Tóth Tibort választotta vezérigazgatónak a BÉT igazgatósága
2025. 03. 27. 14:30
A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. (BÉT) igazgatósága szerdai ülésén arról döntött, hogy Végh Richárd vezérigazgatói munkaviszonyát közös megegyezéssel megszünteti, aki tisztségét 2025. április 30-ig tölti be. Az igazgatóság május 1-jétől Tóth Tibort választotta meg a BÉT új vezérigazgatójának - jelentette be saját honlapján a BÉT.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatósága szerdán jelentette be, hogy májustól Tóth Tibort jelöli a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának. Mint írták, Tóth Tibor korábban a Citibank igazgatójaként és a KDB Bank alelnökeként, majd a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkáraként dolgozott.
Varga Mihály jegybankelnök megköszönte Végh Richárd kilenc éves munkáját a tőzsde élén, akinek tudására és tapasztalatára a későbbiekben is számít.
Ön kapott kompenzációt a Wizz Air-től?
Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air-rel szemben. A légitársaság egy 2019-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás következményeként mintegy negyedmilliárd forint összértékű kompenzációs csomagot, illetve több konkrét intézkedést vállalt, amelyek végrehajtását a GVH Versenytanácsa kötelezően előírta a cégnek. A kötelezettségvállalás teljesítésének öt éves határideje lejárt, ezért a nemzeti versenyhatóság ellenőrzi az előírtak megvalósítását.
NAV: bevált az adategyeztetési eljárás
Az idén februárban elindított első adategyeztetések alapján bevált az újfajta eljárás, valamennyi megszólított adózó önként korrigálta korábbi hibáit, így mulasztási bírságot végül egyetlen esetben sem kellett kiszabni - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
Kétmilliárd forintból létesített fröccsöntő üzemet a Trimetrik Kft. Székesfehérváron
Több mint 2 milliárd forintból építette meg központi termelőüzemét Székesfehérváron a vasúti és közúti járművekhez fröccsöntött műanyag alkatrészeket gyártó Trimetrik Kft. - közölte a székesfehérvári önkormányzat az MTI-vel.
Vágányépítés miatt módosul egyes pécsi és kaposvári vonatok menetrendje
Folytatódik a Ferencváros és Kelenföld állomás közötti 3. vágány építése Budapesten, emiatt hétfőtől április 30-ig - jellemzően hétköznapokon - módosul a pécsi és kaposvári InterCityk, valamint az S36-os járatok menetrendje - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.
Összehangolt európai fogyasztóvédelmi fellépés a gyermekek védelmében
Összehangolt európai fogyasztóvédelmi fellépés valósul meg a gyermekvédelemben, az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat, köztük a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (Consumer Protection Cooperation Network - CPC) közös fellépést kezdeményezett egy, a gyermekek körében népszerű internetes játék gyártójával szemben, és közzétette a megbízható online játékkörnyezethez szükséges legfontosabb alapelveket - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
Romlott a gazdasági hangulatindex az EU-ban és az euróövezetben
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban az előző hónaphoz képest, miközben Magyarországon javult - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) pénteken ismertetett felméréséből.
Orbán Viktor váratlan bejelentése a 72 órás túlélő csomagról
Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy bár az Európai Bizottság arra kérte az uniós állampolgárokat, hogy legalább 72 órára elegendő élelmiszert halmozzanak fel vészhelyzet esetére, Magyarország továbbra is a békét képviseli, és nem tart háborús fenyegetettségtől. Mi a teendő tehát a miniszterelnök szerint?
Olasz miniszterelnök: Úrrá kell lenni a transzatlanti feszültségeken
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken.
Segítséget kapnak a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott agrárvállalkozások
A kormány lehetőséget teremt arra, hogy a Bérgarancia Alapból is részesülhessenek anyagi támogatásban a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott gazdálkodók - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton az Agrárminisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
MNB: azonnali tiltás jogosulatlan betétgyűjtés gyanúja miatt
Az MNB vizsgálatának lezárultáig azonnali hatállyal megtiltotta egy magánszemélynek, hogy jogosulatlan pénzügyi - így különösen betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való elfogadása - tevékenységet végezzen. A felügyelet eddigi adatai szerint a magánszemély számos más természetes személytől vett át pénzeket tőzsdei befektetési céllal, azoknak irreálisan magas hozamokat és tőkegaranciát ígért.