Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól
A Kormányzótanács jelenleg úgy látja, hogy a márciusi alappálya előrejelzésüktől egyre inkább távolodnak. Azt ugyanakkor nem fejtette ki Lagarde, hogy melyik akkor közzétett forgatókönyv megvalósulása valószínűbb. Később azt is elmondta az elnökasszony, hogy júniusban nem csak az alappályát, hanem a forgatókönyveket is frissíteni fogják. Ezzel párhuzamosan azt is elmondta, hogy a mai döntés egyhangú volt, de az asztalon volt a kamatemelés lehetősége is.
Kamatkilátások:
A közel-keleti konfliktus megoldásához nem kerültünk közelebb érdemben az előző EKB kamatdöntés óta. Habár fegyverszüneti megállapodás született az amerikai és iráni fél között, azonban a Hormuzi-szoros továbbra is zárva tart, ezáltal pedig az energiaárak sem tudnak csökkenni megfelelő mértékben – sőt a napokban újból emelkedést láthattunk az olaj esetében. Mindez arra enged következtetni, hogy az inflációra és gazdasági növekedésre kifejtett hatások elhúzódhatnak.
Ezek alapján nem lepődnénk meg, ha az EKB júniusban meglépné a kamatemelést annak érdekében, hogy az inflációt kordában tartsa. Mivel ez a lehetséges lépés már a mai kamatdöntő ülésen is felmerült, így egyre közelebb lehetünk ennek meglépéséhez. Ugyanakkor, ha az iráni háború néhány hónapon belül lezárásra kerül, valószínűleg 2027 elején (kedvező esetben akár már 2026 végén) újból 2%-ra csökkenhet majd a betéti ráta.