Sajtószabadság nélkül demokrácia sincs

„Sajtószabadság – Egy közös európai eszme szabályozása” címmel került a polcokra Koltay András új könyve, amely a sajtó- és szólásszabadság európai fejlődéstörténetének ismertetésén túl tudományos igénnyel járja körül az európai médiaszabályozás fejlődését és aktuális kérdéseit, kitérve az online platformokkal megjelenő kihívásokra is. A szerző emlékeztet rá, hogy a sajtó jogszabályokon kívül lefektetett feladata a közéleti viták lefolytatása, a valóság feltárása és a kultúra gyarapítása. 

Az európai gondolkodás az 1940-es évek vége óta ezen feladatok ellátását várja a médiától – mintegy a sajtószabadság biztosításáért cserébe. Mindeközben világossá vált, hogy a média hangerősítője lehet a mások jogait sértő, a szólásszabadság határait átlépő megszólalásoknak, ezzel pedig a hétköznapi beszédnél jelentősebb károkat képes okozni. Az ideális jogi szabályozásnak tehát nem csupán védenie, hanem korlátoznia is kell a média szabadságát az egyéni jogok és a közérdek védelmében.

Koltay András rávilágít, hogy a közügyek megvitatásához fűződő beszéd szabadsága kiemelt védelemben részesül a nyugati jogrendszerekben – sokszor akkor is, ha az mások jogait sérti. A politikai beszéd szabadsága ezért a szólásszabadság legerősebben védett magja. A közügyekkel kapcsolatos diskurzusban gyakoriak a nyers, durva, sértő megnyilvánulások, emiatt időről időre felmerül a politikai beszéd korlátozhatóságának igénye annak stílusa alapján. 

Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az amerikai Legfelsőbb Bíróság gyakorlata értelmében azonban a beszéd sértő, sokkoló vagy zavaró jellege önmagában még nem indokolja a szólásszabadság korlátozását. Ebben az egyenlőség általános elvének érvényesítése figyelhető meg, hiszen ezek a jogok mindenkit megilletnek, de nem mindenki képes a véleményének racionális, szabatos és szofisztikált kifejtésére a nyilvánosságban. 

A drasztikus fogalmazás és az erőteljes beszéd ugyanakkor felerősítheti az egyén alapvetően halkabb hangját. A szerző arra is rámutat, hogy a sajtó- és szólásszabadság a demokrácia fogalmának része: a demokrácia tájékozott, a közügyekben eligazodni képes választópolgárokat igényel, tájékozódásukban pedig fontos szerep jut a sajtónak.

A mű átfogóan mutatja be a hagyományos médiától eltérő, de a nyilvánosságban ahhoz hasonló szerepet betöltő online platformok uniós szabályozását is. Koltay András rávilágít, hogy az európai jogalkotók az online térrel demokratizálódott közbeszéd felügyeletét a platformüzemeltető vállalatoknak szervezték ki. Az uniós platformszabályozás ugyanis nem a beszélőket, hanem a platformszolgáltatókat kötelezi a jogellenes tartalmak eltávolítására.

Az internet hajnalán a szakirodalom jellemzően még a nyilvánossághoz való hozzáférés demokratizálódását, a szabad szólást lehetővé tevő kapuőrök háttérbe szorulását, a szólásszabadság erőteljesebb érvényesítését és a beszélők közötti egyenlőség elérését várta az új médiumtól. Mára élesen kirajzolódtak az internet negatív hatásai is: a hagyományos média anyagi megrendülésével háttérbe szorult a hiteles, alapos, igényes tartalomgyártás és az oknyomozó újságírás, ezek helyére pedig a gyors impulzusokra építő, szenzációhajhász tartalmak léptek. Ez a környezet kedvez az álhírek terjedésének és a politikai közbeszéd vásári komédiává züllésének is.

A szerző rámutat, hogy az internetes kommunikáció mindeközben – a látszat ellenére – valójában még csak nem is ingyenes: a felhasználók a beszéd lehetőségéért személyes adataikkal, figyelmükkel és idejükkel fizetnek. Másrészt, ha valaki igazán sok embert szeretne elérni, annak továbbra is mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Koltay András arra is rávilágít, hogy az online platformok piaca valójában jóval koncentráltabb, mint az emiatt gyakran kárhoztatott hagyományos médiáé, az online platformok közé kívánkozó új szereplőknek pedig szinte lehetetlen felvenniük a versenyt a napjainkra már óriásira nőtt technológiai vállalatokkal.