Támogatják a magyar energetikai fejlesztéseket

Hetven millió forintot nyert el az EIT InnoEnergy magyarországi képviseletét ellátó Green Brother – partnerségben az MVM Smart Future Lab Zrt.-vel - a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal legutóbbi pályázatán, amely összegből a következő három évben az energetikai fejlesztésekkel foglalkozó hazai innovatív KKV-k, startupok és egyetemi fejlesztések nemzetközi piacra jutását szeretnék támogatni. Az innovációs szervezet elsődleges célja, hogy a kiválasztott, versenyképesnek tartott kezdő vállalkozásokat felkészítsék többek között az EIT InnoEnergy befektetésének fogadására, a nemzetközi üzleti folyamataik beindítására. Elsősorban a fenntarthatóságra, a zöld energetikára fókuszáló, és ezzel együtt az akkumulátorokat, a hidrogén felhasználást, a körforgásos gazdaságot, illetve az energia hatékonyságot érintő megoldásokon dolgozó fejlesztői csapatok együttműködését keresik, hogy azoknak az újításai ne csupán Magyarországon, hanem a régióban és a nemzetközi piacokon is sikerrel mutatkozzanak be.

Támogatják a magyar energetikai fejlesztéseket

A Green Brother a hozzá jelentkező innovációk számára átfogó felkészítő programot állít össze, amelynek részeként szakértői segítséget nyújtanak a vállalkozások üzleti modelljeinek fejlesztéséhez, a stratégiai nagyvállalatokkal való üzleti együttműködéshez, illetve a vállalkozás-finanszírozás megtervezéséhez. Ugyanakkor üzleti fórumokat, partner napot is szerveznek, hogy a kezdő vállalkozások direkt visszacsatolásokat kaphassanak a fejlesztéseikről a piac meghatározó szereplőitől. A Green Brother továbbá évente, visszatérő jelleggel, innovációs és startup versenyt indít, amellyel szintén alkalmat szeretne teremteni a vállalkozásoknak a bemutatkozásra az üzleti szféra körében.

„Az elnyert támogatás lehetővé teszi számunkra, hogy segítsük a hazai energetikai-fókuszú innovációkat abban, hogy előre lépjenek, illetve releváns tapasztalatokat szerezzenek a termék-és vállalkozásfejlesztésben, valamint találkozzanak potenciális partnerekkel, akikkel a jövőben gyümölcsöző üzleti kapcsolatokat építhetnek ki. Szívügyünk ezeknek a vállalkozásoknak a helyzetbe hozása. Mindannyiunk közös érdeke, hogy hosszú távon legyenek olyan hazai innovációk az energia szektorban, amelyek egyrészt erősítik a magyar gazdaságot, másrészt valós technológiai megoldásokat biztosítanak a fenntartható energia ágazat megteremtéséhez.” – fejtette ki Dervalics Ákos, az EIT InnoEnergy magyarországi képviseltét ellátó Green Brother vezetője.

A szakember hozzátette, hogy a vállalkozásfejlesztés és mentorálás, az oktatás és a piacra lépés támogatása egyaránt kiemelt szerepet kap majd a képzési programjukban, amelyet az elnyert támogatásnak köszönhetően valósíthatnak meg a következő 3 évben. A Green Brother vezetője bízik benne, hogy évről-évre többen egyre színvonalasabb vállalkozásokkal fognak bekapcsolódni a programba és sokan közülük az országhatárokon túl is eredményes energetikai vállalattá lépnek majd elő a jövőben.

A jelentkezéseket már várják a  https://greenbrother.hu/registration oldalon.


LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás: