Petőfi Sándor rácáfolt a bort iszik és vizet prédikál elméletre

A nagy íróink, költőink közül Petőfi Sándor alakja az egyik legismertebb. Forradalmár, nemzeti hős, sokaknak a nagybetűs költő. Életrajza és költészete szinte az általános műveltség része. Kevesen tudják azonban, hogy Petőfi mindössze 26 évet élt, ezalatt közel ezer verset írt, amiből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra. Azt viszont még kevesebben tudják, hogy milyen ember volt, hogy mit szeretett például enni és inni. Petőfi ínyenc lett volna? Kiderül a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Petőfi200 projektjének gyűjtéséből.

Petőfi Sándor rácáfolt a bort iszik és vizet prédikál elméletre

Bár számos versében ír ételről, italról, senki ne gondolja, hogy Petőfi Sándor ínyenc volt. Ennek egészen egyszerű oka van: nem volt rá pénze. Kutatások szerint még azon a bizonyos 1848-as március 15-ei reggelen is az előző napi pékárut mártogatta a meleg tejbe. Hogy nem lett volna más a Pilvaxban? Dehogynem! Csak ez volt a legolcsóbb, és a költőnek mindössze erre futotta.

Pedig a kávéházban volt minden: kávé, csokoládé, kuglóf, kalács, sőt még deákkenyeret is árultak, ami viszont a költő nagy kedvence volt. Ezt a gyümölcsökkel, magvakkal gazdagított, édes süteményt ma már inkább püspökkenyér néven ismerjük, és bizony kevesen tudják róla, hogy Petőfi Sándor egyik kedvence volt. Ahogyan a rostélyos és a töltött tojás is, vagy a saját maga által főzött kukoricagombóc. Ez utóbbit akkoriban nemcsak levesbe tették, hanem mákba és morzsába is forgatták.

Reggelire is szerette a gulyást

A fent említett ételekből is kiderül, hogy a Nemzeti dal szerzője az egyszerű ételek híve volt. A túrós tésztát és a gulyáslevest is gyakran fogyasztotta, sőt a gulyás még reggelire is örömmel ette, ha épp volt.

Bár sok versében ír ételekről, nem mindig fennkölt stílusban jelenik meg, inkább negatív jelzőként használta az ételeket. A helység kalapácsa című versében így ír: „Én kendet utálom, mint a kukorica-gölödint!” Kivételt talán csak a túrós tészta képviselt. Az Úti levelekben, Füzesabonyban, 1847. május 13-án ezt írta: „Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki.” De az Arany Jánoshoz írt versében még esküszik is a csuszára: „Esküszöm neked a túróstésztára, meg a pipámra!” 

„Keresztapja” volt a székelykáposztának

Egy megosztó étel, a székelykáposzta is Petőfihez köthető - derül ki a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Petőfi200 projektjének gyűjtéséből. Az éteknek nincs közel a székelyekhez, hanem egy bizonyos Székely Józsefhez, aki Petőfi ügyvéd barátja volt. Ha lehet hinni az elbeszéléseknek, akkor, amikor egy alkalommal betértek egy fogadóba enni, már nem nagyon volt a konyhán semmi étel. Székely József azt kérte a kocsmárostól, hogy keverje nekik össze a maradékot, ez pedig a savanyúkáposzta-főzelék és a sertéspörkölt volt Ez annyira ízlett neki, hogy mikor legközelebb mentek és rendeltek, már „Székely-káposztaként” emlegették a laktató fogást.

Petőfi az alkohollal sem ápolt különösebb barátságot. Nem ivott sem sört, bort is csak keveset, ellenben szerette a kávét. A legtöbb félreértés mámoros költeményeiből adódott, de mint kiderült, józanul is tudott borverset írni, nem kellett hozzá a hordó aljára néznie. Rá igaz lehet, hogy bort prédikált, de vizet ivott.

Meglepő, de az vacsorájáról egészen pontos feljegyzés született. 1849. július 30-án bivalytejes és túrós puliszkát vacsorázott, ami annyira ízlett a költőnek, hogy a házigazda lányának, Vargha Rozáliának hosszú verset írt az emlékkönyvébe.

Petőfi 200 jövőre is

2022 és 2023-ban a költő kiemelt figyelmet kap Bács-Kiskun Megyében, hiszen a Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan már eddig is, közel félszáz program valósult meg. A szerteágazó Petőfi-kultuszt több településen tematikus turisztikai nevezetességek ápolják, így a költő életének fontos állomásain, például Kiskunfélegyházán, Kiskőrösön, Dunavecsén és Szalkszentmártonon emlékházak és múzeumok őrzik hagyatékát, szobrok dicsőítik a költőt és munkásságát. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több színes, nívós esemény övezze a bicentenáriumot.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás: