Roller és babakocsi: ami nem hiányozhat  a járgányok és a gyerekjátékok közül

Akár az első, akár már a sokadik közlekedési eszközt vásároljuk a gyerekünknek, mindig figyeljünk arra, hogy az biztonságos legyen, és hosszú távon kiszolgálja az igényeket! Ha pedig még környezetbarát és trendi is az adott járgány, pillanatok alatt bele is szeretünk. 

Roller és babakocsi: ami nem hiányozhat  a járgányok és a gyerekjátékok közül

Persze a döntés egyáltalán nem könnyű, hiszen annyi van belőlük, és sokszor azt sem tudjuk, melyik mire lenne jó.

Abban biztosak lehetünk, hogy egy Scoot and Ride roller garancia a minőségre és a dizájnos megjelenésre is, nem beszélve a funkcionalitásról. Aztán ha a járgány kipipálva, jöhetnek a játékok! Itt még nehezebb helyzetben vagyunk, hiszen annyi minden kínálkozik, hogy nehéz nem elcsábulni. Vannak fiús és lányos gyerekjátékok is, utóbbiak közül a babakocsik méltán népszerűek. 

Mai cikkünkben éppen ezért ezeket mutatjuk be kicsit alaposabban, vagyis a roller és a játék gyerekkocsi kerül a fókuszba. Mindkettő elérhető a Ministudionál, érdemes körülnézni itt!

2 in 1 – motor is, roller is

Ha egy olyan járművet választunk, ami több funkcióban is jól működik, akkor hosszú távra megoldjuk a járgányok kérdéskörét. Ilyen lehet például a Scoot and Ride roller is, ami kismotorként és rollerként is használható, éppen ezért 1 éves gyereknek éppúgy jó lehet, mint 12 évesnek. Milyen készségeket fejleszt?

- Mivel ezeknél a rollereknél a kormányzás saját testúllyal történik, a biciklizésre is felkészítik a kis sofőröket. Javítják és fejlesztik a koncentrációt, illetve a finommotorikát.

- Maximális biztonságot nyújtanak, és igazi siker lesz velük a közlekedés. Ennek köszönhetően a gyerekek önbizalmát is erősítik.

Mire figyeljünk, amikor járgányt választunk gyermekünknek?

A biztonság mindig az első. Ne az ár legyen a fő szempont, hanem az, hogy az adott jármű megfelel-e a legmagasabb biztonsági szabványoknak. Ha ezt a kérdést kipipáltuk, akkor jöhet a funkcionalitás és a praktikusság. Amennyiben a járgány több módon is használható, az óriási előny, nem beszélve a költséghatékonyságról. 

Lényeges az is, hogy mennyire javítható az eszköz, illetve milyen hosszú az élettartama. Az sem elhanyagolható, hogy könnyen szállítható és összecsukható-e. Amennyiben ezekre mind kielégítő és pozitív választ kapunk, és még trendi is a közlekedési eszköz, akkor ideális lehet számunkra. Megvan a jármű, de mivel játsszon a gyerek? Játék babakocsi – ha lányról van szó, mindig jó választás.

Örök klasszikus: babakocsi 

Egy babakocsi tökéletes ajándék lehet kislányoknak, ugyanis genetikailag beléjük van kódolva, hogy egyszer anyák lesznek, és gondoskodni kell a kisbabákról. Szerepjátékokhoz nagyon jó eszköz, de ügyelni kell arra, hogy megfelelő minőségű terméket vásároljunk! Néhány méltán népszerű márka a Little Dutch, a Konges Slojd és a Djeco. Bármelyiket is választjuk, jó döntést hozunk. A gyönyörű dizájn kéz a kézben jár a praktikussággal és a magas minőséggel.

Bízunk benne, hogy ezzel a cikkel sikerült megkönnyíteni a döntést akkor is, ha járművet, és akkor is, ha játék babakocsit keresünk gyermekünknek.

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás: