Tavaly folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése

Folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése tavaly, a kártyás vásárlások már a készpénzfelvétel értékét is meghaladták: előbbi 14,3 ezer milliárd forint volt, utóbbi pedig 14 ezer milliárd forint - mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója hétfőn Budapesten, a Fizetési rendszer 2023 jelentést ismertető sajtótájékoztatón.

Tavaly folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése

Kiemelte, hogy az elektronikus fizetések bővülésével 2022-ben a hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma 2,2 százalékkal 10,8 millióra, míg az általuk kibocsátott bankkártyák száma 1,2 százalékkal nőtt, megközelítve a 10 milliót.

Az elektronikus tranzakciók számának aránya az előző évekhez hasonló 5 százalékpontos növekedéssel elérte a 34 százalékot tavaly.

A tranzakciók 78 százaléka 5000 forint alatti volt, de itt továbbra is gyakoribb a készpénzhasználat, 5000 forint felett viszont már a tranzakciók több mint felét elektronikusan fizetik a vásárlók. Fontos fejleménynek nevezte, hogy az elektronikus fizetést biztosító üzleteken belül a legkisebb, 20 százalék alatti elektronikus tranzakcióaránnyal rendelkező üzletek száma jelentősen csökkent, a 20 százalék felettieké pedig nőtt, valamint az 50 százalék feletti elektronikus aránnyal rendelkező üzletek aránya 7 százalékponttal 27 százalékra emelkedett.

Az átutalási tranzakciók 42 százaléka az azonnali fizetési rendszerben teljesült, az azonnali tranzakciók darabszáma az összes átutalást jelentősen meghaladó mértékben, 15 százalékkal bővült 2022-ben. A kártyás vásárlások száma tavaly 23 százalékkal, az átutalások száma pedig 6 százalékkal emelkedett.

A magyar lakosság nyitottságát mutatja az innovatív fizetési megoldások egyre szélesebb körű használata: a kártyás fizetések 98 százaléka érintéses technológiával teljesült, a mobilfizetési alkalmazásba regisztrált kártyák száma pedig egy év alatt 37 százalékkal nőtt. Ez utóbbinak köszönhetően a kártyás mobilfizetési tranzakciók volumene megkétszereződött - mutatott rá.

A jegybank vizsgálata alapján a fizetési- és értékpapír-infrastruktúrák stabilan és megbízhatóan működnek - ismertette. A 6 pénzforgalmi ellenőrzés során 72 jogsértést tártak fel, ezek negyede a pénzforgalmi törvény, harmada pedig a pénzforgalmi MNB rendelet megsértéséhez kötődött. A főbb jogsértések a bejövő összegek haladéktalan jóváírására, a keretszerződés tartalmi követelményére, valamint az előzetes tájékoztatásra, a díjkimutatás megfelelőségére vonatkozó szabályokat érintették.

A hazai szereplők pénzforgalmi szolgáltatásokból származó bevételei 2022-ben az elektronikus fizetési módok forgalmának dinamikus bővülése következtében jelentősen emelkedtek az előző évhez képest: a szolgáltatók 749 milliárd forintos bevétele 20 százalékkal haladja meg az előző évit. A bevételek emelkedésével a lakossági ügyfelek pénzforgalmi költségei is nőttek. Mivel számos ügyfél magasabb díjakat fizet, mint a hasonló fizetési szokásokkal rendelkező más ügyfelek, kiemelt hangsúlyt kell fektetni a jövőben a számlacsomagok és a szolgáltatások díjaira, és az azok közötti váltás lehetőségeire vonatkozó ügyféltájékoztatásra - hangsúlyozta.

A bankkártya-elfogadásból származó bevételek 40 százalékot meghaladó mértékben, 25 milliárd forinttal emelkedtek. Kitért arra: az MNB új pénzforgalmi stratégiájának fő célja az, hogy 2030-ra a teljes gazdaságban az elektronikus tranzakciók aránya széleskörű, általános használatösztönzés esetén legalább 60 százalékra, további célzott intézkedésekkel pedig legalább kétharmadra nőjön.

Varga Lóránt főosztályvezető ismertette: Magyarországon jelenleg nemzetközi összevetésben alacsony az elektronikus pénzforgalomban a visszaélések száma, és értéke, ugyanakkor mindkettő emelkedést mutat. A banki rendszerek fejlődésével a csalók az ügyfeleket veszik célba, a megtévesztési módszerek változatosak. Példaként említette a bankok nevében elkövetett telefonos csalásokat, az adathalász e-mail és sms-üzeneteket, vagy a túlzóan kecsegtető befektetési csalásokat. Erre válaszul kidolgozták a KiberPajzs edukációs programot, amelyhez számos szervezet csatlakozott. Központi visszaélésszűrő rendszert hoztak létre, ami várhatóan 2025-ben indulhat el a banki visszaélésszűrő rendszerek támogatására.

A változások között a jegybank előadói kiemelték: idén július elsejétől az alapszámla havi díjának maximuma az eddigi harmadára, 1000 forintra csökken. Az alacsonyabb havidíjak, valamint a QR-kóddal vagy fizetési kérelemmel indított átutalások idén év elejétől kötelező ingyenessége következtében az alapszámla egy széles körben kedvező feltételekkel használható számlacsomaggá válik, amivel becsléseink szerint mintegy 4 millió ügyfél tudja csökkenteni a banki költségeit.

Emellett az azonnali fizetési rendszerben teljesülő tranzakciók értékhatárát 2023. szeptember 1-től megemelik 10 millió forintról 20 millió forintra.

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten, elsősorban a vezetés közbeni telefonálást és a biztonsági öv használatát ellenőrzik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
2025. 10. 05. 06:00
Megosztás:

Megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei

Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás: