Stabil kilátással megerősítette a magyar államadós-osztályzatot a Fitch Ratings

Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadóság-kötelezettségeinek "BBB" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Fitch Ratings.

Stabil kilátással megerősítette a magyar államadós-osztályzatot a Fitch Ratings

A nemzetközi hitelminősítő egyebek mellett azzal a véleményével indokolta a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést, hogy a magyar gazdaság szerkezeti mérőszámai erőteljesek a hasonló besorolású többi ország strukturális mutatóival összevetve.

A Fitch kiemelte azt is, hogy az elmúlt időszakot stabil gazdasági növekedés jellemezte, és ennek fő hajtóerejét a beruházások adták. A cég hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a mérleg másik oldalán a magas közadósság, az "unortodox" költségvetési és monetáris politikai lépések sora, valamint a kormányzati jelzőszámok gyengülése áll.

A magyar államadós-besorolás stabil kilátása az elemzés szerint mindazonáltal azt tükrözi, hogy a Fitch tartós gazdasági növekedéssel, a külső egyensúlyi helyzet fokozatos javulásával, valamint költségvetési konszolidációval számol, és azt várja, hogy mindezek eredményeként a közadósság-ráta is javul a következő három évben. A hitelminősítő közölte azt is, hogy várakozása szerint Magyarország szeptember végéig egyezségre jut az Európai Bizottsággal a magyar helyreállítási tervről, és így hozzájuthat a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Next Generation EU (NGEU) néven meghirdetett helyreállítási alap finanszírozásaihoz.

A Fitch Ratings megítélése szerint az erről folyó tárgyalások az utóbbi hetekben konstruktívabbá váltak, és a hitelminősítő azzal számol, hogy a magyar kormány további engedményekre lesz hajlandó a közbeszerzések és a korrupcióellenes eljárások területén.

A cég a fő kockázatok között említi a függést az orosz energiahordozó-szállításoktól, kiemelve, hogy Magyarország nyersolaj-szükségletének 80 százalékát, földgázigényének 95 százalékát Oroszországból importálja. Jóllehet a Fitch Ratings nem számol azzal, hogy az Oroszországból érkező földgázszállítások teljesen leállnak, ha azonban az Európai Unióban kiterjedt energiahordozó-adagolást kellene bevezetni, az Magyarországon valószínűleg recessziót és a jelenleginél is sokkal magasabb inflációt okozna - áll a hitelminősítő londoni elemzésében.

A Fitch az idei évre a magyar hazai össztermék (GDP) 5,1 százalékos növekedésével számol, mindenekelőtt a korábbi dinamika erőteljes továbblendítő hatása és az idei év első felére jellemző robusztus hazai kereslet alapján. A cég kiemeli, hogy a "BBB" szuverén besorolású társgazdaságok jelenlegi éves GDP-növekedési mediánja 4,4 százalék. Az április-májusi reálgazdasági mérőszámok arra vallanak, hogy a magyar gazdaság az idei második negyedévben is gyors ütemben növekedett - áll a Fitch Ratings elemzésében. A hitelminősítő ugyanakkor 2023-ban 2,4 százalékra lassuló növekedésre számít a magyar gazdaságban. Ezt az előrejelzést a cég elsősorban azzal a várakozásával indokolja, hogy gyengül a magánszektor fogyasztása, csökken a beruházási érték és a külső környezet is kedvezőtlenebbé válik.

A Fitch hangsúlyozza, hogy jövő évi növekedési prognózisát is kockázatok terhelik, és e kockázatok elsősorban az orosz földgázszállítások esetleges leállásához kötődnek.

A hitelminősítő előrejelzése szerint az infláció idei egész évi átlagos üteme 11,3 százalék lesz. A Fitch Ratings közölte ugyanakkor, hogy számításai szerint a közműszolgáltatásokra, üzemanyagokra és egyes élelmiszerekre érvénybe léptetett felső hatósági árkorlátok 2022-ben 4,3 százalékponttal, 2023-ban 0,7 százalékponttal csökkentik az inflációs ütemet. A cég azzal számol, hogy az üzemanyagokra és az élelmiszerekre elrendelt hatósági árkorlátokat a kormány fokozatosan felszámolja.

A Fitch Ratings előrejelzése szerint a jövő évi átlagos infláció Magyarországon 7,6 százalékra lassul. A hitelminősítő várakozása szerint ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő hónapokban folytatja kamatemelési ciklusát, és irányadó kamata az év végére eléri a 12,25 százalékot. A cég közölte: véleménye szerint a tervezett államháztartási konszolidáció lehetővé teszi a kormány 4,9 százalékos GDP-arányos idei hiánycéljának teljesítését, de ennek feltétele az, hogy Magyarország megkapja az uniós finanszírozásokat.

A Fitch jövőre 3,9 százalékos államháztartási hiányt valószínűsít. A hitelminősítő szerint az államadósság-ráta az idén a hazai össztermék 77 százaléka körüli szinten stagnál, de 2024-re 70 százalék környékére csökken.

A GDP-hez mért magas bruttó adósságállomány a magyar szuverén minősítés egyik fő gyengesége; a "BBB" besorolású mezőny mediánja jelenleg 55 százalék - hangsúlyozza elemzésében a Fitch Ratings.


Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás: