Sokat spórolhatnak a családok a Pest vármegyei bérlettel

Havonta akár 100 ezer forintnál is többet spórolhat egy vonattal közlekedő, Pest vármegyében élő, ingázó család a május 1-jétől elérhető vármegyebérlettel - közölte Tarnai Richárd főispán csütörtökön az MTI-vel.

Sokat spórolhatnak a családok a Pest vármegyei bérlettel

A Pest Vármegyei Kormányhivatal közleménye szerint a 30 napos bérlet teljes áron 9450 forintba kerül, a nappali és esti tagozatos diákok, valamint a fogyatékkal élők 945 forintért jutnak hozzá. A kormányzat célja, hogy az ingázás lehetőség legyen, ne kényszer - idézték a közleményben a Pest Vármegyei Kormányhivatal vezetőjét.

A május 1-jével elérhető új vármegyebérlettel a közösségi közlekedési szolgáltatók (MÁV-Start, Volánbusz, MÁV-HÉV és GYSEV) helyközi járatain lehet megfizethető áron utazni. A tanulók nemcsak a lakóhelyük és az iskolájuk között, hanem korlátozás nélkül vehetik igénybe utazáshoz az egész vármegyében - emelte ki Tarnai Richárd. A vármegyebérlet a munkába járás költségtérítéseként adható, így megközelítőleg havi 1300 forintba kerül majd a munkavállalók számára. Elővételben, sorban állás nélkül, elektronikusan is megvásárolható - április utolsó hetétől - a MÁV mobilalkalmazással - jelezték.

Tarnai Richárd felhívta a figyelmet arra, hogy a budapesti agglomeráció lélekszáma 10 százalékkal emelkedett, már több mint 1,3 millió ember él Pest vármegyében, közülük sokan használják a közösségi közlekedést. Példaként említette, hogy egy Budapestre ingázó ceglédi, négytagú család, két diák gyermekkel több mint 100 ezer forintot tud megtakarítani havonta a május 1-jétől használható vármegyebérlettel, ha a vasúti közlekedést választják.

A főispán kitért arra is, hogy május elejétől országbérlet is megvásárolható 18 900 forintért, amely hosszabb távolságokra, vagy legalább két vármegyén át ingázók számára kínál versenyképes alternatívát, ha az utazásaikhoz többnyire nem feláras vonatokat, illetve helyközi buszokat vesznek igénybe. A kedvezmények a vármegyebérlethez hasonlóak. Minden jelenlegi jegy- és bérlettípus megmarad május elsejét követően is - áll a közleményben.

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde

Kis emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2023. 11. 29. 09:00
Megosztás:

Kilencven százalék fölé emelkedhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya

Az új visszaváltási rendszerrel a mostani 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé nőhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya - mondta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten.
2023. 11. 29. 08:30
Megosztás:

Alig változott ma reggelre a forint árfolyama

Szerda reggelre alig változott a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 11. 29. 08:00
Megosztás:

Újabb béremelés lesz az egészségügyben

Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik - mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter.
2023. 11. 29. 07:30
Megosztás:

Csúcsra erősödött a francia fogyasztói bizalom

Tizenkilenc havi csúcsra emelkedett a francia fogyasztói bizalmi mutató novemberben - közölte a francia statisztikai hivatal, az INSEE kedden.
2023. 11. 29. 07:00
Megosztás:

Több mint háromszoros különbség a lakásárakban a legdrágább és a legolcsóbb borrégió között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti 140 ezer forintos áron Tokajban lehetett ingatlanhoz jutni, vagyis több mint háromszoros különbség mutatkozott az árakban. A legnagyobb mértékű drágulás viszont épp Tokajban ment végbe – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank elemzéséből.
2023. 11. 29. 06:30
Megosztás:

Az EU szigorúan veszi az unión kívüli állami támogatásokat

A belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló uniós rendelet (FSR) értelmében a vállalatoknak előzetesen be kell jelenteniük az Európai Bizottsághoz bizonyos cégfelvásárlásokat, egyesüléseket, illetve egyes nagy értékű közbeszerzéseket, ha az ezekben érintett vállalkozáscsoportok unión kívüli országtól kaptak pénzügyi hozzájárulást – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. A bejelentés összeállítása, az ehhez szükséges információk összegyűjtése nagy adminisztratív terhet jelenthet a cégeknek, elmulasztása esetén pedig a bírság a vállalkozáscsoport világszintű árbevételének 10 százalékát is elérheti.
2023. 11. 29. 06:00
Megosztás:

A magyar cégek kétharmada rendelkezik CSR vagy ESG stratégiával

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact közös kutatásából. A megkérdezett vállalatok 49 százaléka évente kevesebb mint 5 millió forintot, a menedzsment pedig mindössze havi néhány munkaórát tud CSR-aktivitásokra fordítani. A cégek több mint felénél a HR területhez tartozik a társadalmi felelősségvállalás, ám az erre szánt kapacitás és erőforrás nagyon limitált – így a kitűzött stratégiai célok leginkább elszigetelt tevékenységekben valósulnak meg.
2023. 11. 29. 05:30
Megosztás:

Aki most eltalálja a lottó ötöst, azt történelmet fog írni!

Minden idők hetedik legmagasabb nyereményével várja a szerencsevadászokat a 7/35-ös lottó, ahol már 7 hete halmozódik a főnyeremény összege. A Skandináv lottón már több mint félmilliárd forint a tét, szerdán 540 millió forintért izgulhatnak a játékosok.
2023. 11. 29. 05:00
Megosztás:

Átadták az Év Családbarát Emlékhelye Díjat

Első alkalommal adták át a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által alapított az Év Családbarát Emlékhelye Díjat, mellyel a Budai Várnegyed nemzeti emlékhely, az Egri vár nemzeti emlékhely, valamint a Sárvári vár történelmi emlékhely családokért tett erőfeszítéseit ismerték el.
2023. 11. 29. 04:30
Megosztás:

Mikor adjuk fel a karácsonyi csomagot, hogy biztosan odaérjen időben?

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb szolgáltatót keressük, használjuk az Európai Bizottság csomagár-összehasonlító oldalát. A postafelügyeletet ellátó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) összegyűjtötte a főbb tudnivalókat.
2023. 11. 29. 04:00
Megosztás:

Közel 4 százalékra nőtt Románia költségvetési hiánya

Októberben 3,97 százalékra nőtt Románia GDP-arányos költségvetési hiánya - közölte kedden a bukaresti pénzügyminisztérium.
2023. 11. 29. 03:30
Megosztás:

Adómentes lesz a tulajdonszerzés startupokban

A startup vállalkozások régi álma válik valóra január 1-jétől. Jövő évtől ugyanis ezek a cégek adómentesen adhatnak részesedést munkavállalóiknak és vezető tisztségviselőiknek. Így ezeknek a személyeknek a tulajdonosi szemléletmódja és motivációja most már kerülőutak nélkül is adóhatékonyan biztosítható. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segített összefoglalni a változásokat.
2023. 11. 29. 03:00
Megosztás:

Gáz ára 2024 kalkulátor, mennyibe kerül 1 köbméter földgáz?

Lakossági gáz ára 2024 Magyarország. Gázár kalkulátor 2024 és gázszámla magyarázat, hogy mindenki értse, hogy mennyibe kerül egy köbméter (m3) földgáz úgy, hogy a számlán közben átalakul MegaJoul-lá (MJ)? Gáz ára 2024 táblázat és videós magyarázat.
2023. 11. 29. 02:00
Megosztás:

Hőszivattyú? Tényleg ez a megoldás az olcsó vagy akár nulla rezsire?

Számtalan fűtési és hűtési megoldás közül választhatunk napjainkban, de miért érdemes éppen a hőszivattyúk mellett dönteni?
2023. 11. 29. 01:01
Megosztás:

Decemberben nagy meglepetés éri a kriptósokat

Fantasztikus éve volt a bitcoinnak, hiszen a januári mélyponttól kezdve az árfolyam mostanáig több mint a duplájára emelkedett. Ez pedig nem csak azért elképesztő teljesítmény, mivel ez annak ellenére valósult meg, hogy több botrány és per is övezte 2023-ban a szektort.
2023. 11. 29. 00:01
Megosztás:

Pluszban zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2023. 11. 28. 23:30
Megosztás:

Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Szent István körúton

Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton, körbeért a nagykörúti kerékpáros útvonal a Margit híd budai hídfője és Újbuda-központ között - közölte kedden az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2023. 11. 28. 23:00
Megosztás:

Biztosított Magyarország energiaellátása

Biztosított Magyarország energiaellátása, az öt nagy hazai gáztároló fel van töltve, a rezsivédelmet fenntartja a kormány - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Gazdasági bizottsága előtt kedden Budapesten.
2023. 11. 28. 22:30
Megosztás:

Megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon

Idén is megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon, az országba érkező működőtőke a tavalyi duplája, 13 milliárd euró lesz, a magyar kivitel a 2022-es 142 milliárd euróról 150 milliárd euróra nő - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, miután átadták a Masterplast észak-olaszországi Calernóban 3 millió euróból megépült polisztirol hőszigetelőanyag-gyártó üzemét.
2023. 11. 28. 22:00
Megosztás: