Pozitív fordulat is jöhet a beruházások terén hazánkban

Idén a lazább költségvetési politika mellett a lakossági fogyasztás akár 5 százalékkal is emelkedhet, illetve a beruházások terén is pozitív fordulat jöhet – vélekednek az OTP Bank elemzői legfrissebb negyedéves befektetési stratégiájukban. A magyar gazdaság gyenge teljesítményét pont a beruházások visszaesése okozta 2024-ben, hiszen bár a fogyasztás 5 százalékkal bővült, a beruházások 11 százalékos mínusza miatt mindössze 0,5 százalékkal nőtt a GDP.

Pozitív fordulat is jöhet a beruházások terén hazánkban

A szakemberek összességében 2 százalékos gazdasági növekedést várnak 2025-ben itthon. Ugyanakkor azt is rögzítik: az amerikai vámfenyegetés, a stagnáló vagy enyhén csökkenő foglalkoztatottság és a lassuló reálbérnövekedés miatt a kockázatok inkább lefelé mutatnak.

A költségvetés helyzete kapcsán az OTP elemzői kiemelik, hogy a 2025-re kitűzött 3,7 és a 2026-ra megcélzott 3,5 százalékos hiánycél sem tűnik elérhetőnek további kiigazítások nélkül, miközben a választások előtt inkább a hiányt tovább növelő intézkedésekre számíthatunk. A tartósan magas költségvetési hiány pedig költségvetési kockázatot jelenthet.

A folyó fizetési mérleg egyenlege érdemi, a GDP 2%-a feletti többletet mutatott 2024-ben, ami idén 1 százalékra mérséklődhet, jövőre pedig egyensúlyban lehet a finanszírozási pozíció. A külső eladósodottság meredek emelkedése véget ért, fokozatosan a GDP 60 százaléka közelébe csökkenhet.

Alulértékelt a forint

Hosszú gyengülő trend után az első negyedévben erősödött a forint a dollár gyengülése, a kamatcsökkentési várakozások kiárazódása és a tűzszünettel kapcsolatos optimizmus felerősödése miatt. A folyó fizetési mérleg többlete alapján az OTP Bank elemzői továbbra is azt gondolják, hogy a forint jelentősen alulértékelt. „A gazdaságpolitika is stabil forintárfolyamra törekszik, emiatt a Magyar Nemzeti Bank idén várhatóan nem fogja csökkenteni az alapkamatot a jelenlegi 6,5 százalékos szintről” – mutatott rá Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője. A jegybanki devizatartalék szintje megfelelő, biztosítva a mozgásteret az MNB-nek, hogy szükség esetén beavatkozzon. A fentiek miatt a magyar devizát támogató belső erők a következő hónapokban erősek maradhatnak. 

A jegybank dolgát nehezítheti az infláció alakulása is, mivel januárban és februárban a vártnál magasabban alakult az áremelkedés üteme az erős átárazások következtében. A bank elemzői arra számítanak, hogy az árrést korlátozó kormányzati intézkedésekkel az idén 5 százalék körül lehet az infláció és jövőre is a jegybanki célsáv felett alakulhat, a magas inflációs várakozások a jövőre várhatóan emelkedő bérdinamika ás az árrésstop kifulladó hatása következtében. 

Mibe érdemes most fektetni?

A bizonytalanság nem számít hazai jelenségnek: a globális piacokon is érzékelhető. „Az amerikai részvénypiacokon az utóbbi időszakban megkezdődött egy régebb óta várt korrekció, a mértéke azonban egyelőre nem érte el azt a szintet, hogy az elnöki adminisztráció reagáljon rá. Egyelőre folytatódhat a gyengélkedés, de így is lehet találni hosszabb távra vonzó befektetési sztorikat a tengerentúlon, például a közepes vállalatok háza táján keresgélve” – emelte ki Sándor Dávid, a OTP Global Markets Multi-Asset Elemzési osztályának vezetője.

Persze ha valaki hajlandó földrajzilag is kimozdulni, annak a japán vagy a latin-amerikai részvénypiac is vonzó lehet hosszabb időtávra. Kelet-Közép-Európa ledolgozott ugyan valamennyit az elmúlt hónapokban az utóbbi évek komoly lemaradásából, és ebben szerepe volt az orosz-ukrán tűzszünettel kapcsolatos várakozások erősödésének is, azonban még mindig lehet potenciál a régiónkban; az elemzők elsősorban a lengyel piacot ajánlják. 

Ezen felül a hosszú kötvények nyújthatnak védelmet a részvénypiac ingadozásaival szemben, míg a nyersanyagpiacon felemás a kép: az olajjal kapcsolatban semleges az OTP Bank megítélése, a nemesfémeket és a rezet viszont továbbra is ajánlják a befektetőknek.

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás: