Több tízezer forintos akciókat kínálnak a bankok a diákszámlák mellé

Jól kirajzolódik az a trend, hogy egyre jobban hajtanak a bankok az ügyfelek megszerzéséért. Korábban ez a diákszámlákra kevésbé vonatkozott, hiszen az amúgy is sokféle ingyenes vagy olcsó diákszámla szolgáltatáson nem keresnek sokat a bankok. Az idei tanévkezdésre azonban belehúztak a bankok a diákszámlák tekintetében is, aminek a nyertesei egyértelműen a diákok lesznek.

Több tízezer forintos akciókat kínálnak a bankok a diákszámlák mellé

Itt a nyár, elindult a nyári szünet, de azok, akik most ősszel kezdik majd a felsőfokú képzéseket az egyetemeken, főiskolákon, hamar szembesülnek azzal, hogy például egy jó lakásbérletért már érdemes a vakáció elején lépni.

Ugyanígy fontos és szükséges a pénzügyekhez egy jó diákszámla is.

A diákszámlák ugyan kedvezményesek a felnőtt díjazáshoz képest, de az átutalások pont nem szoktak ingyenesek lenni. A banki díj mellett pluszban a tranzakció összegének 0,3 százalékát is ki kell fizetnie az ügyfélnek a pénzügyi tranzakciós illeték miatt.

Az idei évben azonban két új tranzakciótípus segíti a teljesen ingyenes átutalást bármely két magyar bank között – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az egyik a fizetési kérelem, mely április 1. óta érhető el és egyfajta fordított átutalásként a pénz címzettje indítja a tranzakciót a pénz küldője felé. A másik ilyen ingyenes átutalásos tranzakciótípus pont a tanév első napján indul az összes banknál, ez a QR-kódos átutalás, vagyis a qvik. Ezzel a kettő tranzakcióval küldve a pénzt, még a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat sem kell megfizetni.

A készpénzfelvételben a törvényi ingyenes készpénzfelvétel áll rendelkezésre, mely ugyancsak minden banknál elérhető, de egy nyilatkozattal kérni kell és csak 16 éves kortól érhető el. Az ingyenes készpénzfelvétel bármely hazai, forint töltésű ATM-ből havonta legfeljebb 2 tranzakcióra vonatkozik, összesen legfeljebb havi 150 000 forint erejéig.

Minden banknál ingyenes a bankkártyás vásárlás, érdemes élniük vele a diákoknak is.

Így küzdenek a bankok a számlanyitó diákok kegyeiért

Következzen néhány példa, amelyben a hazai bankok a diákoknak kínálnak ajándékot vagy ajándék pénzt.

Erste Bank

Új számlanyitás esetén 40 000 forintos jóváírást kapnak a diákok az Erste Banknál, ha internetbankon vagy mobilalkalmazáson keresztül nyitják meg az Erste EgySzámla Díjcsomagot diák kedvezménnyel, amely mellé számlanyitáskor bankkártyát is igényelnek, amit aktiválnak is a számlanyitást követő hónap végéig.

A bankszámlára 24 hónapos hűségidőt kell vállalni, különben az ajándék pénzt vissza kell fizetni.

Ez az akció 2024. június 30-ig tart.

A bankszámlanyitás után egy táskát is kapnak ajándékba a diákok, melyet a számlanyitást követően vehetnek át egy bankfiókban.

Ez az akció 2024. szeptember 30-ig tart.

Gránit Bank

A Gránit Banknál a felsőfokú képzésben tanuló diákok új ügyfélként, a GRÁNIT Diákszámlát GRÁNIT eBank mobilalkalmazáson keresztül szelfivel megnyitva és a számlanyitás során Mastercard dombornyomott, nem dombornyomott (kivéve Gránit MOST Mastercard bankkártya), Gránit Neo Mastercard, Gránit Platinum vagy Gránit World Elit Metal bankkártyát igényelve és azt 60 napon belül aktiválva ugyancsak 40 000 forintot kapnak.

A pénzjutalom kifizetésének feltétele a regisztráció a GRÁNIT eBank mobilalkalmazásban és annak aktiválása, továbbá a hozzájárulás a marketing célú megkeresésekhez. Feltétel az is, hogy az új számlatulajdonos 60 napon belül az új bankkártyájával ötször vásároljon sikeresen, tranzakciónként legalább 1 000 forint összegben.

Az ajándék pénzért cserébe 2 éves hűséget kell vállalni a megnyitott bankszámlán.

Az akció 2024. július 1-ig tart.

OTP Bank

Az OTP Banknál új OTP Junior bankszámlát vagy Bázis számlát Junior kedvezménnyel, VideóBankkal vagy az OTP MobilBank alkalmazáson keresztüli szelfis számlanyitással nyitó új ügyfelek egy kupont kapnak ajándékba a banktól, melyet az OTP Kedvezményprogramon keresztül kell aktiválni. A kupon a Notebook.hu webshopjában vagy üzleteiben a saját OTP Junior betéti kártyával vásárolva váltható be és a vásárlás értékének 25 százalékában, de maximum 30 000 forint értékben juttat vissza ajándék pénzt az OTP bankszámlára.

Ehhez a marketing megkeresésekhez hozzá kell járulni valamennyi értesítési csatornán és a promóció alatt nem lehet a bankszámlán fizetési hátralék.

Az akció 2024. június 30-ig tart.

UniCredit Bank

Az UniCredit Banknál 35 000 forintot kapnak a Diákszámla Zéró bankszámlát nyitók, ha Mastercard Standard betéti bankkártyát igényelnek és megadnak telefonos és e-mail-es elérhetőséget, illetve mobilbanki szolgáltatást igényelnek. A számlanyitást követő hónap végéig legalább 5 tetszőleges tranzakciót el kell végezni a bankszámlán bankkártyával vagy mobilalkalmazással a bank által megadottak közül (pl. bankkártyás vásárlás, bankkártyás készpénzfelvétel, eseti átutalás, stb.).

Az akció 2024. szeptember 30-ig tart.

A 35 000 forintos jóváíráshoz szükséges feltételeket teljesítő ügyfelek MOJO DYNAMITE BT fejhallgatót is kapnak, ha egy kérdésre válaszolva a havi 150 legközelebbi megfejtést adók közé kerülnek.

Az UniCredit Bank összesen 450 fejhallgatót oszt szét 2024. augusztus 31-ig.


Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás: