Több tízezer forintot spórolhat, aki a napokban vált bankszámlát

A következő napokban érdemes áttekinteni a bankok bankszámla ajánlatait és számlavezető pénzintézetet váltani: a legkedvezőbb, akár ingyenes bankolást lehetővé tevő konstrukciók egy részét talán tovább nem értékesítik majd a bankok a tranzakciós illeték emelés és annak áthárításának tilalma miatt. A megfelelő számlacsomaggal évi több tízezer forint spórolható. Ráadásul ma még – amíg visszavonásra nem kerülnek - a bankok számlanyitási kedvezményei, pénz jóváírásai is igénybevehetőek, amelyek akár 30-40 ezer forint azonnal elkölthető összeget jelentenek – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Több tízezer forintot spórolhat, aki a napokban vált bankszámlát

Azzal, hogy a kormány a tranzakciós illeték százalékos mértékének 50 százalékos, maximális összegének pedig 100 százalékos mértékű emeléséről döntött, lépéskényszerbe hozta a bankokat, ennek eredménye pedig a számlanyitási akciók bezárása, illetve a korábbi, igen kedvező konstrukciók átdolgozása lehet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint.

Bár a kormány a tegnap este megjelent rendeletben december végéig megtiltotta a bankoknak az illetékemelés közvetlen áthárítását és ennek érdekében befagyasztotta a bankszámla díjakat és költségeket, ám a banki szakember szerint ez csak a már meglévő számlacsomagok esetében érvényes. Bármely bank bármikor dönthet úgy, hogy az adott számlacsomagot nem értékesíti, és ahelyett új, más árazású számlacsomagot kínál ügyfeleinek. Ezeknél akár más költségelemekben, például a havi díjban már érvényesíthetőek a megemelkedett banki költségek – hívja fel a figyelmet Gergely Péter.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint azok az ügyfelek, akik jelenleg élő szerződésük alapján valamilyen kedvező díjú számlacsomagban vannak, a kormány intézkedése alapján a számlacsomag további értékesítésének lezárása ellenére egészen addig élvezhetik ezt a kedvező díjat és az adott kedvezményeket, amíg valamilyen okból változás nem történik, amely miatt számlacsomagot kell váltani.

Gergely Péter arra hívja fel a figyelmet, hogy az elkövetkező napokban az ügyfeleknek még megérheti áttekinteni a bankok számlaszolgáltatásait és kiválasztani a bankolási szokásaiknak legmegfelelőbb ajánlatot adó bank számlacsomagját – még mielőtt az adott pénzintézet úgy dönt, hogy azt az augusztus 1-től érvényes illetékemelés miatt nem értékesíti tovább. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a jó számlacsomag váltással évi akár több tízezer forint is megspórolható: kedvezőbb havidíjas, sőt – a fent már említett bankkártya vagy utalási feltételek teljesítése mellett – akár ingyenes számlavezetés is elérhető a kínálatban, de sokat spórolhat az ügyfél azzal is, ha olyan számlacsomagot választ, ahol sms helyett internetes push-üzenetben érkezik tájékoztatás a végrehajtott számla-tranzakciókról. Korábban az ilyen számlaváltási kampány január végére, a banki díjértesítők beérkezésére esett, ám a jogszabályváltozás miatt most ismét megéri áttekinteni a kínálatot Gergely Péter szerint.

Ráadásul – szól a BiztosDöntés.hu szakértője – a következő napokban jó eséllyel még extra kedvezményeket is kaphatnak az új ügyfelek, hiszen a bankok az ügyfeleknek adott ajánlatokkal igyekeztek az elmúlt hetekben magukhoz vonzani az új számlanyitókat. Gergely Péter szerint a megemelt tranzakciós illeték és annak továbbhárításának tilalma első körben ezen akciók számát csökkentheti drasztikusan – akár már a következő napokban. A szabály ugyanis csak a meglévő számlák esetében rendelkezik a kedvezmények és akciók év végéig történő fenntartásáról, a még meg nem kötött szerződések esetében nem.

Július 8-án este mindenesetre a következő számlanyitási akciók voltak még elérhetőek a bankoknál a BiztosDöntés.hu összevetése szerint:
- az Ersténél 40 ezer forintos díjkedvezmény jár azoknak, akik otthonról online nyitnak bankszámlát és bankkártyát is igényelnek és 2 éves hűségnyilatkozatot írnak alá. Azok, akik bankfiókban, vagy a George applikáción keresztül, de (pl. tanácsadói segítséggel) nyitnak új lakossági folyószámlát, 30 ezer forintos díjkedvezményt kapnak.
- A Gránit Banknál 40 ezer forintos jóváírást kaphat az az ügyfél, aki sikeres szelfis számlanyitást bonyolít, hozzájárul a marketing célú megkeresésekhez, 60 napon belül aktiválja a Gránit eBankot, legalább 150 ezer forint egyösszegű jóváírás érkezik a számlájára, illetve legalább öt sikeres, egyenként minimum 1000 forintos bankkártyás vásárlást teljesít.
- A K&H Banknál akár 40 ezer forint jóváírást kaphat az ügyfél, ha a számlanyitást követő második hónap végéig legalább 150 ezer forint érkezik a számlára, és az ügyfél legalább öt alkalommal, esetenként minimum 1 000 forint értékben vásárol a bankkártyájával, és legalább kettő darab e-aláírást igénylő tranzakciója van a mobilbankban vagy használja a Kate nevű platformot. A bank másik ajánlata meglehet, már nem olyan kedvező, mint pár hete gondoltuk: a bank új ügyfelei az első három hónapban csomagdíjmentesen használhatják számlájukat, majd a harmadik hónap végén használati szokásaik alapján ajánl majd egy hozzájuk illő csomagot a pénzintézet. Ez a csomag már lehet a maiakhoz képest emelt díjú is.
- Az MBH Banknál a jelenlegi állás szerint augusztus 9-ig a meghatározott feltételeket teljesítő új ügyfelek szintén 40 ezer forintnyi jóváírást kaphatnak. Az egyik feltétel a Visa Fenntartható bankkártya igénylése és a legalább 100 ezer forint összértékű kártyás vásárlás.
- Az OTP Banknál a korábban meghirdetett feltételek szerint augusztus 18-ig új OTP számlához akár 30 ezer forint visszatérítés járhat az OTP Kedvezményprogramban, ha az ügyfél a Rossmann webshopjában vagy üzleteiben vásárol.


Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás: