Tíz év alatt új alapokra helyezték az élelmiszerlánc felügyeletet

Új alapokra helyezték és megszilárdították az élelmiszerlánc felügyeletét, a mindig változó kihívásokra reagálva innovatív ellenőrzési funkciókat vezettek be - közölte fennállásának 10. évfordulója alkalmából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, hogy tíz év alatt 5177 kiemelt ellenőrzést folytattak az illegális élelmiszerlánc-események felderítése, az élelmiszerlánc-termékekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása, a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Több mint 18 ezer tonna kifogásolt élelmiszert és takarmányt semmisíttettek meg, és mintegy 12 milliárd forint bírságot szabtak ki a területi szakemberekkel közösen. Jelentős eredménynek nevezték az állategészségügy területén, hogy hét állatbetegség esetében az EU vagy a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) által hivatalosan elismert mentességet szereztek. Mindez számottevően javítja szakmai és gazdasági szempontból a magyar állattartás helyzetét.

A tisztességtelen forgalmazói magatartás kiszűrésére irányuló ellenőrzések mintegy 200 esetben tártak fel jogsértést. A jogerősen kiszabott és befizetett bírságok összege az elmúlt 10 évben meghaladta az 1,5 milliárd forintot. A következetes és kitartó hatósági fellépés eredményeként a magyar beszállítók alkupozíciója jelentősen javult a kiskereskedelmi láncokkal szemben - írják a közleményben.

Kitértek arra, az EU-s tagállamok közül elsőként megteremtették annak a lehetőségét, hogy a rászorulókhoz kerüljenek a faanyagterméklánc-felügyeleti (EUTR) ellenőrzések során elkobzott fatermékek. Szakszerűen, gyorsan kezelték a Magyarországot is érintő "élelmiszerbotrányokat", a határon átívelő riasztásokat, folyamatosan frissülő termékvisszahívás adatbázist működtetnek a fogyasztók egészségének, biztonságának védelme érdekében.

Felhívták a figyelmet a kettős minőség tisztességtelen gyakorlatának létezésére, amelynek kapcsán az elmúlt években több mint 300 terméket vizsgáltak. Ezek eredményei alapján az élelmiszeripari szereplők számára és bevonásával a jelenség kezelését segítő operatív útmutató összeállításán dolgoznak.

A Nébih non-stop működő zöldszáma több mint 16 ezer közérdekű bejelentést, élelmiszerbiztonsági panaszt kezelt vagy irányított tovább az illetékes hatósághoz.

Már 2013-ban elindították az alapvető élelmiszerbiztonsági ismeretekkel, a megfelelő konyhatechnológiai módszerekkel és a biztonságos ételkészítéssel foglalkozó Ételt csak okosan! kampányt. Az élelmiszerbiztonság mellett kiemelten kezelik a minőség és fenntarthatóság témáját. A tudatos vásárló ezen alapvető elvárásai mentén létrehozták a Kiváló Minőségű Élelmiszer-védjegyrendszert.

Az önálló termékteszt program, a Szupermenta 2014 óta 91 termékkörben 1900 terméket vizsgált a feldolgozott élelmiszerektől kezdve, az alkoholos italokon és az állatgyógyászati készítményeken át, egészen a fűmagokig. A Maradék nélkül program révén küzdenek az élelmiszerpazarlás visszaszorításáért.

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.
2026. 04. 09. 19:30
Megosztás:

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás:

A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
2026. 04. 09. 15:00
Megosztás:

Az iráni háború várható hosszú távú hatásai

Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az olaj- és gázárakra volt rendkívüli hatással, hanem egy új globális energiaválság küszöbét is megnyitotta, amely alapjaiban formálhatja át a világgazdaságot.
2026. 04. 09. 14:30
Megosztás:

Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat

Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.
2026. 04. 09. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2026. 04. 09. 13:30
Megosztás:

A Filecoin forradalmasítja a Web3 adattárolást: egyszeri díjjal örök tárolás

Új korszak kezdődhet a decentralizált adattárolásban: a Filecoin és a Lighthouse együttműködése révén megszületett az egyszeri díjas, örök élettartamú Web3 storage modell. A megoldás nemcsak költséghatékonyabb lehet, hanem jelentősen leegyszerűsíti az eddig sokszor bonyolult decentralizált adattárolási folyamatokat is – különösen az AI-adathalmazok és kritikus rendszerek esetében.
2026. 04. 09. 13:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet, de a bankok még nem léptek - csend van a szakaszos finanszírozás körül

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.
2026. 04. 09. 12:35
Megosztás:

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.
2026. 04. 09. 12:00
Megosztás:

WLFI árfolyamzuhanás: partnerségi botrány és likviditási feszültségek rengették meg a piacot

Komoly nyomás alá került a World Liberty Financial tokenje, a WLFI, miután árfolyama közel 10%-ot zuhant, miközben egymást követték a partnerségi aggályok és a nagyszabású treasury-mozgások. A befektetők figyelme most a háttérben zajló on-chain aktivitásra és a projekt stabilitására összpontosul, miközben a DeFi-szektorban is nő a bizonytalanság.
2026. 04. 09. 11:30
Megosztás:

286 millió dolláros USDT-mozgás rázta meg a piacot: bálna utalhatott ki az OKX-ről

Hatalmas, közel 286 millió USDT értékű stablecoin-transzfer kavarta fel a kriptopiacot, miután egy óriási összeg távozott az OKX tőzsdéről egy ismeretlen tárcába. Az ilyen méretű mozgások rendszerint azonnal beindítják a találgatásokat: intézményi átrendeződés, OTC-ügylet, DeFi-fedezetáthelyezés vagy egy nagyobb piaci lépés előszobája? Bár egyetlen tranzakcióból még nem lehet biztos következtetést levonni, a mostani ügylet ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire fontosak a bálnamozgások, a stablecoin-likviditás és az on-chain transzparencia a digitális eszközpiac működésében.
2026. 04. 09. 11:00
Megosztás:

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás: