Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció több tömörülése
Az új párt a legnagyobb kormánypárt, a Donald Tusk miniszterelnök vezette Polgári Platform (PO), valamint a Modern és a Lengyel Kezdeményezés nevű két kisebb párt összeolvadásából jön létre.
Donald Tusk a szombati nagygyűlésen mondott, közel egyórás beszédben a kormány sikereiről beszélt, és kijelentette: az eddigi jó eredményeket azok veszélyeztetik, akik "Németországban vagy Hollandiában nagyobb fenyegetést látnak, mint Oroszországban".
A kormányfő ezzel arra a beszédre célzott, amelyet előző nap Jaroslaw Kaczynski, a fő ellenzéki párt elnöke mondott a Jog és Igazságosság (PiS) kongresszusán. Kaczynski fontosnak nevezte a lengyel-amerikai együttműködést és az Amerika-központú geopolitikai modellt, azzal érvelve, hogy az Egyesült Államok nem veszélyezteti Lengyelország szuverenitását, míg Németország, Franciaország és az "európai bürokrácia" igen.
Tusk úgy ítélte meg, hogy a PiS számára "Európa, az Európai Unió, Németország és Franciaország a fő ellenség". Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy Kaczynski pártja számára "a legnagyobb problémát a (lengyelek) szabadsága jelenti"
- fogalmazott a kormányfő.
Kaczynski az X-en azt írta: a PiS a szombaton záruló kétnapos programkonferenciáján a lengyelek életkörülményeinek javításáról tanácskozik, míg a PO "nevet változtat, hogy propagandaszempontokból javítson a közkedveltségi felmérésekben elért eredményein".
A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart. Ennek időpontját nem jelentették be.
Polgári Koalíció (KO) néven 2018-ban már létrejött egy választási szövetség a PO-val az élén, 2019 óta pedig a PO vezette parlamenti frakció is ilyen néven szerepel. A frakciónak a Zöldek is tagja, amely azonban bejelentette: nem lesz része az új pártnak, mindazonáltal továbbra is együtt működik vele a parlamentben.
A lengyel kormánykoalíciónak a KO mellett két kisebb partner, a Lengyel Parasztpárt és a Lengyelország 2050 párt is része.