Sok a jelentkezés, mégis gyakran kihívást jelent a hatékony toborzás a hazai vállalatoknak

A magyarországi cégek munkaerő-menedzsmenttel kapcsolatos tapasztalatai és elképzelései csak minimális mértékben változtak, de a fluktuáció jellemzően csökkent tavaly óta. Az álláskeresői pályázatok száma 2 éve töretlenül magasnak mondható, így a munkáltatóknak is javultak az esélyeik a megfelelő jelöltek megtalálására – többek között ezek a trendek derültek ki a Profession.hu HR Konferencia 2024 elnevezésű online eseményén.

Sok a jelentkezés, mégis gyakran kihívást jelent a hatékony toborzás a hazai vállalatoknak

A Profession.hu állásportál nagy mintán, összesen 1213 céges kitöltést elemezve idén is elkészítette a HR Körkép elnevezésű kiadványát, amelyben a vállalatok tapasztalatait, várakozásait és terveit mutatták be. A felmérés rámutatott, hogy a magyarországi cégek most valamivel derűlátóbbak a jövő évi munkavállalói állományuk méretének alakulásával kapcsolatban, mint a tavaly ilyenkor. Többen számítanak 2025-ben változatlan létszámra és kevesebben várnak csökkenést e tekintetben: tavaly a megkérdezett vállalatok 35%-a, idén már 40%-a tervezett változatlan méretű munkavállalói csapattal, míg csökkenésre tavaly 13%, idén pedig 11% számít.

Mekkora volt a fluktuáció?

Idén jellemzően stagnált, vagy inkább csökkent a fluktuáció mértéke és 2025-re vonatkozóan is valamivel optimistábbak most a cégek az őket érintő munkaerő-vándorlási trendekkel kapcsolatban, mint az előző két évben. 2023-ban ugyanis a megkérdezett vállalatok 44%-a számolt be az előző évhez képest nagyobb elvándorlásról, ez az arány jelenleg 37%-ra mérséklődött. Ettől függetlenül a kollégák megtartását, és a munkahelyi élmény javítását jelölték meg legfőbb kihívásként (37%) Ezeken felül a munkáltatók egyharmadánál fontos cél a jövőre nézve a kiválasztási folyamat lerövidítése és a toborzásra szánt költségkeret növelése.

Kik váltanak munkahelyet leggyakrabban a cégek szerint?

A felmérés keretében felmérték azt is, hogy a magyarországi munkaadók szerint kik váltanak leggyakrabban munkahelyet: úgy gondolják, hogy a fiatalabbak lényegesen könnyebben állnak fel és váltanak munkahelyet, mint az idősebb generációk tagjai: 65%-uk nyilatkozta, hogy a 18-29 éves korosztály potenciális elvándorló. A 30-39 évesekről a válaszadók nagyjából fele gondolkozik így, a 40-49 évesek esetében pedig mindössze tízből kettő. A fiatalok után a leggyakrabban állást váltó korcsoportnak az 50 év felettieket tartják (54%). Képzettségi szint tekintetében pedig a közép-, valamint felsőfokú végzettséggel rendelkezők számítanak leginkább munkahelyváltóknak (54 és 44%) a megkérdezettek többsége szerint.

Továbbra is kihívás a megfelelő jelöltek megtalálása

Bár a magasnak számító jelentkezőszám miatt könnyebb helyzetben vannak a vállalatok, a hatékony toborzás viszont ebben az esetben is kihívást jelent számos munkáltató számára. „Bármennyire is könnyebb most új kollégákat találni a magas átlagos jelentkezőszám miatt, sok esetben jelentős kihívás a megfelelő munkaerőt kiszűrni. Számos vállalat ugyanis nem használja ki a technológia biztosította lehetőségeket a toborzás területén. Ugyanakkor a magyar munkaadóknak, mindössze 28%-a elemzi rendszeresen az álláshirdetései teljesítményét és nagyjából ennyien egyáltalán nem figyelnek oda erre. Az adatok ismeretében pedig jelentősen növelhető a munkaerő-felvétel hatékonysága, ami előnyt jelent a tehetséges jelöltekért folytatott versenyben. Elősegítve a minél hatékonyabb munkaerő-keresést A Profession.hu minden munkaadó számára ingyenesen elérhetővé tett egy mesterséges intelligencia-alapú megoldást, amely pillanatok alatt javasol szöveget az álláshirdetések leírásához, valamint az állásportál adatbázisa, az aktuális kereslet és kínálat, illetve béradatok alapján segít a megfelelő jelöltprofil meghatározásában" – mondta Martis István, a Profession.hu ügyvezető igazgatója.

***
A felmérés 1213 magyarországi céges kitöltést összesít, amelyek a Profession.hu ügyfelei közül kerültek ki. 3 hullámban történt az adatok rögzítése 2024 júliusa és szeptembere között. 


Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás: