Túl sok készpénzt tartasz otthon? Baj lesz most belőle!

A magyar gazdaság egyik legnagyobb félreértése, hogy forráshiányos. A számok a lakossági oldalon ennek épp az ellenkezőjét mutatják: a háztartások nettó pénzügyi vagyona 2020 és 2025 között 56 ezermilliárd forintról több mint 101 ezer milliárd forintra nőtt, miközben a klasszikus pénzügyi eszközök – készpénz, betétek, kötvények, befektetési jegyek és részvények – állománya 38 ezer milliárd forintról közel 68 ezer milliárd forintra emelkedett.

„Bár lehetne persze még nagyobb a lakossági pénzügyi vagyon, a probléma mégsem az, hogy nincs pénz a rendszerben, hanem az, hogy a vagyon jelentős része nem kerül döntési helyzetbe” – mondta Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője.

A növekedés szerkezete ráadásul félrevezető. A klasszikus pénzügyi vagyon 5 év alatt 77%-kal nőtt, miközben a privátbanki vagyon 84%-kal bővült. Inflációval korrigálva a különbség még markánsabb: míg a klasszikus pénzügyi vagyon reálértéken mintegy 10%-kal bővült, addig a privátbanki vagyon hozzávetőleg 15–20%-os növekedést mutatott.

Ez azt jelenti, hogy a felső, aktívan befektető réteg vagyona reálértelemben is érdemben gyorsabban nőtt. Ez arra utal, hogy a növekmény nagyobb része ennél a körnél jelent meg. „Ez nem robbanásszerű vagyonkoncentráció, de egyértelmű irány: a növekmény egyre inkább az aktív, befektető rétegnél csapódik le.” – mondta Karagich István.

A rendszer kettészakadt: aktív felső réteg, passzív többség

A számok mögé nézve az látszik, hogy a privátbanki vagyon a klasszikus pénzügyi eszközökön belül 16,6%-ról 17,2%-ra nőtt. Itt is egyértelmű a trend: a vagyon egyre nagyobb része kerül aktív kezelésbe – ez azonban nem széles körben, hanem csupán a felső rétegekben történik, mely praktikusan a kezelt vagyonban 11.700 milliárdos privátbanki ügyfélréteget jelentő legfelső vagyoncentilist takarja.

A magyar pénzügyi vagyon rendszere ma kétsebességes tehát. Egy szűk, mintegy 50 ezer háztartást jelentő felső réteg aktívan kezeli vagyonát, diverzifikál, befektet, míg a lakosság jelentős része nincs jelen a megtakarítási piacon. Ezt jól mutatja, hogy:

- több mint 10 000 milliárd forint van látra szóló számlákon,

- a készpénzállomány továbbra is 7000 milliárd forint felett van,

- miközben a befektetési döntések döntően egy szűk körben koncentrálódnak.

Fontos ugyanakkor, hogy ez nem pusztán „rossz döntés” kérdése. A háztartások jelentős része jövedelmi helyzetéből adódóan nem képes érdemi megtakarításra, azonosítható megtakarítással 800 ezer állampolgár rendelkezik egyáltalán, így a számlapénz és készpénz egy része valóban rövid távú likviditási tartalék.

„Ez azonban nem magyarázza a teljes képet. A rendszerben lévő pénz egy része egyszerűen nem jut el a befektetési döntésig – még ott sem, ahol erre lenne lehetőség. A számok azt mutatják, hogy ebből a körből is 500.000 fő körül lehet, akiknek az állampapír jelenti a kockázati plafont, ami legalább ahhoz képest jó hír számukra, hogy 5 év alatt 52%, míg 15 év alatt 100% volt az infláció.” – tette hozzá Karagich.

Az állampapír sem oldotta meg a problémát, sőt…

Az elmúlt évek egyik legfontosabb gazdaságpolitikai eszköze a lakossági állampapír volt. A cél egyértelmű volt: bevonni a lakosságot a finanszírozásba és erősíteni a megtakarítási kultúrát. A gyakorlat azonban vegyes képet mutat. Bár több százezer állampapír-számla nyílt meg, a Blochamps becslése szerint az állomány jelentős része – mintegy 60%-a – a vagyonos felső rétegeknél koncentrálódik. Vagyis az extra hozam jelentős része nem a középréteget erősíti, hanem a már eleve magas pénzügyi vagyonnal rendelkezőket.

Ez azt is jelenti, hogy az állampapír-program, bár százezreket késztetett Államkincstári számlanyitásra, ám:

- nem hozott áttörést a megtakarítási struktúrában,

- nem szélesítette érdemben a befektetői tudatossági bázist,

- és nem tudta aktivizálni a passzív pénzek jelentős részét.

Nem a vagyon kevés – a közvetítés gyenge

A fenti folyamatok alapján a Blochamps álláspontja egyértelmű: Magyarországon nem a pénzügyi vagyon nagysága, hanem annak működése az igazi probléma.

A teljes pénzügyi vagyon növekedése mögött jelentős részben nem likvid, modellalapú eszközök – például vállalkozási részesedések – állnak, miközben a valóban mozgósítható pénz aránya bőven hagyott növekedési potenciált maga mögött. Ezzel párhuzamosan a klasszikus pénzügyi eszközökön belül is fennmaradt a passzív struktúra dominanciája.

A következő évek egyik legfontosabb gazdaságpolitikai kérdése nem az, hogy mennyi pénz van a rendszerben, hanem az, hogy ez a pénz hogyan kerül be a gazdaság vérkeringésébe.

„Nem az a fő kérdés, hogy mibe fektetünk, hanem az, hogy megszületik-e egyáltalán a döntés. A magyar gazdaságban ma a legnagyobb lakossági és nemzetgazdasági tartalék nem a rejtett vagyon adóztatása, hanem a halogatott döntés. A munkáltatói befizetések kedvezményes adózása például egyszerre szolgálná a dolgozói lojalitás erősítését, a hosszú távú pénzügyi öngondoskodást és a jövőbeni állami teher csökkentését.” – fogalmazott Karagich István.

Elképzelhetetlen, hogy 2026 után ne kezdődjön el nyílt beszéd a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságáról. Ennek egyik legkézenfekvőbb eszköze az öngondoskodás újra beemelése a kedvezményes cafeteria-elemek közé, egyéni nyugdíjszámlák támogatásával. Itt nemcsak társadalompolitikai, hanem finanszírozási logika is van: ha az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári szektor intézményi forrásoldala nő, akkor ezek az intézmények egyre nagyobb arányban jelenhetnek meg a hosszú futamidejű állampapírok piacán.

Mivel számukra hosszú távú befektetésről van szó, az államnak nem kell megfizetnie a direkt lakossági értékesítés magasabb kamatprémiumát. Vagyis az öngondoskodás ösztönzése olcsóbbá teheti az államadósság hazai finanszírozását is.

A Blochamps szerint a valódi pénzügyi tudatossági fordulat nem új források bevonásából, hanem a meglévő vagyon aktivizálásából kell fakadjon. Ehhez azonban nem egyetlen eszköz, hanem célzott ösztönzőrendszer szükséges, amely:

- csökkenti a passzív pénztartás arányát,

- erősíti a pénzügyi közvetítőrendszer és az öngondoskodás szerepét,

- és belépési pontot teremt azok számára is, akik ma kimaradnak a befektetési döntésekből.

„Magyarországon nem a nominális lakossági vagyon hiánya a legfőbb fejfájás – hanem az a mechanizmus, amely a pénzből döntést, a döntésből növekedést, a növekedésből pedig széleskörű öngondoskodási bázist csinál.” – zárta gondolatait Karagich István.