Túlszárnyalta a várakozásokat az Eximbank - Új csúcsra emelkedett a bank hitelkihelyezése 2022-ben

Minden idők legmagasabb hitelkihelyezésével zárta a 2022-es évet az Eximbank: a hitelfolyósítások összértéke 567 milliárd forint volt, a Bank mérlegfőösszege pedig év végén – közel 30 százalékos éves növekedéssel – meghaladta a 2000 milliárd forintot. A Bank adózás utáni eredménye, felülmúlva az előző évi szintet, elérte a 2,25 milliárd forintot. Mindezen dinamikus növekedés mellett az Eximbank kiemelkedően magas tőkeellátottsággal és kedvező likviditási helyzettel zárta a 2022-es évet.

Túlszárnyalta a várakozásokat az Eximbank - Új csúcsra emelkedett a bank hitelkihelyezése 2022-ben

Az Eximbank 2022-ben elsősorban kereskedelmi banki partnerein keresztül, refinanszírozási konstrukcióban állt az ügyfelei rendelkezésére. A Bank legkeresettebb pénzügyi terméke a Fordulat hitelkonstrukció volt, amelyet 102 milliárd forint értékben folyósított. 2022-ben az EXIM tovább erősítette és szélesítette a hazai vállalatokat támogató tevékenységét: a portfólióját zöld hiteltermékekkel egészítette ki, ezzel a fenntarthatósági szempontokat is erőteljesebben beépítve a termékportfóliója fejlesztésébe.

A dinamikus bővülés elsősorban a Baross Gábor Hitelprogram elindításának eredményeképpen 2023-ban is folytatódik, ezzel támogatva a hazai vállalati szektor kedvező feltételek melletti finanszírozását. 

Az Eximbank 2022-ben kiemelt figyelmet fordított a volatilis gazdasági környezetben működő hazai vállalatok kedvezményes finanszírozási termékekkel történő támogatására, valamint a Kormány anticiklikus gazdaságpolitikájának erősítésére, hiszen egészséges hitelezés nélkül nincs fenntartható gazdasági növekedés sem. A megfelelő finanszírozási források elérhetősége az elhúzódó háború és a szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben és az így kialakult magas kamatkörnyezetben felértékelődött. Ennek köszönhetően az intézmény 567 milliárd forintos, rekordösszegű hitelkihelyezéssel zárta az évet. A refinanszírozási hitelek 480 milliárd forintot tettek ki az összes hitelkihelyezésből. Az Eximbank teljes hitel- és leszámítolás állománya az év végén 1 629 milliárd forintot ért el 17,7%-kal meghaladva az előző évi értéket. A Bank mérlegfőösszege 29,4%-kal bővült elérve a 2 091 milliárd forintot. Az Eximbank 2022. évi adózás utáni eredménye szintén javulást mutatott a megelőző évhez képest, a 2,25 milliárd forintos eredmény 0,8 milliárd forinttal haladta meg a 2021-es értéket. A dinamikus üzleti bővülés stabil pénzügyi háttér mellett valósult meg. Az Eximbank az év folyamán mindvégig érdemi likviditási tartalékokkal rendelkezett, a tőkemegfelelési mutató értéke pedig magasan az elvárt szabályozói limit felett alakult, év végén 24% feletti szintet elérve. Ez a pénzügyi stabilitás jó alapot biztosít az Eximbank számára az idei évben is a hazai vállalkozásokat támogató tevékenysége folytatásához. 

Az Eximbank forrásállománya 2022-ben ugyancsak rendkívül dinamikusan, 27%-kal növekedett, ennek összértéke 1 694 milliárd forintot tett ki. A gyarapodás hátterében egyrészt a jelentős piaci érdeklődés mellett lebonyolított kötvénykibocsátási aukciók – ezek során a Bank 322,5 milliárd forintnyi forrást vont be –, másrészt egyéb hosszú és rövid lejáratú hitelek állnak. A bank teljes forrásállománya továbbra is nagymértékben diverzifikált a főbb hazai és nemzetközi forrásbevonási csatornák és eszközök között.

„Az elmúlt egy év kihívásai ellenére is jelentős növekedést értünk el 2022-ben az Eximbanknál. Célunk, hogy a magyar gazdaság működését széles körben elérhető, a vállalkozások igényeire reflektáló finanszírozási termékekkel támogassuk. A hazai vállalati hitelezési piacon tavaly már meghaladta a 10%-ot a részesedésünk, az idei évben pedig – köszönhetően elsősorban az útjára indult Baross Gábor Hitelprogramnak – várhatóan ezt is túlszárnyaljuk összhangban a hosszú távú törekvéseinkkel” – fogalmazott Hoffmann Mihály, az EXIM Magyarország Pénzügyi Vezérigazgató-helyettese.

Az EXIM által kínált pénzügyi termékek közül 2022-ben – a szerződések mennyiségét tekintve – a legkeresettebbek a Fordulat program konstrukciói voltak, melynek célja az aktuális kedvezőtlen hatások ellensúlyozása és az újrainduláshoz szükséges fejlesztések támogatása volt. A Fordulat programban – annak lezárásáig – közel 180 milliárd forint összegű szerződéskötés történt meg. A 2021-ben lezárt, a pandémia kedvezőtlen gazdasági hatásai miatt súlyos átmeneti likviditási nehézséggel küzdő vállalatoknak nyújtott Kárenyhítő hitelkonstrukció folyósítása is folytatódott a tavalyi évben összesen 42,6 milliárd forint összegben. 

Az Eximbank stratégiájában a zöldfinanszírozás hangsúlyos szerepet kap, 2022 utolsó negyedévében az energiahatékonysági és energiatermelő beruházások támogatására jött létre a Gyármentő program, amelyet már 2023-ban a kedvezőtlen gazdasági hatásoknak kitett vállalatok részére indított Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram elindítása követett, és amely keretében további fenntarthatóságot és energiahatékonyságot támogató projektek finanszírozása várható.

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás: