Szabados Richárd: Az európai űrtevékenységek körében is a kompetenciák fejlesztése és az ellenállóképesség megerősítése lehet a versenyképesség záloga

Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára elnökölte a Versenyképességi Tanács űrtevékenységek témakörében 2024. november 29-én Brüsszelben megtartott ülését. A tanácsülésen az európai űrtevékenységek vonatkozásában a tagállamok elfogadták a kompetenciák megerősítéséről szóló következtetéseket, valamint az EU Űrprogramjának időközi értékelését.

Szabados Richárd: Az európai űrtevékenységek körében is a kompetenciák fejlesztése és az ellenállóképesség megerősítése lehet a versenyképesség záloga

Az űrtechnológia gyors fejlődése megköveteli, hogy az Európai Unió biztosítsa autonóm hozzáférését az űrhöz és megerősítse stratégiai autonómiáját. A Galileo és Kopernikusz programok sikerei mellett az új projektek, mint például a GOVSATCOM, alapvető fontosságúak az EU technológiai függetlensége szempontjából.

A küldöttek egyetértettek abban, hogy a megfelelően kidolgozott és végrehajtott űrpolitikai intézkedések stratégiai szerepet játszanak az EU technológiai szuverenitásának biztosításában, az űrinfrastruktúrák ellenálló képességének növelésében és a gazdasági növekedés ösztönzésében.

Az űrágazat hozzájárulása az Unió gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi, technológiai és biztonsági célkitűzéseihez jelentős. Az ágazatban tapasztalható hiányosságok kezelése érdekében átfogó megközelítés szükséges, ami magában foglalja a készségfejlesztést, a szabályozási keretek kialakítását és a nemzetközi együttműködés erősítését is annak érdekében, hogy az űrben Európa megőrizze versenyelőnyét és technológiai függetlenségét.

Az ülést értékelve Szabados Richárd megállapította: az űrtechnológia gyors fejlődése és lehetséges alkalmazásai jogi szabályozást igényelnek, így Magyarország támogatja az EU- szintű űrjogi keretetek kialakítását. „Létfontosságú, hogy jogi keretet alakítsunk ki az állami és nem állami szereplők űrbeli tevékenységeinek szabályozására”. Az uniós űrjogi keretek kidolgozására várhatóan a soron következő lengyel elnökség programjának fontos eleme lesz. 

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás:

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás:

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás:

Izrael 350 milliárd sékelt fektet független fegyveripar létrehozásába

Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába - ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
2025. 12. 26. 08:00
Megosztás:

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. 12. 26. 06:00
Megosztás:

A kripto felkerült a karácsonyi kívánságlistákra – az infláció újragondoltatja az amerikai ünnepi költekezést

Az emelkedő megélhetési költségek ellenére – vagy talán éppen miattuk – egyre több amerikai gondolkodik kriptovalutában karácsonyi ajándékként, derül ki a Visa friss felméréséből. A trend különösen a fiatalabb generációk körében erős, és azt sugallja: a kripto már nem pusztán spekuláció, hanem egyre inkább kulturálisan elfogadott értékhordozó.
2025. 12. 26. 05:00
Megosztás:

Ez a Kádár-kocka házak típushibája, emiatt nehéz kifűteni őket!

Megjött a zimankó, de a hőszigetelés még most is aktuális kérdés: létezik egy korszerű, különleges megoldás, amely már Magyarországon is hozzáférhető. A szakember szerint a Kádár-kockák esetében tipikus szerkezeti problémáról beszélhetünk, és azt is bemutatja, milyen lépésekkel, milyen módszerekkel lehet hatékonyan orvosolni a hibát.
2025. 12. 26. 03:00
Megosztás:

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.
2025. 12. 26. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. Most, a 41. heti lottóhúzás következik hétvégén, amikoris a hatoslottó várható főnyereménye 540 millió Ft, míg a hagyományos ötös lottón 1,353 milliárd forint van "meghirdetve" főnyereményként.
2025. 12. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2025. 12. 26. 00:05
Megosztás:

Amikor a Solana 10 dollár alatt volt, senkit nem érdekelt – most szűk a likviditás, és a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb kriptós előértékesítést

Sok kereskedő vegyes érzelmekkel gondol vissza az előző bikapiacra. Az árak emelkedtek, a hírek hangosak voltak, de a legtöbben mégis úgy érzik, lemaradtak a valódi mozgásokról. A piac kaotikusnak tűnt, a forgások gyorsak voltak, és kevés volt a meggyőződés. Mégis, ebben a zavaros környezetben is hatalmas lehetőségek nyíltak azok számára, akik időben észrevették őket. A Solana ennek tökéletes példája.
2025. 12. 25. 22:00
Megosztás:

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás:

Karácsonyi kriptóláz: A Z generáció inkább Bitcoint kér, mint cipőt vagy ajándékkártyát

Miközben a klasszikus karácsonyi ajándékok – telefonok, cipők vagy ajándékkártyák – továbbra is népszerűek, egy új trend kezd kibontakozni a fiatal felnőttek körében. Egy friss felmérés szerint a Z generáció egyre inkább kriptovalutára vágyik a fa alá – nem vicc, valódi digitális pénzt kérnek, nemcsak virtuális élményeket. De mi áll a jelenség mögött, és mit érdemes tudni, ha valakit kriptóval szeretnénk meglepni? Mutatjuk!
2025. 12. 25. 18:00
Megosztás:

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
2025. 12. 25. 17:00
Megosztás:

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás: