Több szempontból is kiszolgáltatottak a hazai médiafogyasztók

Egyre magabiztosabban mozognak a digitális térben a magyar internetezők, ugyanakkor hiányosságok mutatkoznak a források kritikus értékelésében, a tartalmak ellenőrzésében és a médiarendszer működésének megértésében – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) aktuális kutatása. A tanulmány önbevallásos alapon mérte fel a hazai felnőttek médiafogyasztási tudatosságát, arra is rámutatva, hogy a fiatalabbak nagyobb önbizalommal használják a közösségi médiát, de éppen ezért kitettebbek lehetnek az online veszélyeknek.

Több szempontból is kiszolgáltatottak a hazai médiafogyasztók

A kutatás résztvevőinek több mint 70 százaléka – saját állítása szerint – kifejezetten magabiztosan kezeli a közösségi média oldalait, ismeri és alkalmazza a fiókbeállításokat, és annak is tudatában van, hogy ki láthatja a tartalmait. A tanulmány szerint minél fiatalabb valaki, annál jártasabban használja a közösségi médiát, ugyanakkor az is kiderült, hogy az idősebbek majdnem ugyanolyan rendszeresen lájkolnak, posztolnak vagy írnak kommenteket, mint a fiatalok.

A válaszadók mintegy 40 százaléka arról is nyilatkozott, hogy egyáltalán nem szokta ellenőrizni a közösségi médiában olvasott hírek valóságtartalmát. A kutatás rámutat, hogy ez a véleménybuborék-jelenségen túl a felhasználók álhírekkel és manipulált tartalmakkal szembeni kitettségét is erősíti. Szintén információs burokban ragadt felhasználók tömegeiről tanúskodik, hogy a megkérdezettek fele nem szokott találkozni a sajátjától eltérő véleményekkel a közösségi médiában.

A mesterséges intelligencia (MI) használata dinamikusan terjed: a 18–29 évesek közel 60 százaléka, a diplomások közel fele használ már MI-alapú programokat. A válaszadók több mint 70 százaléka ellenőrizni is szokta a mesterséges intelligencia által közölt információk valódiságát, és többségük hitelesnek is véli azokat.

A kutatás szerint sokan nem ismerik az egyes médiatípusok – így például a közszolgálati vagy kereskedelmi csatornák – finanszírozási hátterét sem. Egyebek mellett a megkérdezettek egyharmada a kereskedelmi csatornák bevételei között meg sem említette a reklámbevételeket, mintegy felük pedig nem tudott arról, hogy a közszolgálati médiumok nagyrészt állami finanszírozásúak. A tanulmány kiemeli: a tudatos médiafogyasztáshoz elengedhetetlen megérteni, hogy a médiumok gazdasági háttere hogyan befolyásolhatja azok tartalmait és tartalomszerkesztési elveit.

Az adatvédelem terén már jobb a helyzet: tízből nyolc válaszadó tudatában van annak, hogy a közösségi platformok adatokat gyűjtenek róla, de az idősebb korosztályokban még mindig jelentős a lemaradás ezen a téren. 

Bár a fiatalabb generációk jellemzően magabiztos internethasználónak tartják magukat, ez nem mindig jár együtt a kritikus információfeldolgozás képességével, hiszen a fiatalabbak kevésbé járnak utána egy-egy cikk valóságtartalmának, de általában a véleményükkel egyező információkat sem ellenőrzik le. Ezzel szemben a keresők és az MI-asszisztensek használata során rendszeresen kontrollálják a kapott eredményeket.

A felhasználók önértékelése és tényleges tudatossága közötti eltérés arra mutat rá, hogy fontos lenne a felhasználókat kritikus gondolkodásra és a személyes adataikkal kapcsolatos óvatosságra ösztönözni – különösen egy olyan korszakban, ahol az adatok védelme helyett egyre inkább azok megosztása kerülhet előtérbe.

Az ÁKK aukcióin erős kereslet mutatkozott

Az alapvetően kedvező hangulatban emelkedtek a nemzetközi kötvényhozamok.
2025. 07. 11. 11:00
Megosztás:

Rekorddöntés az amerikai tőzsdéken

Újabb rekordokat produkáltak az amerikai részvényindexek csütörtökön, miközben a befektetők Donald Trump újabb vámdöntéseinek hatásait mérlegelték.
2025. 07. 11. 10:30
Megosztás:

Vegyes európai tőzsdenap Trump vámintézkedései közepette

Vegyesen zárták csütörtököt az európai tőzsdék, miközben a befektetők Trump legújabb kereskedelmi intézkedéseit emésztették. A Stoxx 600 0,5%-kal emelkedett, de a piacok vegyes képet mutattak a Nyugat-Európában és régió szerte.
2025. 07. 11. 10:00
Megosztás:

Rekordszinten a bitcoin

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.
2025. 07. 11. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 07. 11. 09:00
Megosztás:

Shanghai újraértékeli a kriptodevizák jövőjét – közeledik a jüanalapú stabilcoinok kora?

Meglepő fordulat látszik körvonalazódni a világ egyik legnagyobb gazdaságában: Kína pénzügyi központja, Shanghai, hivatalos szinten kezdett el stratégiai válaszokat keresni a stablecoinok és a digitális devizák jelentette kihívásokra. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy az országban hivatalosan továbbra is tilos a kriptokereskedelem. Vajon közeledik a szabályozói nyitás időszaka?
2025. 07. 11. 08:30
Megosztás:

Ausztria ipari termelése csökkent májusban

Az osztrák ipari termelés csökkent májusban éves szinten, és havi összevetésben ugyancsak zsugorodást jegyeztek fel az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) csütörtökön közzétett adatai szerint.
2025. 07. 11. 07:30
Megosztás:

Európa élmezőnyében a magyar albérlet-drágulás üteme, pedig most jön még csak a roham

Már megszokhattuk az elmúlt években, hogy az Európai Unióban Magyarországon emelkednek a legnagyobb mértékben a lakásárak, az Eurostat friss adatai szerint 2010 és 2025 első negyedéve között sem volt egyetlen ország sem, ahol nagyobb drágulást mértek volna. Az albérletárakban is a kontinens élmezőnyében van a magyar piac, csak két ország – Észtország és Litvánia – mutatott a magyarnál nagyobb növekedést a vizsgált időszakban a bérleti díjakban, annak ellenére, hogy az emelkedés üteme most éppen lassul.
2025. 07. 11. 06:30
Megosztás:

Folyamatosan bővül az elektromos és hibrid használt autók piaca

Folyamatosan bővül az elektromos és hibrid használt autók piaca - közölte a Használtautó.hu hirdetési portál csütörtökön az MTI-vel.
2025. 07. 11. 05:30
Megosztás:

Országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt

A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 07. 11. 05:00
Megosztás:

Kétmilliárd forintot fektet egy magyar digitális játékipari szereplőbe a Focus Ventures

A Nemzeti Tőkeholding koordinációjában működő Focus Ventures Zrt. kétmilliárd forintot fektet a magyar videójáték-ipar vezető szereplőjébe, a NeocoreGames Csoportba. A tőkebefektetés hozzájárul ahhoz, hogy a fejlesztő tovább erősítse nemzetközi jelenlétét, továbbá felhelyezi a magyar szereplőket a digitális gazdaság és kreatív iparág dinamikusan növekvő térképére.
2025. 07. 11. 04:30
Megosztás:

Így javíthatod a hitelképességed az Otthon Start előtt

A várhatóan ősszel induló Otthon Start Program új lehetőséget kínál az első lakásukat vásárlóknak, ám a kedvezményes hitel csak azok számára lesz elérhető, akik nemcsak a jogszabályi, hanem a banki hitelképességi feltételeknek is megfelelnek. A money.hu szakértői szerint az igénylés sikerét jelentősen befolyásolja a tudatos pénzügyi felkészülés: egy rendezett bankszámlakivonat vagy egy időben megszüntetett, kihasználatlan hitelkártya akár milliós előnyt is jelenthet a hitelfelvétel során.
2025. 07. 11. 03:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett 113 000 dollár fölé

A kriptopénzpiac új lendületet vett: a Bitcoin áttörte a 113 000 dolláros álomhatárt, és ezzel ismét reflektorfénybe került. A technológiai szektorral szoros összefonódása, valamint a közelgő amerikai szabályozási döntések még nagyobb figyelmet irányítanak az eszközre. Vajon ez csak az első lépés a következő nagy raliban?
2025. 07. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi változás! Az özvegyi nyugdíjról döntöttek másképp

2025 március 14-én változás lépett életbe az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályaiban. Nézzük, mit jelent a változás a gyakorlatban.
2025. 07. 11. 02:00
Megosztás:

Drámai húsár-emelkedés 2025-ben – Ennyit fizetsz majd egy kiló húsért!

Elképesztő áremelkedés rázta meg a húsimádók világát! Ha azt hitted, a tojás- és tejárak már elérték a csúcsot, most kapaszkodj meg: a marhahús ára olyan szintre kúszik, hogy a pénztárcád fogja kérni a kegyelmet. Az EU-s statisztikák és a hazai piaci jelentések alapján a húsárak robbanása már elindult – és ez még csak a kezdet!
2025. 07. 11. 01:00
Megosztás:

A Bitcoin már harmadszor dönt csúcsot 2025-ben! Folytatódhat a rali?

A Bitcoin ára július 9-én 111.999 dollárig emelkedett a Binance-en, ami már a harmadik csúcsa volt fél év leforgása alatt. Bár a kriptovaluta erősen indította az évet, és Trump beiktatásának napján megdöntötte a korábbi csúcsát, amikor majdnem elérte a 109.600 dollárt, a csúcspont után több hetes esésbe kezdett.
2025. 07. 11. 00:01
Megosztás:

Felszámolják az első román fapados légitársaságot, a Blue Airt

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról - írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
2025. 07. 10. 23:30
Megosztás:

A Balatonnál is elérhető a Mol Limo szolgáltatása

A Mol Limo szolgáltatása már a Balatonnál, Balatonfüreden és Siófokon is elérhető tesztjelleggel, az újítással az autómegosztó cég a felhasználók egyre erősödő, többnapos utazási igényeire reagál - közölte a Mol Limo csütörtökön az MTI-vel.
2025. 07. 10. 23:00
Megosztás:

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.
2025. 07. 10. 22:30
Megosztás:

Megvilágosodott a lámpakereskedő, jelentős bírságcsökkentést kapott a GVH-tól

13,5 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Lutec lámpakereskedő céget, mivel a specializált szakkereskedők részére történő forgalmazása során meghatározta a fogyasztói árakat, sőt szankciók alkalmazását is kilátásba helyezte, amennyiben azokat egy vállalkozás nem alkalmazta. A cég az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést és megfelelési program végrehajtását is vállalta, így végül jelentős bírságcsökkentésben részesült.
2025. 07. 10. 21:30
Megosztás: