Több mint félmillió antigéngyorstesztet kapnak a háziorvosok

Újabb 576 ezer antigéngyorstesztet biztosít a kormány a háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak, hogy ezzel is segítse a járvány megfékezését - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon szerdán közzétett tájékoztatásban.

Több mint félmillió antigéngyorstesztet kapnak a háziorvosok

A teszteket ezúttal is a kormányhivatalokon keresztül kapják meg a háziorvosok, a kiszállítás csütörtökön kezdődik és november végéig a tesztek megérkeznek a praxisokba. A háziorvosok és házi gyermekorvosok októberben is kaptak 800 ezer gyorstesztet azért, hogy kiszűrjék koronavírus-gyanús betegeket a szezonális légúti betegségek tüneteivel jelentkezők közül.
    
A koronavírusfertőzés gyanújáról továbbra is a háziorvos dönt. Emlékeztettek: koronavírus-fertőzés gyanújára utaló tünet a száraz köhögés, láz, nehézlégzés, hirtelen szaglásvesztés vagy az ízérzés zavara. Emellett a háziorvos szakmai tapasztalata alapján egyéb tünetet is gyanúsnak ítélhet. Továbbá minden olyan esetben el kell végezni a tesztet, ha a tünetes beteg egészségügyi dolgozó, szociális dolgozó, szociális gondozott, szoros kontaktja igazolt koronavírus-fertőzöttnek vagy járóbeteg- illetve fekvőbeteg- ellátásra szorul.
    
Koronavírus-gyanús beteg esetén a gyors diagnózis felállításáért a háziorvos a beteg jelentkezésekor az antigéngyorstesztet a háziorvosi rendelőben végzi el vagy dönthet úgy, hogy átirányítja a pácienst egy PCR-mintavételi pontra, illetve ha a beteg állapota szükségessé teszi, akkor mentőt rendel otthoni mintavételezésre - írták. Közölték azt is, hogy a PCR-mintavételezést emellett hatósági áron továbbra is végeznek az erre kijelölt egészségügyi szolgáltatók.
    
Igazolt fertőzés esetén a hatósági házi karantén továbbra is 10 nap, amennyiben pedig a tünetek súlyosak, a háziorvos megszervezi a beteg kórházi ellátását - ismertették.
    
A kormányzati tájékoztató oldalon felhívták a figyelmet arra, hogy a vírus ellen a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. A betegség súlyos lefolyásának a beoltatlanok vannak leginkább kitéve. A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A fertőzés következtében kórházba kerülés esélye négyszer nagyobb az oltatlanoknál, az intenzív osztályra kerülés esélye pedig tízszeres, bizonyos krónikus kockázatoknál pedig akár tizenhétszeres is lehet.
    
A megerősítő harmadik védőoltás is nagyon fontos, ezzel újra magasra, 80-90 százalékra lehet emelni a szervezet védekezési képességét - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon.

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 16. 20:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 966,99 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 120 787,85 ponton zárt hétfőn.
2026. 03. 16. 19:30
Megosztás:

Megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál

Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 03. 16. 19:00
Megosztás:

A Hive Digital visszafogja svédországi Bitcoin-bányászatát és az AI-infrastruktúrára áll át

A kriptobányászat egyik ismert szereplője jelentős irányváltást hajt végre Európában. A kanadai Hive Digital Technologies bejelentette, hogy csökkenti Bitcoin-bányászati teljesítményét svédországi létesítményében, miközben erőforrásait egy gyorsan növekvő iparág, a mesterséges intelligencia infrastruktúrája felé csoportosítja át. A döntés hátterében szabályozási bizonytalanságok, adóviták és a technológiai piac gyors átalakulása áll.
2026. 03. 16. 18:30
Megosztás:

A pénzügyi tudatosság alapja: Hardver-tippek tőzsdézőknek

A tőzsdei világban a tudatosság nem ér véget a stop-loss szintek beállításánál vagy a <a href="https://takarekindex.hu/portfolio-jelentese/" target="_blank">portfólió</a> diverzifikálásánál. A sikeres kereskedés egyik legfontosabb, mégis gyakran alulértékelt pillére ugyanis a stabil technikai háttér. Hiába rendelkezünk kiváló stratégiával, ha a végrehajtás pillanatában a hardver lassúsága vagy egy váratlan rendszerhiba miatt elesünk a profittól. A pénzügyi tudatosság ezen a téren azt jelenti, hogy munkaeszközünkre nem pusztán kiadásként, hanem a profitot támogató infrastruktúraként tekintünk.
2026. 03. 16. 18:00
Megosztás:

A vending iparág találkozása a kriptóval: a BlockBen és a VendomatIQ digitális ökoszisztémát épít a vending iparág köré

Egy több mint tíz éve működő vending-automatákkal foglalkozó vállalat, a VendomatIQ, most egy új generációs üzleti modell bevezetése mellett döntött: a BlockBen tokenkibocsátási platformmal együttműködve digitális tokenökoszisztémát épít a hagyományos működése köré. A most kibocsátásra kerülő token segítségével elindítanak egy olyan üzleti modellt a közeljövőben, ami a közösségépítési funkció mellett lehetőséget biztosít a kisebb tőkével rendelkezők számára, hogy részesülhessenek az automatás iparág növekedéséből a kibocsátó automataüzemeltetési franchise rendszeréhez hasonlóan.
2026. 03. 16. 17:30
Megosztás:

Az OECD országaiban 5 százalékon stagnált a munkanélküliség januárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a decemberivel - áll a szervezet honlapján. A ráta 2022 áprilisa óta gyakorlatilag alig mozdult el az 5 százaléktól.
2026. 03. 16. 17:00
Megosztás:

Szlovénia mégsem szabadítja fel stratégiai olajtartalékait

A szlovén kormány egyelőre felfüggesztette stratégiai olajtartalékainak tervezett felszabadítását, mert a jelenlegi készletek elegendőek - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium hétfőn.
2026. 03. 16. 16:30
Megosztás:

Csábító kényelem a lakásodban: a macskapárna

Eszedbe jutott-e már valaha, hogyan tehetnéd otthonodat igazán otthonossá? A kényelem sokszor a kis részletekben rejlik. Egy vidám, puha kiegészítő, mint a macskapárna, melegséget hozhat a mindennapokba. Bár elsőre csupán egy dekorációs elemnek tűnhet, ezek a párnák többet nyújtanak. Egy hosszú nap után, mikor rápillantasz, mosolyt csal az arcodra a cicás mintája.
2026. 03. 16. 15:30
Megosztás:

A mai naptól igényelhetők a Demján Sándor Program megemelt keretösszegű EXIM-termékei

Az EXIM Magyarország március 16-tól megnyitja a kérelmek befogadását a Demján Sándor Programban elérhető, megemelt keretösszegű konstrukcióira. A vállalkozások hitelkérelmeiket a mai naptól a kereskedelmi bankokon keresztül nyújthatják be. A Program keretösszege a Kormány döntése értelmében a közelmúltban 900 milliárd forintra emelkedett, amit a vállalkozások erős finanszírozási igénye, valamint a kedvező feltételű források piaci szűkössége indokolt.
2026. 03. 16. 15:00
Megosztás:

Modern nappali kialakítása: ötletek és inspirációk

A nappali az otthon szívét-lelkét képezi, ahol összegyűlhetünk, pihenhetünk, de akár a nap egy részében munkára, tanulásra is szánhatjuk. A tér megtervezésekor számos tényezőt érdemes mérlegelni, amik mind hozzájárulnak az otthonos és funkcionális környezet megteremtéséhez. Hogyan lehet mindezt jól csinálni, és milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani?
2026. 03. 16. 14:30
Megosztás:

Reflektorfénybe kerülhetnek az elektromos autók – a 10% alatti kamatok is segíthetik a váltást

Az energiapiaci bizonytalanságok és az üzemanyagárak emelkedése időről időre ráirányítja a figyelmet az autózás teljes költségére és az alternatív hajtásokra. Bár ez önmagában ritkán indít el azonnali autóvásárlási hullámot, a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek – például a 10% alatti kamattal elérhető személyi hitelek – élénkíthetik a keresletet a használt elektromos autók piacán is – foglalja össze a Használtautó.hu és money.hu legfrissebb közös elemzése.
2026. 03. 16. 14:00
Megosztás:

Az ön cége készen áll? 4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

Az indiai–európai szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló jó hírek alkalmat adnak arra, hogy a hazai vállalkozások globális léptékben kezdjenek el gondolkodni. Azonban a valós piaci siker alapos szakmai előkészítést kíván. Akinek komoly szándéka van megjelenni a nemzetközi piacon, nem bízhatja magát a szerencsére. A szakértők szerint a külföldi terjeszkedés kulcsa a bizalom megteremtése.
2026. 03. 16. 13:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a jövőben az általa alapított digitális ügynökség építésére fókuszál. A Shopfully magyarországi operatív irányítását 2026. februártól Fekete János értékesítési igazgató veszi át.
2026. 03. 16. 13:00
Megosztás:

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.
2026. 03. 16. 12:30
Megosztás:

Hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége. Akinek van Ügyfélkapu+ vagy a DÁP-regisztrációja, online már elérheti tervezetét az eSZJA-oldalon - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 03. 16. 12:00
Megosztás:

Melyik bank adja most a legnagyobb betéti kamatot a pénzedre?

Egyre több bank kínálatában érhetők el az inflációt jóval meghaladó betéti kamatok, miután több pénzintézet is kedvező irányba módosított a kondíciókon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt – teszi hozzá – rengeteg a lekötés nélkül álló, szabad számlapénz a lakosságnál.
2026. 03. 16. 11:30
Megosztás:

A Hormuzi-szoros válsága erősíti Kína zöld stratégiáját – bár az új ötéves terv nem vállal sok klímacélt

Kína a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, mégis a globális zöld átállás egyik fő motorja lett az olcsó napelemekkel, akkumulátorokkal és villanyautókkal. A 2026–2030-as új kínai ötéves terv folytatja a tiszta energiák gyors fejlesztését, de továbbra sem vállal egyértelmű kibocsátáscsökkentési célokat. A kínai klímastratégia így inkább iparpolitika, mint klasszikus klímavédelem – és a keleti óriás terveire az iráni háború okozta olajsokk idején különösen érdemes odafigyelni. A Másfélfok heti kitekintésében Bart István klímapolitikai szakértő elemez.
2026. 03. 16. 11:00
Megosztás: