Sikeres negyedévet zárt az OTP

Kiváló eredményeket ért el az OTP Bank idén a harmadik negyedévben, a csoport eredményének közel 70 százaléka továbbra is külföldi leánybankoktól származik - mondta Bencsik László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank eredményeit értékelő sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.

Sikeres negyedévet zárt az OTP

Elmondta, hogy kiemelkedő jövedelmezőséget értek el, a ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) 2024 első kilenc hónapjában 24,9 százalékot tett ki. A likviditási és a tőkehelyzet stabil, az eszközminőség szintén, a nemteljesítő hitel aránya 0,3 százalékponttal 4,0 százalékra javult.

A kedvező eredményekhez hozzájárult Bencsik László szerint, hogy Magyarországon az első kilenc hónapban az OTP-nél a jelzáloghitel szerződéses összegek a piaci dinamikákat felülmúlva közel két és félszeresre, a személyi kölcsön folyósítások pedig több mint 60 százalékkal nőttek az előző évhez képest.

Visszatért a kereslet a lakáspiacra - jegyezte meg. A magyar lakossági hiteldinamika egészséges, hozzájárul a gazdaság növekedéséhez - vélekedett, megjegyezve: a vállalati oldalon nem ennyire pozitív a kép, a hitelkereslet visszafogott, a mikro- és kisvállalati hitelek állománya enyhén, 4 százalékkal nőtt.

Kitért arra, hogy a negyedévben megtörtént a román bankjuk eladásának pénzügyi zárása, ezzel az kikerült a csoport mérlegéből és lezárult a két szlovén leánybank jogi és operatív egyesülése.

Elmondta, hogy a külföldi leánybankok jól teljesítettek, a jövedelmezőségük stabil. A tavaly akvirált üzbég Ipoteka Bank már 42 milliárd forint profitot termelt az első három negyedévben. Negyedéves szinten a román bank nélkül konszolidált teljesítő hitelek 2 százalékkal nőttek. Az ukrán vállalati és fogyasztási hitelek idén már 20 százalék feletti ütemben nőttek, az aktivitás gyorsuló növekedési pályára állt.

A közlése szerint a konszolidált ügyfélbetétek csoport szinten organikusan 2 százalékkal nőttek a negyedévben, és 5 százalékkal az első kilenc hónapban a román leánybank eladásának hatása nélkül, ami megegyezik a magyar lakossági betéti dinamikával, ami kedvező.

Ismertette: a csoport teljesítményét számos régiós díjjal ismerték el, emellett 2024-ben az S&P Global Market Intelligence az 50 legnagyobb tőzsdén jegyzett európai bank közül az OTP-t választotta a legjobbnak.

Bencsik László szerint a jó teljesítmény jövőre is folytatódhat, a lakossági hitelkereslet erős, a vállalati hitelek kereslete pedig nőhet. Megismételte, hogy a menedzsment várakozásai 2024-re nem változtak. 2024-ben a 2023-as 3,93 százalékos szintet meghaladóan alakulhat a nettó kamatmarzs.

A korábban közzétett menedzsmentvárakozás szerint az árfolyamszűrt organikus hitelállomány növekedési üteme meghaladhatja a tavalyi 6 százalékot. A költség/bevétel mutató a 45 százalékos szint környékén alakulhat.

A kockázati profil a 2023. évihez hasonló lehet, míg a tőkeáttét várható csökkenése miatt az éves ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) alacsonyabb lehet a 2023. évi 27,2 százaléknál.

Kérdésre elmondta: a magyar tranzakciós illeték a világon egyedülálló, nemzetgazdasági szinten versenyhátrányt okoz. Kezd olyan mértéket ölteni, ami érdemi piactorzító hatást okoz a bankoknak az olyan fintech cégekkel szemben, mint például a Revolut.

A tranzakciós illetékek növelése jövő évtől egy tipikus ügyfél esetén havi 300 forinttal emeli a bankolási költségeket - tette hozzá.

A tőzsde honlapján közzétett jelentés szerint az OTP Bank idén a harmadik negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 318,514 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 8 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakánál.

A konszolidált korrigált adózás utáni eredmény az első kilenc hónapban 826,405 milliárd forint lett, 4 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Az OTP Bank Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei árfolyama egy éven belül 13 500 és 19 600 forint között változott.


Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás: