Trump az Egyesült Államok haderejének 1000 milliárd dollár értékű fejlesztését ígérte a West Point katonai akadémián

Az Egyesült Államok haderejének 1000 milliárd dollár értékű fejlesztését ígérte Donald Trump elnök, a West Point katonai akadémia végzős diákjai előtt szombaton.

Trump az Egyesült Államok haderejének 1000 milliárd dollár értékű fejlesztését ígérte a West Point katonai akadémián

Az elnök az elit katonai akadémia 1002 kadétja előtt mondott beszédében azt ígérte, hogy elnökként a béke érdekében dolgozik, és megismételte, hogy "a béke az erő által" politikáját fogja megvalósítani. Az idén 250 éves amerikai haderő fejlesztésének programjából kiemelte az új "lopakodó" vadászrepülőgépeket, korszerű harckocsikat, valamint a napokban bejelentett átfogó rakétavédelmi rendszer, az "Arany Kupola" (Golden Dome) kiépítését, ami - ígérete szerint - hivatali idejében elkészül.

Az elnök egyben bírálta az előző adminisztráció hadsereggel és az amerikai katonai erővel kapcsolatos politikáját. 

"Az Egyesült Államok feladata nem az, hogy "drag-queen" műsoroknak adjon helyet, és, hogy szerte a világon mindenki számára fegyveres erővel terjessze a demokráciát. A katonaság feladata, hogy felülkerekedjen az ellenségen, és megszüntessen bármely Amerikát fenyegető veszélyt, bárhol és bármikor" 

- fogalmazott Donald Trump.

Egyben kijelentette, hogy adminisztrációjának politikájához tartozik, hogy katonaságból eltünteti a kritikai fajelmélet és a transzgender ideológia elemeit, valamint olyan képzéseket, amelyek megosztók és politikai alapúak, és ígéretet tett a visszatérésre az "érdemalapú rendszerekhez" az Egyesült Államokban, amikor az előrejutás alapja a teljesítmény.

Donald Trump a West Point diplomaosztóján - az elnöki hagyománynak megfelelően - kegyelmet adott több olyan leendő katonatisztnek, aki különböző szabálysértések miatt megrovás kaptak.

A végzős kadétok előtt kijelentette, hogy senki nem akar harmadik világháborút, ugyanakkor megjegyezte, hogy Európában május elején a második világháborúban aratott győzelmet ünnepelték, azt a győzelmet, amit az Egyesült Államok aratott. 

Az elnök beszéde zárásaként úgy fogalmazott, hogy "most visszamegyek, hogy Oroszországgal és Kínával foglalkozzam".

J. D. Vance alelnök pénteken az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiájának (Naval Academy) diplomaosztóján mondott beszédet Annapolis városban, ahol többi között azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok megváltoztatta külpolitikájának irányát, a jövőben elmozdul elnyúló és nem meghatározott katonai szerepvállalások, valamint "nyílt-végű konfliktusok" felől és amennyiben katonai erőt vezényel valahova, akkor ahhoz világos és meghatározott célt párosít. 

"A realizmusban gyökerező stratégia és alapvető nemzeti érdekeink védelme felé fordulunk"

- fogalmazott az alelnök, ugyanakkor hozzátéve, hogy ez nem jelenti a fenyegetések mellőzését.


Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás: