Parkrekonstrukciós munkálatokkal folytatódik a Liget Budapest projekt

Családbarát fejlesztésekkel folytatódik a Liget Budapest projekt, a park rekreációs funkciói mellett így további zöldfelületek is megújulnak: idén felújítják a KRESZ parkot és környékét, a Dvorák sétány Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza közötti szakaszát, valamint a ballon kilátót övező területet is.

Tíz éve fogadta el az Országgyűlés a Városliget törvényt, amely az állam vagyonkezelésébe adta a parkot, azóta pedig átfogó fejlesztések sorát valósította meg itt a Városliget Zrt. - idézte fel a Liget Budapest projekt csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a projekt miniszteri biztosa.

Baán László hangsúlyozta: a Liget rehabilitált részein egy, a korábbi állapotoknál minden tekintetben többet és jobbat nyújtó park fogadja a látogatókat, akik közül az elmúlt években ötmillióan keresték fel a Városliget új, illetve megújult intézményeit és parkrészeit. Mint emlékeztetett, a projekt eredményeként átadták többek között a Városligeti Nagyjátszóteret, a sportcentrumot és a 2 kilométeres futókört, az ifjúsági sportpályákat, valamint a kutyás élményparkokat. Felújították a Millennium Háza műemléki épületét, elkészült a Múzeum Mélygarázs, az egykori Felvonulási tér helyén a ligeti Promenád, és megnyitotta kapuit a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum is.

Baán László kiemelte, hogy a beruházás során csak lebontott épületek, parkolók helyére építkeznek, megőrizve a Városliget unikális, a kulturális programokat a zöldfelületi kikapcsolással ötvöző jellegét. A kulturális és rekreációs elemek mellett ezért lényegi elem a parkrekonstrukció: a Városliget fejlesztése során eddig már több mint 250 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg, 72 ezer négyzetméter burkolt felületet bontottak el, elültettek több mint 500 lombos fát és 130 fenyőt, közel 70 ezer cserjét és több mint 200 ezer évelőt - közölte. Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója elmondta, a KRESZ park felújítása és környékének zöldfelületi rehabilitációja során mintegy 25 ezer négyzetméter zöldfelület újul meg, elültetnek 39 lombos fát, több mint 5600 cserjét és több mint 20 ezer évelőt.

A KRESZ park kinézetében ugyanúgy egy közlekedési szituációkat modellező városrészt fog megidézni, ahol új, korszerű és biztonságos játékelemek várják majd a gyermekeket. A központi játszórészen kívül, a közlekedési pályához kapcsolódóan további önálló elemeket, játszóeszközöket helyeznek el, de a felújítás során megújulnak a burkolatok, a közlekedési lámpák és a zöldfelületek is, a kényelmet pedig ivókutak, új utcabútorok szolgálják majd. A vezérigazgató elmondása szerint rehabilitálják a népszerű ballon kilátó környezetét, a Kós Károly sétány, a Hermina út és a Konrad Adenauer út által határolt parkrészt is, közel 1500 cserjét és félezer évelőt is elültetve.

A Dvorák sétány Dózsa György út és az Olof Palme sétány közötti szakaszán egyaránt megújulnak a járdák, az útburkolatok és a szegélyek, valamint csökkentik a trolibuszmegállók fellépőmagasságát is. Gyorgyevics Benedek kiemelte: a Városliget Zrt. nemcsak a beruházások megvalósítását, hanem a park üzemeltetését is feladatául kapta, így a fejlesztések sokáig olyan állapotban maradnak majd, mint az átadás pillanatában.

Baán László kitért a Liget Budapest projekt jövőjére is, rámutatva: a legnagyobb és legfontosabb fejlesztés, a Pritzker-díjas japán SANAA építésziroda által tervezett Új Nemzeti Galéria felépítése még hátravan. Elmondása szerint a kormány elkötelezett a projekt teljes körű megvalósítása mellett, az új, nagyobb léptékű fejlesztések megvalósítása azonban az ország gazdasági helyzetének függvénye, így előreláthatólag 2024-25-ben kezdődhet az elbontott Petőfi Csarnok helyére tervezett Új Nemzeti Galéria építése. Ha ez a kiemelkedő kortárs építészeti minőséget képviselő művészeti múzeum is megvalósul, olyan komplex kulturális negyed jön létre, amelynek nem lesz párja egész Európában - jegyezte meg.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy továbbra is tervezik a Városliget forgalomcsillapítását, erről azonban a Városliget Zrt. nem hozhat döntést. "A Kós Károly sétány lezárását holnap meg lehetne tenni, ez kizárólag fővárosi hatáskör" - jegyezte meg. A projektnek továbbra is része a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház felépítése, ahogy a parkrekonstrukció további folytatása és a csónakázótó, valamint környéke megújítása is - mondta el Baán László. A tízéves Liget Budapest projekt eredményeiről látványos videó is elérhető a https://www.youtube.com/watch?v=L1jMCTcct0k oldalon.

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás: