Putyin elmondta beszédét a katonai díszszemlén

Oroszország ukrajnai katonai fellépésével agressziót akadályozott meg - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 77. évfordulóján a Vörös téren megrendezett katonai díszszemlén elmondott beszédében.

Putyin elmondta beszédét a katonai díszszemlén

 "Nyílt előkészületek folytak egy újabb büntetőműveletre (a Donyec-medencében), a behatolásra történelmi földjeinkre, köztük a Krímbe. Kijev bejelentette nukleáris fegyverek beszerzésének lehetőségét, a NATO-blokk pedig aktív katonai fejlesztésbe kezdett a velünk szomszédos területeken" - mondta Putyin.

"Ily módon számunkra teljesen elfogadhatatlan fenyegetés jött létre közvetlenül a határainkon" - tette hozzá.

Putyin szerint "minden arról szólt, hogy elkerülhetetlen lesz az összecsapás a neonácikkal, a banderistákkal", akiket az Egyesült Államok és társai támogattak.

"Megismétlem, láthattuk, hogyan bontakozik ki a katonai infrastruktúra, hogy külföldi tanácsadók százai kezdték meg a munkát, és hogy a NATO-országok rendszeresen szállítják a legmodernebb fegyvereket. A veszély napról napra nőtt. Oroszország megelőző választ adott az agresszióra. Ez egy kényszerű, időszerű és az egyetlen helyes döntés volt - egy szuverén, erős, független ország döntése" - jelentette ki Putyin.

Az orosz elnök - aki beszédében a jelek szerint nem számolt már Ukrajna szuverenitásával - azt mondta, hogy a Donyec-medencei milícia és az orosz hadsereg katonái "a saját földjükön harcolnak, ahol őseik legyőzték az ellenséget". Hozzátette, hogy "a haza jövőjéért", harcolnak, hogy senki se feledje a második világháború tanulságait és hogy "a világon ne legyen helyük a hóhéroknak, büntetőosztagosoknak és a náciknak".

Elmondta, hogy a felvonuláson olyan katonák is részt vesznek, akik közvetlenül a harci övezetből érkeztek, ahol ma Oroszország különböző nemzetiségű katonái "testvérként fedezik egymást" a harcban, azt védve, amiért apáik és dédapáik harcoltak.

"Életük legfőbb értelme mindig is hazánk jóléte és biztonsága volt. Számunkra, az ő örököseik számára pedig a hűség a hazához a legfőbb érték, Oroszország függetlenségének megbízható pillére" - hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy Oroszország mindig fel fog nézni a "győztesek nemzedékére", amely szétverte nácizmust.

Putyin egyperces csendet hirdetett azok emlékéért, akik életét a második világháború oltotta ki, de azokéért is, akik 2014 májusában élve égettettek el az odesszai Szakszervezetek Házában, valamint Donyec-medencében megölt civilekért és a harcban elesettekért.

Az idei, az ukrajnai háború árnyékában megtartott díszszemlére nem érkeztek külföldi vezetők, amit a Kreml szóvivője azzal indokolt, hogy az idei nem kerek évforduló. A Vörös téren hétfőn kisebb létszámú személyi állomány és kevesebb haditechnika vonult végig, mint tavaly. A 2021-ben felvonultatott 191 katonai járművel szemben idén 131 gördült végig az orosz főváros központi terén, és a 12 ezer emberrel szemben 11 ezer katona, gárdista, kozák, kadét és ifjúsereg-aktivista masírozott.

Időjárási okok miatt elmaradt a moszkvai parádé légi összetevője, amelyben 77 repülőgép és helikopter vett volna részt. A próbákon látni lehetett, hogy ennek egyik eleme az lett volna, hogy nyolc MiG-29-es vadászgép Z alakzatban húz el Moszkva felett. A Z az ukrajnai invázióban részt vevő orosz erők egyik megkülönböztető jelképe.

Az évfordulón 28 orosz városban rendeztek katonai felvonulást, több mint 65 ezer ember részvételével és mintegy 2400 fegyver és egyéb haditechnika bemutatásával.

A legtöbb orosz régióban a koronavírus-járvány miatti kétévi kényszerszünet után ismét megtartják a Halhatatlan Ezred felvonulást, amelyen a leszármazottak a világháborúban részt vett szovjet katonák és a frontra termelő hátországi dolgozók portréival vonulnak fel. Az idei menetekhez, amelyekben várhatóan több százezren fognak rész venni, az Ukrajna elleni intervencióban elesett orosz katonák arcképe is megjelenik majd.

Az Ukrajnával határos Kurszk, Belgorod és Voronyezs megyében idén biztonsági okokból nem tartanak emlékmenetet. Az évforduló alkalmából országszerte koncerteket és népünnepélyeket tartanak, amelyeket tűzijáték zár majd. (forrás: MTI)


Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás: