Románia csökkentette és munkavállaláshoz kötötte a menekültek támogatását

Románia csökkentette az ukrajnai háború miatt az országban menedéket kereső külföldiek lakhatási és étkezési támogatását, a segélyezés feltételéül pedig megszabta, hogy a menekülteknek munkát kell vállalniuk, valamint gyerekeiket iskolába kell íratniuk.

Románia csökkentette és munkavállaláshoz kötötte a menekültek támogatását

A szerdai kormányülésen elfogadott határozat szerint az egyedülálló menekültek havi 750 lej (57 ezer forint), a háború elől menekülő családok pedig havi 2000 lej lakhatási támogatást kaphatnak év végig. A lakhatási támogatás eddig kétszerese volt ennek az összegnek, de nem a menekült, hanem az őt befogadó szállásadó kapta. A menekültenként járó havi 600 lejes étkezési támogatás összege nem csökken, de csak az átmeneti védelem igénylését követő első négy hónapban vehető igénybe, azt követően, 2023 végéig Románia csak a menekültek elszállásolásához nyújt költségvetési támogatást.

Az átmeneti védelem igénylését követően a támogatás csak egy hónapig jár automatikusan, azt követően csak a munkát vállalók jogosultak a segélyre. A második hónaptól kezdődően a negyedik hónap végéig az is elegendő, ha a menekült álláskeresőként nyilvántartásba vétette magát valamely megyei (fővárosi) munkaerő-ügynökségnél, az ötödik hónaptól kezdődően már csak a munkaszerződéssel rendelkezők kaphatnak lakhatási segélyt.

A támogatás másik feltétele az, hogy amennyiben a menekültek gondozásában kiskorú gyerekek vannak, írassák őket iskolába, vagy amennyiben ez nem lehetséges, valamely - a hatóságok, civil szervezetek, vagy az UNICEF által szervezett - közösségi oktatási programba.

Az ukrán menekültek segélyezését érintő változások május elsejétől lépnek életbe Romániában.

Románia tavaly március óta támogatja a területén maradt ukrán menekültek elszállásolását és étkeztetését, de a segélyt eddig nem a menekültek kapták kézhez, hanem szállásadóiknak térítették meg, menekültenként és éjszakánként 50 lejes tarifával. A tavaly márciusban bevezetett támogatási rendszerben - befogadott menekültenként - napi 20 lejes étkezési költséget is megtérített a szállásadóknak a román katasztrófavédelem.

A román sajtó szerint az "50/20-as programként" emlegetett támogatásra vonzó pénzkereseti lehetőségként tekintettek a kiadó lakással rendelkező ingatlantulajdonosok. Sokan áttértek a menekültek befogadására, ennek eredményeképpen egyes városokban hiány keletkezett az olcsó albérletekből, és jelentős volt a drágulás az albérletek piacán. Az új szabályozás indoklása szerint az egy éve kezdődött, most átalakított támogatási program már napi 352 ezer euróba került a román költségvetésnek.

Mire számíthatnak a befektetők csütörtökön?

Az ázsiai piacokon ma reggel vegyes a hangulat, további számottevő pluszokat látni a japán piacon, miközben a kínai, dél-korai indexek a piros tartományban várják a kereskedés végét.
2025. 12. 04. 10:30
Megosztás:

Tovább erősödtek a vezető Wall Street-i indexek

Szerdán tovább emelkedtek az irányadó amerikai indexek, melyhez a megjelent makróadatok nyomán élénk kamatcsökkentési várakozások adták a lendületet, élen az energia-, a pénzügyi és az ipari szektorral.
2025. 12. 04. 10:00
Megosztás:

Kis mérték hozamcsökkenés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Az euróövezet szolgáltatószektorra és a gazdaság egészére vonatkozó novemberi végleges beszerzésimenedzser-indexe erősebb lett még az előzetes adatnál is, így azt valószínűsíti, hogy az európai gazdaság kilábalása gyorsul.
2025. 12. 04. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Csütörtök reggelre gyengült a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 04. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulások a nyugat-európai tőzsdéken

A keddi kereskedést követően a szerdai is vegyesen alakult a nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 kevesebb, mint 1 pontot erősödött, a FTSE100 és a DAX 0,1%-ot süllyedt, míg a CAC40 alig 0,2%-os pluszban zárt.
2025. 12. 04. 08:30
Megosztás:

Agrometeorológia: folytatódik a talaj töltődése nedvességgel

Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok, a következő napokban jelentősebb esőre a Dunántúlon van kilátás, keleten kisebb mennyiség valószínű - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 04. 08:00
Megosztás:

Ez a vírus okozta a tömeges megbetegedést a XIII. kerületi óvodákban

A laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján a calicivírus okozta csaknem 600 ember megbetegedését, a konyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak - közölte honlapján szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
2025. 12. 04. 07:30
Megosztás:

Hatalmas rekord: csúcsra ért a lakáshitel októberben

„Októberben 257,57 milliárd forint összegben kötöttek a magyarok lakáshitel szerződést. Ekkora még sosem volt a volumen egyetlen hónapban sem, az előző hónaphoz képest 128,66% a növekedés. Természetesen hatalmas szerepe van ebben az Otthon Start hitelnek, a támogatott kölcsön szeptemberi indulását követő igénylésekből ugyanis az ősz második hónapjára lettek szerződések.”
2025. 12. 04. 07:00
Megosztás:

Műfenyő vagy vágott fenyő? – Környezetvédelmi szempontú összefoglaló

Karácsony közeledtével a karácsonyfa kiválasztása minden évben visszatérő kérdés, és egyre több család számára válik fontossá, hogy döntésük környezeti szempontból is felelős legyen. A műfenyő és a vágott fenyő közötti választás látszólag egyszerű, ám az életciklusuk, gyártásuk, lebomlásuk és társadalmi hatásaik alapján jelentős különbségek mutatkoznak. Az alábbi rövid összefoglaló áttekinti mindkét opció környezeti terhelését, valamint a földlabdás fenyők és a karácsonyfa-újrahasznosítás lehetőségeit is.
2025. 12. 04. 06:30
Megosztás:

A vállalati felszámolások trendje 2026-ban

Globálisan a vállalati fizetésképtelenségek száma 2025-ben 6 százalékkal, 2026-ban pedig további 5 százalékkal nőhet az Allianz Trade elemzőinek előrejelzése szerint. A szakértők majd csak 2027-től várnak trendfordulót, amikor 1 százalékos enyhe csökkenést prognosztizálnak a fizetésképtelenségi esetek számában.
2025. 12. 04. 06:00
Megosztás:

Juttatások: sok pénzt hagynak veszni a magyarok

Hamarosan sok magyarországi munkavállalónak kell döntenie arról, milyen béren kívüli juttatásokat szeretne igénybe venni jövőre. Az Erste felmérése szerint sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen béren kívüli juttatások érhetők el, illetve ezek hogyan is működnek pontosan, és ezért havonta akár több ezer forintot is elbukhatnak. A bank szerint fontos a kollégák pénzügyi tudatosságának fejlesztése, és ennek részeként segíteni kell a munkatársaknak eligazodni a béren kívüli juttatási csomagok között.
2025. 12. 04. 05:30
Megosztás:

Fordulat a lakáspiacon: a vevőknek áll a zászló az év végén

Novemberben a lakáspiaci aktivitás az év végi lecsendülés jeleit mutatja, de a kereslet és a kínálat dinamikája teljesen eltérő dinamikát tükröz, ami a lakásvásárlók számára jelent előnyt. A kereslet csökkenése éves összevetésben annak is köszönhető, hogy tavaly november kiugróan erős volt az állampapírból kiszálló befektetők fokozódó jelenléte miatt. A kínálati oldalon pedig két számjegyű bővülés következett be a frissen meghirdetett lakóingatlanoknál – derül ki az ingatlan.com novemberi kereslet-kínálati összesítőjéből.
2025. 12. 04. 05:00
Megosztás:

Így pihennek a magyarok: a termál- és élményfürdőzés a legkeresettebb wellnessprogram

A magyarok döntő többsége félévente jár wellnessezni, elsősorban a szállodai wellnessrészlegeket választja, és ezért akár hosszabb utat is megtesz –– derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A szolgáltatások közül a termál-, illetve az élményfürdő a legkedveltebb, ezt követi a szauna és a gőzfürdő, majd a masszázs, amelyeket főként stresszoldás és relaxáció céljából vesznek igénybe.
2025. 12. 04. 04:30
Megosztás:

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb - írja közleményében a Bank360.
2025. 12. 04. 04:00
Megosztás:

Több száz romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio

Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 04. 03:30
Megosztás:

Nem kell, hogy a nyugdíjas feladja Önmagát!

A nyugdíjas évek nem kell, hogy az önfeladásról szóljanak, sokkal inkább egy új életszakaszról, amikor több idő jut önmagunkra, a szeretteinkre és a társas kapcsolatainkra.
2025. 12. 04. 03:00
Megosztás:

Lesz-e nyugdíjad 10-20 év múlva? Itt a válasz!

Ahogy közeledik az év vége, egyre többen gondolják újra pénzügyi terveiket, és tesznek kisebb-nagyobb lépéseket a hosszú távú biztonság érdekében. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint a fiatalok körében látványosan erősödik a tudatosság: az új belépők 40 százaléka 16-34 év közötti, és egyre többen választanak kockázatosabb, hosszabb távon nagyobb hozamot kínáló portfóliókat.
2025. 12. 04. 02:00
Megosztás:

Itt a menetrend az orosz gázról való gyors ütemű leválásról

Az EU megegyezett az orosz gázról való leválás menetrendjéről, ami a korábban tervezettnél picit gyorsabb lesz.
2025. 12. 04. 01:30
Megosztás:

Miért fáj jobban a derekunk karácsony előtt?

Az év végi stressz és érzelmi terhelés felerősítheti a mozgásszervi panaszokat – figyelmeztet Joó Enikő gyógymasszőr, holisztikus manuálterapeuta. Tapasztalatai szerint a derékfájás, a beállt nyak vagy a becsípődések sokszor nem csupán fizikai eredetűek, hanem lelki problémák testi megnyilvánulásai.
2025. 12. 04. 00:30
Megosztás:

Az olasz védelmi miniszter önkéntes katonai szolgálat bevezetését javasolja

Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezte Guido Crosetto olasz védelmi miniszter, aki szerint a hibrid háború fenyegetése miatt több ezer magasan képzett biztonsági szakértőre van szükség Olaszországban.
2025. 12. 04. 00:05
Megosztás: