Rekord eredmény a CIG Pannónia Biztosítónál a második negyedévben

27 százalékos adózott eredmény növekedés, 37 százalékos díjbevétel emelkedés, kiegyensúlyozott termékcsoportonkénti fejlődés és jelentős bővülés az értékesítési csatornákban – ezek a CIG Pannónia Csoport 2022. második negyedéves pénzügyi eredményeinek fő mérföldkövei. A társaság továbbra folytatja 5 éves stratégiájának következetes megvalósítását, a CIG Pannónia Életbiztosító pedig immár a magyar biztosítási piac legeredményesebb 10 biztosítójának egyike.

Rekord eredmény a CIG Pannónia Biztosítónál a második negyedévben

645 millió forintos konszolidált adózott eredményt ért el 2022. második negyedévében a CIG Pannónia Biztosító, ezzel a társaság 27 százalékkal múlta felül a tavalyi év azonos időszakának 506 millió forintos profiteredményét. A biztosítási díjbevételek még ennél is dinamikusabb, 37 százalékos emelkedést mutatnak 2021. második negyedévéhez képest és meghaladták a 4 milliárd forintot. Az erőteljes növekedésben minden termékcsoport jelentős szerepet vállalt, hiszen a unit-linked, az ipari vagyon és a flotta casco termékek nagyságrendileg egyaránt 1 milliárd forintos növekedést mutattak, míg a csoportos személybiztosítások értékesítése meghaladta a 700 millió forintot.

A rekord eredmény hátterében egyrészt a biztosító bővülő portfóliója, másrészt pedig az értékesítési csatornák lendületes fejlődése áll. A második negyedévben a CIG Pannónia olyan népszerű lakossági termékekkel jelent meg a magyar piacon, mint a lakásbiztosítások vagy az utasbiztosítások, ezzel is támogatva az ügyféligények legteljesebb lefedését. A két termék rögtön pozitív fogadtatásra talált: lakásbiztosításokból több mint 1200, utasbiztosításokból pedig több mint 1000 ajánlat érkezett.

Az értékesítési csatornák növekedésének dinamikáját jól mutatja, hogy mind az élet-, mind pedig a nem-élet üzletágak új szerzései is jelentősen növekedtek. Az ipari vagyonbiztosítások állománydíja elérte a 1,5 milliárd forintot, a flotta casco termékek állománydíja – immáron több mint 11 ezer biztosított járművel - az 1,8 milliárd forintot, és az egyéb nem-élet termékek új szerzései is 64 százalékkal emelkedtek. Az életbiztosítások területén kiemelkedett a csoportos személybiztosítások növekedése, amely már az első félévben meghaladta a teljes 2021-es évi teljesítményt, és az állománydíj átlépte az 1 milliárd forintot.

Az értékesítési csatornák fejlesztése szempontjából kimagasló jelentőséggel bír, hogy a Magyar Bankholdinggal kötött, 20 évre szóló stratégiai magállapodást követően a CIG Pannónia Csoport hasonló együttműködést kötött az Euroleasing Zrt.-vel is, melynek keretében az Euroleasing ügyfelei számára is elérhetővé vált a vagyonbiztosítási és casco termékek mellett a CIG Pannónia hitelfedezeti biztosítása is.

„Továbbra is azon dolgozunk, hogy a tavalyi évben megfogalmazott 5 éves növekedési stratégiánkat következetesen végrehajtsuk. A jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanakkor elengedhetetlen, hogy folyamatosan elemezzük a körülményeket, és a piaci változásoknak megfelelően stratégiánkat is finomhangoljuk, amennyiben erre szükség van. A 2022. második negyedévének eredményei azt igazolják vissza számunkra, hogy továbbra is jó úton haladunk, hiszen a közel 30 biztosítót felvonultató magyar piacon az életbiztosítási ágazatban 4,49 százalékos, míg a nyugdíjbiztosítások piacán immáron 6,39 százalékos piaci részesedéssel rendelkezünk. Ezzel a CIG Pannónia Életbiztosító immár a magyar életbiztosítási piac TOP10 tagja közé került, a nyugdíjbiztosítók esetében pedig még ennél is előkelőbb helyen, a TOP8 biztosító között van a CIG Pannónia” – tette hozzá az eredményekhez Polányi Zoltán, a CIG Pannónia Csoport vezérigazgatója.

A CIG Pannónia Csoport az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektetett az egységes vállalati kultúra kialakítására és a közös értékek megfogalmazására. A biztosítótársaság létszáma 2021 második negyedévéhez képest közel megduplázódott, 98-ról 185 főre nőtt.

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: