Putyin szerint Kijevnek meg kell állapodnia a Donyec-medencével

Megállapodást sürgetett az ukrán vezetés és a délkelet-ukrajnai szakadárok között pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin szerint Kijevnek meg kell állapodnia a Donyec-medencével

"Fehéroroszország elnökével megállapítottuk, hogy az ukrajnai polgári béke helyreállításának és az ország körüli feszültségek enyhítésének záloga a minszki megállapodások végrehajtása" - jelentette ki az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel folytatott tárgyalások után megtartott közös sajtótájékoztatón.

"Kijevnek mindössze annyit kell tennie, hogy tárgyalóasztalhoz ül a Donyec-medence képviselőivel, és megállapodik a konfliktus lezárását célzó politikai, katonai, gazdasági és humanitárius intézkedésekről" - tette hozzá.

Sajnálkozását fejezte ki, hogy ezzel szemben éppen kiéleződik a helyzet, amiért az ukrán vezetést hibáztatta, amely szerinte elszabotálja a minszki megállapodások végrehajtását, elutasítja a közvetlen tárgyalást Donyeckel és Luhanszkkal, lényegében szabotálja az alkotmánymódosításról, a Donyec-medence különleges státuszáról, a helyi választásokról szóló megállapodások végrehajtását. Putyin szerint Ukrajnában tömegesen és szisztematikusan megsértik az emberi jogokat, az orosz ajkú lakossággal szembeni diszkriminációt pedig törvénybe iktatták.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nem fordított figyelmet az Ukrajna elleni orosz támadásokról szóló jelentésekre. Közölte, hogy mindig az orosz nemzeti érdekeknek megfelelően fog eljárni.

Közel 400 ezer ember sportolt a MASPORT őszi eseményein

Közel négyszázezren sportoltak a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) által szervezett ingyenes őszi sporteseményeken.
2022. 11. 27. 18:00
Megosztás:

Az idei lehet Mórahalom turizmusának legsikeresebb éve

Bár a vendégszámok még elmaradnak a rekordnak számító 2019-estől, több gazdasági mutató alapján az idei lehet Mórahalom turizmusának legsikeresebb éve - közölte a homokhátsági kisváros polgármestere pénteken az MTI-vel.
2022. 11. 27. 17:00
Megosztás:

Az internetes vásárlók többsége a házhoz szállítást részesíti előnyben

Az ünnepi időszakban az európai vásárlók csaknem fele, 41 százaléka elsősorban üzletekben vásárol, további 20 százalékuk interneten is, és a legtöbben az akciós termékeket keresik - derül ki az Oracle kereskedelmi felméréséből. A válaszok szerint az online vásárolt termékek esetében a házhoz szállítás (52 százalék) a legnépszerűbb, szemben az átvevőpontokkal és a bolti átvétellel (20-20 százalék).
2022. 11. 27. 16:00
Megosztás:

Adventi programok a Nemzeti Színházban

Idén szombatonként szervezik meg a Nemzeti Színház adventi programjait, amelyeken többek között élőnarrációs diafilmnézéssel, betlehemes szokások felelevenítésével, adventi-karácsonyi dalokkal és versekkel és egy különleges filmvetítéssel is várják az érdeklődőket - olvasható a Nemzeti Színház szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2022. 11. 27. 15:00
Megosztás:

5300 milliárd forint jut az agrárium támogatására

Több mint 5300 milliárd forintot fordítunk az agrárium támogatására, a magyar gazdák működése garantáltan és biztonsággal finanszírozott 2027-ig - fejtette ki az agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2022. 11. 27. 14:00
Megosztás:

Átalakultak az utazási szokások

Az elmúlt években megváltoztak az utazási szokások, amit mutat az is, hogy egyre többen választják a két-három napos, rövid külföldi vagy belföldi utakat, illetve a jó ár-érték arányú kikapcsolódást. A Bónusz Brigád és a GKID közös elemzése szerint az emberek előnyben részesítik, ha az ajánlat rugalmasan alakítható, és ha a program lemondása nem jár jelentős pluszköltséggel, ezen túlmenően fontos a megfelelő ár-érték arány, így a felhasználók 84 százaléka továbbra is az akciókat kínáló oldalakon keresi a szolgáltatásokat, mert úgy gondolják, hogy itt találkozhatnak a legkedvezőbb árakkal.
2022. 11. 27. 12:00
Megosztás:

Befejeződött a bölcsőde bővítése a Békés megyei Eleken

Befejeződött a bölcsőde bővítése a Békés megyei Eleken, a beruházásra a település csaknem 300 millió forint uniós támogatást nyert el - közölte az önkormányzat közleményben az MTI-vel.
2022. 11. 27. 11:00
Megosztás:

Ipari, beruházási, külkereskedelmi adatok érkeznek a jövő héten

Több statisztikai jelentés várható a következő héten, közöttük az ipari termelői árak, a beruházásokról szóló, vagy a külkereskedelmi statisztika.
2022. 11. 27. 10:00
Megosztás:

A héten csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 45 715,33 ponton, a múlt hetihez képest 1220,23 pontos, vagyis 2,74 százalékos emelkedéssel zárt pénteken.
2022. 11. 27. 09:00
Megosztás:

Kilencen indulhatnak a cseh elnöki tisztségért

Kilenc jelölt indulhat a januári cseh államfőválasztáson - közölte pénteken a cseh belügyminisztérium.
2022. 11. 27. 08:00
Megosztás:

Új óvoda alapkövét tették le Tusnádfürdőn

Magyar állami támogatással felépítendő új óvoda alapkövét tette le péntek délután Tusnádfürdőn Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
2022. 11. 27. 07:00
Megosztás:

Az átlagostól hidegebb időre kell számítani az északkeleti, keleti országrészben a jövő héten

A jövő héten Magyarországon jellemzően az átlagostól hidegebb hétre kell számítani, főleg az északkeleti, keleti országrészben, míg nyugaton az ilyenkor jellemző hőmérsékleti viszonyoknak megfelelően alakul a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebookon.
2022. 11. 27. 06:00
Megosztás:

Megnyílt a Regőczi Alapítvány jótékonysági árverésének kiállítása

Ismét a koronavírus-járvány következtében árván maradt gyerekek megsegítésére rendez árverést a Regőczi Alapítvány december 10-én a budapesti Nagyházi Galéria és Aukciósházban, ahol pénteken kiállítás nyílt az aukció anyagából.
2022. 11. 27. 05:00
Megosztás:

Olcsóbb lesz a fűtés, ha kézzel ki- és bekapcsolgatom nap közben? Vagy jobb, ha folyamatosan megy?

A bejelentett jogszabályváltozásoknak köszönhetően a rezsicsökkentés hamarosan csak a lakossági átlagfogyasztásig jár majd az áramra és a gázra, aki efölött fogyaszt, annak az átlagon felüli mennyiségért már a magasabb magas piaci árat kell fizetnie. Mostantól kezdve mindenkinek az lesz az érdeke, hogy ahol tudja, csökkentse az energiafelhasználását. Számos "okosság" és ugyanannyi baromság terjed a neten. Ezeknek járt utána az E.On szolgáltató.
2022. 11. 27. 04:01
Megosztás:

Ismét megnyílt a Csepeli Jégpark a nagyközönség előtt

Ismét megnyílt a Csepeli Jégpark a nagyközönség előtt, ahol a látogatókat több mint 2000 négyzetméteren három jégpálya, egy exkluzív jégfolyosó, valamint különleges gasztronómiai élmények várják péntektől több mint két hónapon át, várhatóan 2023. január 31-ig.
2022. 11. 27. 03:00
Megosztás:

Akár egymillió fontért is elkelhet Darwin egy aláírt kézirata

Akár egymillió fontért (477 millió forint) is elkelhet egy Charles Darwin angol természettudós által írt és dedikált kézirat a Sotheby's aukciósház New York-i árverésén.
2022. 11. 27. 02:00
Megosztás:

Elkészítette a német kormány az energia drágulásának ellensúlyozását szolgáló javaslatait

Elkészítette és pénteken a törvényhozás elé terjesztette a német szövetségi kormány az energiaárak emelkedéséből adódó lakossági és vállalati terhek növekedésének megfékézését szolgáló támogatási programokról szóló javaslatait.
2022. 11. 27. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás biztonságát szolgáló szolidaritási megállapodást kötött Németország és Franciaország

Az energiaellátás biztonságát kölcsönösen szolgáló intézkedéseket dolgozott ki a német és a francia kormány, az úgynevezett energiaszolidaritási megállapodást pénteken írta alá Berlinben Olaf Scholz német kancellár és Élisabeth Borne francia miniszterelnök.
2022. 11. 27. 00:01
Megosztás:

Betiltottak több kínai technológiai eszközt Amerikában

Az amerikai hírközlési hatóság megtiltotta több kínai telekommunikációs vállalat új eszközeinek engedélyezését nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva.
2022. 11. 26. 23:00
Megosztás:

Ünnepi programsorozattal várja a közönséget a Budapest Bábszínház

Karácsonyfa-díszítéssel, fotósarokkal és közös daltanulással várja nézőit a Budapest Bábszínház az adventi időszakban. A tavalyi évhez hasonlóan a színház gyermekotthonok lakóinak indít jótékonysági akciót.
2022. 11. 26. 22:00
Megosztás: