Több nyugdíj járjon annak, aki több gyereket vállalt? Micsoda?!
2021. 10. 31. 04:00
Folyamatosan ötletelnek azon a hazai nyugdíjszakemberek is, hogy hogyan lehetne igazságosabbá és fenntarthatóbbá tenni a magyar nyugdíjrendszert. Extrémebbnél extrémebb ötletek jelennek meg időnként a médiában, melyet azonnal felkap a "Facebook népe" és máris kész a baj. Az elmúlt hónapokban egy teljesen új "koncepció" ütötte fel a fejét: a lényege pedig nem más az ötletnek, mint, hogy aszerint kellene differenciálni a nyugdíjat, hogy ki mennyi gyereket nevelt fel.
Értelemszerűen aki több gyereket, az kapjon több nyugdíjat, míg aki kevesebbet (vagy egyet sem), az pedig kapjon kevesebbet.
Van létjogosultsága ennek a koncepciónak?
A hazai társadalombiztosítási nyugellátási rendszer (egyszerűbben fogalmazva: az állami nyugdíjrendszer) változtatása folyamatosan napirenden van hazánkban is. Általában a nyugdíj korhatár emelését "vetik be", de most egy merőben új javaslat is napvilágot látott.
A médiában több helyen is megjelent nyugdíjreform javaslata szerint aki több gyermeket nevel, az kapjon magasabb nyugdíjat, miközben aki gyermektelen, annak legyen magasabb a nyugdíjbavonulás korhatára. Így egy lépésben "jutalmaznák" is a gyermeknemzést és egyben "büntetnék" a gyermektelenséget is.
Mit kell tudni erről?
Videónkban IDE kattintva a nyugdíjszakértő válaszát láthatják.
Csúcstalálkozót tartanak Londonban az Ukrajnát támogató országok vezetői
Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának - Coalition of the Willing - vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián Keir Starmer, a vendéglátó brit miniszterelnök felveti az orosz földgáz- és nyersolajexport "eltávolítását a világpiacról", valamint a zárolt orosz vagyoneszközök felhasználását Ukrajna támogatására.
Altcoin-tél 2026-ig? A Bitget vezérigazgatója szerint leáldozott az altcoinok csillaga
Az altcoin szezon elmarad — legalábbis a Bitget vezérigazgatója szerint. Gracy Chen szerint a befektetők hiába várják a kisebb kriptovaluták újabb fellendülését: a tőke és a figyelem szinte kizárólag a Bitcoinra összpontosul, miközben az altcoin szektor egyre gyengébben teljesít. A piaci dinamika átrendeződése tartósnak tűnik, és komoly következményekkel járhat a kriptogazdaság egészére nézve.
A kriptovaluták felnőtté válása: Hogyan lett a blockchain a digitális gazdaság alapja
A 2025-ös év mérföldkő lett a kriptovaluták világában. Már nemcsak spekulációról vagy új technológiák teszteléséről van szó — a blokklánc immár valódi gazdasági motort jelent, amely integrálódik a globális pénzügyi rendszerbe. A világ digitális jövője egyre inkább a decentralizált technológiákra épül.
1300 milliárd dollárra nőhet 2030-ra a globális vállalati és befektetési banki piac
A vállalati és befektetési banki szolgáltatások piaca (corporate and investment banking - CIB) a következő években átlagosan évi 4 százalékkal növekedhet és 2030-ra meghaladhatja az 1045 milliárd dollárt, a nem banki pénzügyi intézmények (NBFI) bevételeivel együtt pedig elérheti az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó éves szektorális jelentéséből.
Alig mozdult péntekre a forint
Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben
Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben
Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
Gyengült a forint csütörtök estére
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében
A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.