerül, és jellemzően 1–2 órát vesz igénybe. A szakemberek ilyenkor műszeres méréseket végeznek, ellenőrzik a kötéseket, a védelmi rendszereket és a hálózat állapotát.

A vizsgálat eredménye egy részletes, 10–15 oldalas jegyzőkönyv, amely műszaki adatokat és mérési eredményeket tartalmaz. A piacon azonban megjelentek a hamis vagy formális „felülvizsgálatok” is.

„Sajnos előfordul, hogy valaki 20–30 ezer forintért úgynevezett papírvizsgálatot kínál, valós mérések nélkül” – figyelmeztet Baranyi Zoltán. „Egy valódi jegyzőkönyv részletes műszaki dokumentum, amelynek minden mérési eredménye visszakereshető. Ha kiderül, hogy a tulajdonos hamis igazolást használt, az súlyos jogi következményekkel járhat.”

A rendszer szigorítása várhatóan folytatódik. A tervek szerint 2026 júliusától a Magyar Mérnöki Kamara veszi át a villamosbiztonsági felülvizsgálók szakmai névjegyzékének kezelését, és csak az ott regisztrált szakemberek dokumentációi lesznek hivatalosan elfogadhatók.

Arbitrum árfolyam ugrás: 1 millió új felhasználó hajtja az ARB-t – jöhet a 0,15 dollár?

Az Arbitrum (ARB) ismét a kriptopiac fókuszába került, miután látványos árfolyam-emelkedést produkált, miközben a hálózat felhasználói bázisa is robbanásszerűen bővült. A kérdés most az: képes lesz-e fenntartani ezt a lendületet, és áttörni a kulcsfontosságú 0,15 dolláros szintet?
2026. 04. 13. 13:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

A hétvége közel-keleti konfliktussal kapcsolatos híreit kedvezőtlenül fogadták ma reggel a legfontosabb ázsiai-csendes-óceáni tőzsdék, a sikertelen béketárgyalások és a Hormuzi-szoros amerikai blokádjának lehetősége újra erősítette az aggodalmat egy elhúzódó konfliktus miatt és emelte az olajárakat, így a pénteken még 95 USD/hordó körüli hordónkénti Brent ár ma reggel már újra 100 dollár fölött jár. A határidős részvényindexek többségében piros nyitást ígérnek Európában és a tengerentúlon.
2026. 04. 13. 12:30
Megosztás:

A gépjárműadó befizetéséhez telefonon 18 óráig segítenek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbított ügyelettel segít a gépjárműadó április 15-én esedékes befizetésében - hívta fel a figyelmet hétfőn a NAV az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 04. 13. 12:00
Megosztás:

Az euróövezeti hozamok a korábbi csúcsok körül ragadtak

Bár a piacok most kevésbé figyelnek a makrogazdasági adatokra, de az érkező amerikai és európai – jobbára még a háború megindulása előtti időszakra vonatkozó konjunktúra adatok - a növekedés megtorpanását mutatták és a vártnál alacsonyabb lett a márciusi amerikai maginflációs adat is.
2026. 04. 13. 11:30
Megosztás:

Többségében estek a vezető tengerentúli indexek pénteken, a hét egészét tekintve emelkedtek

A technológiai szektor jó teljesítményéből profitálni tudó NASDAQ kivételével kevéssel estek a vezető Wall Street-i indexek, a befektetők kivártak a hétvégi béketárgyalások előtt. Az S&P szektorindexei közül a nem ciklikus fogyasztási cikkek vezették az esést, míg a technológiai részvények álltak a sor elején.
2026. 04. 13. 11:00
Megosztás:

Bitcoin hullámvasúton: geopolitikai feszültségek rázták meg a piacot

A Bitcoin árfolyama ismét bizonyította, mennyire érzékeny a globális politikai eseményekre. Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások kudarca után a piac hirtelen reakcióba lépett, miközben a háttérben a nagybefektetők csendben újrapozicionálták magukat.
2026. 04. 13. 10:30
Megosztás:

Pénteken még a hétvégi béketárgyalások sikerébe vetett hit fűtötte az európai piacok optimizmusát

Óvatos optimizmus jellemezte a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdéken, amikor csak a német DAX és a brit FTSE100 csúszott minimális mínuszba. Szektor szinten a média, az alapanyag, a pénzügy és a technológia teljesítettek a legjobban, míg a repülőgépipari és hadiipari részvények estek egy esetleges orosz–ukrán megállapodás hírére. A német Rheinmetall és Hensoldt, valamint az olasz Leonardo több mint 5%-ot, a CSG pedig 8%-ot esett.
2026. 04. 13. 10:00
Megosztás:

Mélyrepülésben a kormányközeli cégek tőzsdei részvényei: Opus, 4iG

Gyengén indult a hét a Budapesti Értéktőzsdén: a kormányközeli nagyvállalatok részvényei már a hétfői nyitáskor komoly mínuszba kerültek. Az Opus Global és a 4iG árfolyama is jelentős esést mutatott, ami felerősítheti a piaci aggodalmakat.
2026. 04. 13. 09:26
Megosztás:

25 millió dolláros lökést kap az Aave – új korszak kezdődik a DeFi óriásnál

Az egyik legnagyobb decentralizált pénzügyi protokoll, az Aave történelmi döntést hozott: a közösség által irányított DAO jóváhagyta a 25 millió dolláros finanszírozást és a régóta várt V4 fejlesztési ütemtervet. Ez nemcsak technológiai ugrást jelent, hanem teljesen új működési modellt is bevezet.
2026. 04. 13. 09:00
Megosztás:

Izraelben a hírek élén a magyarországi választás eredménye

Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.
2026. 04. 13. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak

A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem a Fidesz-KDNP-nek adták, a győztes pártnak gratuláltam - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró rendezvényén nem sokkal este fél tíz előtt.
2026. 04. 13. 07:00
Megosztás:

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás: