Rendőrökre és újságírókra támadtak oltásellenesek Németországban

Zavargásokba torkollt a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások és a tervezett kötelező oltást ellenzők számos tüntetése Németországban a hétvégén, több demonstráción rendőrökre és újságírókra támadtak.

Rendőrökre és újságírókra támadtak oltásellenesek Németországban

Vasárnap este a bajorországi Schweinfurtban egy kezdetben békés tüntetésen a résztvevők rendőrökre támadtak és megpróbáltak felgyújtani egy rendőrautót. Tíz embert őrizetbe vettek.
   
A Türingia tartományi Gothában egy nem bejelentett vasárnapi demonstráción ugyancsak rendőrökre támadtak, a szászországi Bennewitz-ben pedig két újságíróra is rárontottak a rendőrség közleményében szélsőjobboldaliként jellemzett tüntetők, akik két rendőrt is megsebesítettek.
    
A türingiai Greiz-ben egy szombati tüntetésen szabadultak el az indulatok, az összecsapásban 14 rendőr sebesült meg.
    
Az utóbbi napokban egyre több hasonló esetről számolnak be a hatóságok. Az incidensek többnyire az ország keleti részén, az egykori NDK területén fordulnak elő, és elsősorban azokban a térségekben, amelyekben alacsony az átoltottság, főleg Szászországban és Türingiában.     
    
Előfordulnak nem erőszakos, de széles körben megfélemlítésként, elfogadhatatlan nyomásgyakorlásként értelmezett megmozdulások is. Országszerte felháborodást keltett például a Szászország tartományi egészségügyi minisztere, Petra Köpping grimmai otthona előtt a napokban tartott fáklyás felvonulás.
    
Az egyik leginkább elismert német terrorizmus-szakértő, Peter Neumann, a londoni King's College tudományegyetem kutatója szerint nem lehet kizárni, hogy a járványlassító intézkedéseket és a tervezett általános oltási kötelezettséget elutasító körök még tovább radikalizálódnak. Eddig is történtek már "összetettebb támadások", például a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) egyik berlini épülete és klinikák, oltóközpontok ellen. Az viszont új jelenség, hogy ezek a csoportosulások a jogos ellenállás képviselőiként tekintenek magukra, ami a terrorizmus "előszobája". Így előfordulhat, hogy "néhány hónap múlva valóban terrorista akciók sorozatáról kell beszélnünk" - mondta Peter Neumann a Bild című lap hírtelevíziójának.
     
A német politika első vonalában fokozódó aggodalommal szemlélik e fejleményt. A koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezését szolgáló erőfeszítések elleni tiltakozás "érezhetően" radikalizálódik, és ez "egyértelműen veszélyezteti demokráciánkat" - nyilatkozta a ZDF országos közszolgálati televíziónak Bärbel Bas, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke. Szerinte sürgősen lépni kell, mindenekelőtt be kell tiltani a politikusok otthona elé szervezett demonstrációkat, és erősíteni kell a tüntetők szerveződésének fórumán, a Telegram üzenetküldő alkalmazáson áramló adatok ellenőrzését.
    
Manuela Schwesig, Mecklenburg-Elő-Pomeránia miniszterelnöke szerint az a legfontosabb, hogy "ne adjuk át az utcát a radikálisoknak", akik közül sokan valójában nem is a koronavírus elleni védekezést vagy az oltási kötelezettséget kifogásolják, hanem felhasználják az ügyet a társadalom megosztására. Ezt nem szabad eltűrni, a társadalomnak és az államnak szembe kell szállnia a "megosztókkal és agitátorokkal, mert végső soron nemcsak a politikusokat, hanem mindannyiunkat fenyegetnek" - mondta a tartományi kormányfő a Bildnek.
    
A szövetségi kormány adatai szerint az oltási kampány december eleje óta felgyorsult. Az utóbbi hét napon négyszer is meghaladta az egymilliót a naponta beadott oltások száma. Így már a német lakosság 69,6 százaléka - 57,9 millió ember - rendelkezik teljes oltással az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen. Legalább egy adag oltást 72,6 százalék - 60,4 millió ember - kapott. Az emlékeztető oltást a németek 23,8 százaléka - 19,8 millió ember - kapta meg.
    
Az oltatlanok 22,8 millióan vannak, a lakosság 27,4 százalékát teszik ki. Közülük azonban 4 millióan - a lakosság 4,8 százaléka - ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás:

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás:

Alchemy Pay szerepe a kriptogazdaságban: hogyan kapcsolja össze a hagyományos pénzügyeket és a blokklánc világát?

A kriptovaluták világát sokan még ma is bonyolultnak, technikainak és nehezen megközelíthetőnek tartják. Nem véletlenül: egy átlagos felhasználónak egyszerre kell megértenie a tárcákat, a tőzsdéket, a blokkláncokat, a tokeneket, a hálózati díjakat és azt is, hogyan lehet a „hagyományos pénzből” digitális eszközt venni. Ebben a bonyolult környezetben különösen fontosak azok a szolgáltatások, amelyek hidat képeznek a bankkártyás, fiatpénzes világ és a kriptoeszközök ökoszisztémája között. Az Alchemy Pay pontosan egy ilyen szereplő: egy olyan fizetési és infrastruktúra-megoldás, amely azt igyekszik lehetővé tenni, hogy a felhasználók egyszerűbben vásároljanak, adjanak el vagy használjanak kriptovalutákat.
2026. 04. 08. 15:00
Megosztás:

NVI: csütörtök délutánig lehet kérni akadálymentes szavazóhelyiséget

A választópolgárok csütörtök 16 óráig kérhetik akadálymentes szavazókör kijelölését elektronikus úton, személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán.
2026. 04. 08. 14:30
Megosztás:

Szlovéniában 234 ezer gigabájt adatot töröltek a digitális hulladék csökkentéséért

Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást - közölték a szervezők szerdán.
2026. 04. 08. 14:00
Megosztás:

Meglepetésre 2% alatt maradt az infláció

A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődött, 2,1%-ról 1,9%-ra márciusban - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
2026. 04. 08. 13:30
Megosztás:

Új stabilcoin-szabályokra készül az FDIC: szigorúbb felügyelet jöhet az amerikai bankrendszerben

Az Egyesült Államokban újabb fontos lépést tehetnek a stabilcoinok (angolul: stablecoin) szabályozása felé. Az FDIC a GENIUS Act keretében olyan új szabályjavaslatot tett közzé, amely a banki felügyelet alatt működő stablecoin-kibocsátók tartalékképzését, kockázatkezelését, visszaváltási mechanizmusait és letétkezelési gyakorlatát rendezné. Bár a bankokban elhelyezett tartalékbetétek bizonyos esetekben FDIC-védelem alá eshetnek, a stablecoin-tulajdonosok maguk nem kapnának szövetségi betétbiztosítást. A javaslat új korszakot nyithat az amerikai stablecoin-piacon, miközben a szabályozók most a piac és a nyilvánosság véleményét is várják.
2026. 04. 08. 13:00
Megosztás:

Visszaesett a hazai ipari teljesítmény a friss adatok alapján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2026 februárjában az ipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2026. januárinál - áll az NGM közleményében.
2026. 04. 08. 12:30
Megosztás: