Több mint 80 millió eurós hitelmegállapodást kötött a HelloParks és az Erste Bank

Több mint 82 millió euró (mintegy 30 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az Erste Bankkal a HelloParks, maglódi megaparkjának első három ütemének finanszírozására. Az innovatív, emberközpontú és környezetbarát ipari és logisztikai park létesítményeit több fázisban fejlesztik, a soron következő 2. ütem átadását 2022 utolsó negyedévére tervezik.

Több mint 80 millió eurós hitelmegállapodást kötött a HelloParks és az Erste Bank

10 éves futamidőre, összesen 82 millió eurót meghaladó értékben biztosít hitelt az Erste Bank a Futureal-csoport ipari ingatlanfejlesztő cége számára, a HelloParks Maglód első három ütemének megvalósításának finanszírozására. A modern kialakítású létesítmények közül az első, 46.000 m2-es épületét (MG1) idén januárban adták át, nem sokkal azután, hogy – az ipari épületek között Magyarországon elsőként – megkapta a tervezési szakaszra (Design Stage) az Excellent minősítést BREEAM New Construction kategóriában. Jelenleg a második, 45.000 m2-es csarnok előkészítése zajlik, melynek átadását 2022 utolsó negyedévére tervezik, ugyanakkor már folyamatban van a további létesítmények tervezése és engedélyeztetése annak érdekében, hogy a társaság minél gyorsabban ki tudja szolgálni a meglévő és jövőbeli igényeket. A teljes maglódi fejlesztés a tervek szerint egy 46 hektáros területen valósul meg, melyen a jövőben több mint 200.000 m2 raktár- és ipari terület kialakítására lesz lehetőség.

Az M0-s autóút, az M4-es és az M5-ös autópálya, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében elhelyezkedő HelloParks Maglód Budapest keleti agglomerációjának leggyorsabban fejlődő ipari zónájában található. A megaparkba elsősorban logisztikai, illetve városi disztribúciót végző szolgáltatókat, könnyűipari gyártókat és összeszerelő vállalkozásokat várnak, de ki tudják elégíteni a speciális igényeket is.

A lokáció, valamint az ügyfélközpontú megoldások versenyképes összhangját jól jelzi, hogy több nagyvállalat választása is a mindössze másfél éve alapított HelloParks-ra esett. A Maglódon már átadott első épület többek között olyan nemzetközi hálózattal rendelkező cégeknek ad otthont, mint a magyar tulajdonú, több mint 25 éve logisztikával foglalkozó Karzol-Trans, a FoxPost, amely itt alakította ki az országos csomagautomata-hálózatát kiszolgáló központi raktárát, vagy a litván hátterű Bútor1, amely egy 8 országot támogató elosztóközpontot létesített. Az első 46.000 m2-es raktárcsarnoknak már több mint 80%-a megtelt bérlőkkel, és a többi, még szabad területére is előrehaladott tárgyalások folynak.

„Cégünk versenyképességének egyik kulcsa a teljes körű szolgáltatási csomag, ami túlmutat a raktározási funkciókon. A környezettudatos, fenntartható és minőségi műszaki technológiák alkalmazása, nem csak számunkra, de a bérlőink számára is mindinkább kiemelt jelentőséggel bírnak, akárcsak a munkavállalók megtartásánál fontos szerepet játszó élhető, emberközpontú és felhasználóbarát környezet kialakítása, ezért a fejlesztéseink megvalósításánál már a tervezés során figyelembe vesszük ügyfeleink igényeit. A most megkötött hitelszerződés a HelloParks és az Erste Bank között egy újabb állomása a magyar bankpiac egyik legnagyobb pénzintézete és a Futureal-csoport évtizedekre visszanyúló sikeres együttműködésének, és garancia arra, hogy segítségükkel terveinket a legmagasabb szinten tudjuk majd teljesíteni.” – nyilatkozta Nemes Rudolf, a HelloParks vezérigazgatója.

„Az Erste Bank több mint 15 éves közös munkája a Futureal-csoporttal újabb mérföldkőhöz érkezett, külön öröm számunkra, hogy a vállalatcsoport új ipari-logisztikai üzletágának legelső finanszírozására az Erste Bankot választotta. A környezetvédelem és fenntarthatóság kiemelt prioritást élvez az Erste Csoporton belül, a tervezett beruházás finanszírozása BREEAM Excellent minősítésével pedig tökéletesen illeszkedik a bank ESG finanszírozási stratégiájába. Nagyon büszkék vagyunk, hogy részesei lehetünk a Futureal története legújabb fejezetének.” – emelte ki Salamon György, az Erste Bank Hungary Ingatlanfinanszírozási területének vezetője.

A maglódi megapark már elkészült, és a tervezett további négy, egyenként 20-45.000 m2 közötti alapterületű, modern kialakítású létesítményének közös jellemzője, hogy az energiahatékonyságot és a környezetkímélő üzemeltetést biztosító okos megoldások révén szintén teljesítik majd a BREEAM fenntarthatósági szabvány előírásait, az első épülethez hasonlóan az egyik legmagasabb szintet célozva. A fejlesztés során továbbá kiemelt szempont az élhető, emberközpontú és felhasználóbarát környezet kialakítása, mely hosszú távú értéket teremt a partnerek részére. A bérlők kényelmét szolgálja majd a WELL Standard Mind és Community kritériumoknak megfelelően megvalósításra kerülő ParkCenter, mely rövid- és hosszútávra kibérelhető A kategóriás irodahelyiségekkel, HelloCafe-val, catering szolgáltatással is igénybe vehető konferenciatermekkel várja a munkavállalókat.


Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás: