Technológiafejlesztési és kapacitásbővítési beruházás ért véget Ecseren

Véget ért a Pro-Form Kft. komplex technológiafejlesztési és kapacitásbővítési beruházása a Pest megyei Ecseren - közölte a műanyagfeldolgozó cég az MTI-vel.

A több mint 607 millió forint értékű, 2021 júliusában kezdődött projekthez a Széchenyi Terv Plusz 334 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá. Az összegből többek között új állványrendszert és fejlett gyártóeszközöket vásároltak, így növelhetik a termelési és karbantartási kapacitásukat, csökkenthetik az előállítási költségeket, biztonságosabban és kisebb környezetterheléssel működhetnek. Ezzel együtt az alapanyagraktáruk korszerű hőszigetelést kapott, munkavállalóik számára pedig képzési szolgáltatást biztosítottak - olvasható a közleményben.

A Pro-Form Kft. a honlapján olvasható bemutató szerint több mint 6500 négyzetméter gyártó- és 8500 négyzetméter raktárterülettel rendelkezik. A cég több műanyagfeldolgozó alaptechnológiát tudhat magáénak, termékfejlesztő és szerszámtervező csoportjuk új szolgáltatásokon dolgozik, emellett korszerű, jól felszerelt szerszámkészítő üzemet is létesítettek. Legfontosabb termékeik közé tartoznak a fröccsöntött dobozok, a mikrohullámozható, hegeszthető dobozok, az egyszerhasználatos dobozok és tégelyek, vagy a doboz- és desszertbetétek, amelyeknek európai szinten is az egyik legjelentősebb gyártója az ecseri központú cég.

Beszámolója alapján az 1991-ben alapított cég 2021-ben több mint 7 milliárd forint, 2022-ben majdnem 9 milliárd forint nettó árbevétellel zárt, felerészt külföldi értékesítésekből. Adózott eredményük 1,25 milliárd forintról 1,47 milliárd forintra nőtt az elmúlt 2 üzleti évben.

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás:

A költségvetés stabil, a magyar családokat és vállalkozásokat támogató programok finanszírozása biztosított

A 2026-os költségvetés a háború elhúzódása és a negatív külső gazdasági környezet ellenére is minden szükséges forrást biztosít az olyan családokat, nyugdíjasokat és hazai kkv-kat támogató kormányzati intézkedésekhez mint: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv-hitel, a közszférában dolgozók béremelése, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a Demján Sándor Program - írta az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 11. 19:00
Megosztás:

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen

Befejeződött az ipari csarnok építése Békésen, a beruházást az önkormányzat 300 millió forint európai uniós támogatásból valósította meg.
2026. 04. 11. 18:00
Megosztás:

Húszmilliárdos kezdőlökés jövőbe mutató energetikai innovációknak

Harmincöt nyertes energetikai kutatás-fejlesztési projektjeit támogatja a Jedlik Ányos Energetikai Program pályázata, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal bonyolított le. A jelentkezők felének megítélt mintegy 13 milliárd forintos forrásmennyiség több mint 20 milliárd forint összköltségű innovatív beruházás létrejöttét segíti - közölte az MTI-vel pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 04. 11. 17:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 11. 16:00
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten februárban

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 11. 15:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 14:00
Megosztás:

A BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón

A Hell Energy magyar üdítőital-gyártónak szállítmányozási feladatokat végző BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón körülbelül 14 milliárd forint értékben, aminek nyomán betonbiztossá válhat ezer ember munkahelye - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szikszón.
2026. 04. 11. 12:00
Megosztás:

241 milliárd forint hagyja el a MOL kasszáját - hová megy a pénz?

A Mol csoport éves közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták az igazgatóság 2025-ös pénzügyi eredményekről szóló jelentését, elfogadták a konszolidált pénzügyi beszámolót, és döntöttek 241 milliárd forint osztalék kifizetéséről - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 11:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 11. 10:00
Megosztás: