Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" elnevezésű, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat első három helyezettje és két különdíjasa.

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A hétfői díjkiosztó ünnepségen mondott beszédében Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter hangsúlyozta, hogy a kiírás már önmagában jelzi, hogy az Országgyűlés, a kormány, illetve az Európai Bizottság hazai képviselete egyaránt fontosnak tartja a környezetünkhöz való tudatos politikai viszonyulást.

Leszögezte, hogy Magyarországnak tudatosan kell alakítani a helyét az Európai Unióban, annak tudatában, hogy ezzel az uniót is alakítja. Eközben azonban az EU-nak is tudatosan kell alakítania helyét a világban, mert ezzel a világot is alakítja - tette hozzá.

Sem politikai környezetünk, sem a helyünk ebben a környezetben nem adottság, felelősségünk, hogy tudatosan viszonyuljunk hozzá és lehetőségünk, hogy erőnkhöz mérten alakítsuk - szögezte le Bóka János. "Sorsunk saját kezünkben van, ne hagyjuk, hogy bárki meggyőzzön ennek ellenkezőjéről" - jelentette ki.

Megemlítette, hogy a bíráló bizottság tájékoztatása alapján a korábbi évekhez képest több olyan dolgozat érkezett, amiket valószínűleg ChatGPT-vel vagy más, hasonló programmal készítettek. Ezeknek a szerzői feltehetően a pályadíj miatt neveztek - közölte. Hangsúlyozta, hogy mások számára pedig az elismerés jelenti a legnagyobb vonzerőt.

Vannak divatos témák, konszenzusos álláspontok, bejáratott utak, megbízható szerzők és kényelmes gondolatok, amelyek nem szárnyalnak ugyan, de az írójukat szárnyra kaphatja a hírnév, és ha világ nem is megy előrébb általa, de a szerzőjük előrébb jut - fogalmazott.

Bóka János ezzel szemben arra kérte a díjazottakat, hogy legyenek bátrabbak, mert az, hogy ott vannak az eredményhirdetésen, azt jelezi, hogy a kihívásoktól sem riadnak vissza, hogy kivételes tehetséggel, alkotó energiával és kreativitással rendelkeznek.

Szavai szerint ugyanis nem tud nagyobb intellektuális kihívást és nemesebb feladatot elképzelni, mint azt, hogy feltörjék az emberi alkotások köré vont kommunikációs burkot, áthatoljanak az ezeket az alkotásokat elfedő szabályok és intézmények ködén, és dekonstruálják azokat a mítoszokat, amelyekre ezeket az alkotásokat építették.

Az Európai Unió is emberi alkotás, kommunikációs burok veszi körül, szabályok és intézmények ködébe burkolózik és mítoszokra épül - érvelt. Kijelentette, hogy a díjazottak intelligenciájuknak és műveltségüknek köszönhetően bizonyára már képesek lehántani az EU körüli kommunikációs burkot, valószínűleg komoly jártasságra tettek szert az EU jogában és intézményeiben, és ha még nem is mozognak teljesen otthonosan ebben a világban, "ködlámpa" már van a kezükben. "Önök már akár meg is karcolgathatják az Európai Unió mítoszait, ha éreznek ehhez elég bátorságot" - fogalmazott.

Az EU mítoszai ugyanis különösen erősek, és mind a valósággal, mind az ellentétes politikai akarattal szemben kizárólagosságra tartanak igényt - mutatott rá. Jelenleg az unió állapotáról és jövőjéről folytatott vita kereteit ezek a mítoszok jelölik ki, és egyúttal szigorúan lehatárolják, hogy a célkitűzéseiről és működéséről milyen diskurzus alakulhat ki - szögezte le a miniszter.

Hangot adott annak a meglátásának, hogy az Európai Unió jövőjéről szóló érdemi vita nem lehetséges az EU "varázstalanítása", azaz a mítoszaihoz való tudatos és kritikus viszonyulás nélkül. Az EU "varázstalanítása" rendhagyó és nem mindig kellemes vállalkozás, a siker azonban azzal kecsegtet, hogy az unió jövőjéről folytatott vita mitológiai fejtegetések helyett valódi politikai diskurzussá alakulhat - mondta zárásként.

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője arról beszélt, hogy az EU, mint béketeremtő projekt Európa hosszú távú békéjét, politikai stabilitását és gazdasági prosperitását tűzte ki célul.

Azt azonban kevesen gondolták, hogy a 21. század kihívásai egyre szorosabb együttműködést tesznek szükségessé ahhoz, hogy a kontinens megőrizhesse politikai és gazdasági súlyát, illetve befolyását - emelte ki. Ugyanakkor fontos megőrizni az egyensúlyt a közös és a nemzeti hatáskörök között - tette hozzá.

Kovács Krisztián, az Országgyűlés Hivatalának külügyi igazgatója arra emlékezett vissza, hogy a több mint harminc éves múlttal rendelkező pályázat születésekor Magyarország még csak készült az uniós csatlakozásra, azóta azonban már két rendkívül sikeres uniós elnökséget tudhat maga mögött. Azt is elmondta, hogy az első helyezett egymillió, a második helyezett hétszázezer, a harmadik helyezett pedig ötszázezer forintban részesül, míg a különdíjasok négyszáz-négyszáz ezer forintot kapnak.

A 2025. évi pályázaton az I. díjat Nagy Levente, a Debreceni Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója, a II. díjat Sümegi Szandra, a Szegedi Tudományegyetem jogászképzésének hallgatója, míg a III. díjat Sztrein Daniella Stella a Károli Gáspár Református Egyetem jogászképzésének hallgatója nyerte.
Az első különdíjat Szegecs Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogászképzésének hallgatója, míg a második különdíjat Vajda Fruzsina Dóra, a Debreceni Egyetem jogászképzésének hallgatója kapta.


A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás: