Tőzsdezuhanás: még egy pofon a matematikai modellnek, shortos aktivitás

Tegnap láttak napvilágot az ISM beszerzésimenedzser-indexek, s nem volt bennük köszönet.

Tőzsdezuhanás: még egy pofon a matematikai modellnek, shortos aktivitás

A munkaerőpiaci és konjunkturális rész jelentősen romlott, sőt, kontrakciós jeleket küldött, miközben az árindex jelentősen ugrott. Sokan már az amerikai gazdaság stagflációjáról beszélnek.

Az újabb rossz adatnak betudhatóan az atlantai Fed gazdasági növekedésre vonatkozó modellje tovább csökkent. Így az első negyedévre most már 2,8 százalékos visszaesést mutat a pénteki 1,5 százalékos csökkenéssel szemben. Még ha az így becsült GDP nem is tekinthető hivatalos előrejelzésnek, azért jól mutatja, hogy egyre inkább bajok vannak a növekedési kilátásokkal.

Az antlantai Fed modell alapú becslése a 2025 első negyedéves GDP-re

Forrás: Federal Reserve Bank of Atlanta

Nyilván a vámok bevezetése sem segít. Hiszen a gazdaságot hűti, az inflációt meg fokozza. Ezért is láthatunk romlást az indexekben. Sőt, az eladási opciók vásárlása is növekszik, védekezésül egy potenciális nagyobb esés ellen.

Ezt a VIX index (félelem index) értékének emelkedése is mutatja. Különben piaci szereplők szerint azért mélyen out-of-the money eladási opciókat vesznek, az elért profitok védelmében. Ez pedig azt jelenti, hogy a kiírók nagyobb mennyiségű részvény vételei még odébb lehetnek.

A VIX és az S&P500 index

Forrás: Bloomberg

Mint a fenti ábrán láthatjuk, a VIX index most még csak moderált emelkedésben van, amit az elmúlt időszakban többször is láthattunk. Azaz még messze nem áraz világvégét.

Különben az S&P500 egyre inkább közelíti az 5.773 pontnál levő támaszszintet, s a 200 napos mozgóátlag sincs messze, csak 5.723 pontnál. Szóval lehet, hogy átmenetileg jön egy megálló, sőt, talán kis emelkedés is, de a makroadatok azért egyre borúsabb képet festenek.

Még valami.

Ugyan a TCJA (a társasági adó 21 százalékra történő csökkentése 2017-ben a korábbi Trump adminisztráció által) esetleges meghosszabbítása, illetve 15 százalékra történő további csökkentése segíthetne, de erre egyelőre nincs fedezet a költségvetésben, másrészt még van idő. Ugyanis a TCJA még 2025 december 31-ig érvényben van. Szóval nem valószínű, hogy a közeljövőben fognak erről dönteni.

Tízből hat munkáltató tervez 2025-re béremelést, de a tavalyinál alacsonyabb mértékűt

A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította az ígért bérfejlesztést, sőt, végül többen emeltek a fizetéseken, mint ahányan eredetileg tervezték. Az idei évre vonatkozó prognózisokban azonban már szerényebb tervek láthatóak: tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4%-ossal – derült ki a Profession.hu friss munkáltatói felméréséből.
2025. 03. 04. 23:00
Megosztás:

Óvatos vásárlók és magas vámok nyomasztják a Targetet

A kiskereskedelmi lánc ma tőzsdenyitás előtt tette közzé negyedik negyedéves jelentését.
2025. 03. 04. 22:00
Megosztás:

Indul a Demján Sándor Tőkeprogram

Március 3-tól beadhatók az igénylések a Demján Sándor Tőkeprogramra. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kezdeményezett és a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara által működtetett programban a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzésére 100 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre.
2025. 03. 04. 21:30
Megosztás:

Czomba Sándor: módosulhatnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai

A Nemzetgazdasági Minisztérium felülvizsgálta az egyszerűsített foglalkoztatás szigorított szabályozását a mezőgazdasági munkavégzés esetében.
2025. 03. 04. 21:00
Megosztás:

Hét magyar cég is szerepel a Financial Times idei listáján, ami Európa ezer leggyorsabban növekvő vállalatát rangsorolja

Hét magyar cég is felkerült a rangos Financial Times FT1000 2025-ös listájára, ahol Európa ezer leggyorsabban növekvő vállalata szerepel. A kiemelkedő üzleti tevékenységükért díjazott magyar cégek között a legjobban a napelemes rendszerekkel foglalkozó A1 Solar Kft. szerepelt.
2025. 03. 04. 20:30
Megosztás:

Vizsgálat indult az Nvidia chipjei miatt

A Wall Street Journal arról számolt be, hogy az Nvidia legújabb Blackwell chipjei az amerikai exportkorlátozásokat kijátszva viszonteladókon keresztül jutnak el Kínába.
2025. 03. 04. 20:00
Megosztás:

Már több mint 100 gazdálkodó ajánlotta fel a területét vízmegtartásra

A kormány számára kiemelten fontos a természeti értékek megőrzése és fenntartása, így a vízkincs mennyiségi és minőségi védelme is, vízmegtartásra már több mint 100 gazdálkodó ajánlotta fel a területét - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának keddi bejegyzésében.
2025. 03. 04. 19:00
Megosztás:

Lakhatási tőkeprogram indul: Több lakás – de megfizethető áron?

Összesen akár 1000-2000 milliárd forintot is megmozgathat a lakásépítések terén az új állami lakhatási tőkeprogram a következő hét évben, ami ideális esetben 50-60 ezer lakás megépítését is lehetővé teheti. A program sikerének egyik kulcsa, hogy megfizethető áron kerülnek-e piacra a tőkeprogram keretében épülő lakások. A lakásépítési kedv élénkítésére szükség is van, hiszen tavaly kevesebb mint 14 ezer lakás épült, ami 2016 óta a legalacsonyabb érték.
2025. 03. 04. 18:00
Megosztás:

A nyugdíj egyre több nyugtalanságot okoz, de van megoldás

Az elfogadás és egyúttal az igény is megnőtt az öngondoskodásra. Az ismeret és az elszántság sajnos azonban még hiányzik.
2025. 03. 04. 17:30
Megosztás:

Éles irányváltást mutatott be az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Meglepetésszerű folyamat zajlott le az elmúlt hónapokban a hazai ingatlanpiacon: elkezdett felpörögni a kereslet, ezzel azonban nem bővült együtt a kínálat. Sok eladó kivárt egy áremelkedés reményében.
2025. 03. 04. 17:00
Megosztás:

Idén már csaknem 500-an jelentkeztek a BÉT Részvényfutamra

Idén már csaknem 500-an regisztráltak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös kezdeményezésére, a BÉT Részvényfutamra. Az online verseny a 7-8. osztályos és a középiskolás diákok, tanáraik és szüleik számára biztosít lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek a tőzsde működésével és bővítsék pénzügyi ismereteiket - közölte a BÉT kedden az MTI-vel.
2025. 03. 04. 16:00
Megosztás:

Kiberbiztonsági tananyaggal bővült a PÉNZ7

Kiberbiztonsági tananyaggal bővült a március 3-án elindult tizenegyedik PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét, amelyre a regisztrált intézmények száma idénre megduplázódott - jelentette be Vékony Anett, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyi szabályozásért felelős helyettes államtitkára kedden, Budapesten, az új tananyag részét képező könyv bemutatóján.
2025. 03. 04. 15:30
Megosztás:

Idén tízből hat munkáltató tervez béremelést

Idén tízből hat munkáltató tervez béremelést, amelynek mértéke átlagosan 8,4 százalék - közölte a Profession.hu a friss munkáltatói felmérésének eredményei alapján kedden az MTI-vel.
2025. 03. 04. 15:00
Megosztás:

Érkezik a kínai ellenvám

Kína március 10-től vámot vet ki az Egyesült Államokból érkező mezőgazdasági termékekre, 15 amerikai vállalat esetén pedig korlátozza az exportot.
2025. 03. 04. 14:30
Megosztás:

Trump nem hátrál meg, jöhetnek a vámok

Bár az USA kereskedelmi minisztere nemrég azt sugallta, hogy a Kanadából és Mexikóból származó termékekre kivetett terhek mérsékeltebbek lehetnek,
2025. 03. 04. 14:00
Megosztás:

Az USA leállította Ukrajna támogatását

A Bloomberg értesülése szerint Donald Trump felülvizsgálta és ideiglenesen felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott katonai segélyeket, miután szóváltásba keveredett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a múlt pénteki találkozójukon.
2025. 03. 04. 13:30
Megosztás:

Nagy Márton Guller Zoltánt nevezi ki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójának

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. március 5-től Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnökét nevezi ki – a 2025. február 26-tól a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó – Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójává.
2025. 03. 04. 13:00
Megosztás:

Megkezdődött a MET Csoport első romániai napelempark-kivitelezése Dâmbovița megyében

A svájci központú MET Csoport tovább erősíti jelenlétét a megújuló energiák romániai piacán, és megkezdte 80 MWp teljesítményű napenergia-projektjének építését Răscăeți településen (Dâmbovița megye). A vállalat teljes megújulóenergia-portfóliója Romániában több mint 260 MWp fotovoltaikus erőművet és 10 MW akkumulátoros energiatároló-kapacitást foglal magában.
2025. 03. 04. 12:30
Megosztás:

Új lízingterméket vezet be az EXIM Magyarország a Demján Sándor Programban a hazai vállalkozások részére

Az EXIM Magyarország a Demján Sándor Program keretében egy új, célzott finanszírozási konstrukciót indított el a mai nappal. A teljes, 5 éves futamidőre támogatott, fix kamatozású Jövő Exportőrei Lízing lehetőséget biztosít a hazai kis-, közepes és nagyvállalatok számára, hogy kedvező feltételekkel szerezzenek be korszerű eszközöket, berendezéseket és gépeket, elősegítve a vállalkozások nemzetközi értékláncokba történő bekapcsolódását.
2025. 03. 04. 12:00
Megosztás:

Elindult az akár háromszoros árat biztosító új elszámolási rendszer a napelemes energiatermelők számára

A PentaSun Kft. és a POWEX Kft. együttműködésében 2025. március 1-jén elindult Magyarország egyik legjelentősebb megújuló energiaforrásokat érintő innovációja: az új elszámolási rendszer, amely akár háromszoros bevételnövekedést is eredményezhet a napelemes rendszert üzemeltető háztartások számára. Az új konstrukció révén a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) tulajdonosai az általuk megtermelt és a hálózatba betáplált villamos energiát a jelenlegi 5 forint helyett akár 15 forintos áron értékesíthetik.
2025. 03. 04. 11:30
Megosztás: