Új csúcsra ugrott az UBM Csoport árbevétele és nyeresége az elmúlt fél évben

92 milliárd forintos árbevétel mellett 2,3 milliárd forintos EBITDA-val zárta 2021 második fél évét a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett UBM Csoport. A hazai takarmányiparban piacvezető Csoport az emelkedő alapanyagárak által meghatározott, dinamikusan változó környezetben tudott növekedni, miközben több kapacitásbővítő beruházást készített elő, melyek a következő években tovább bővíthetik a régióban is meghatározó pozíciójú vállalat árbevételét és nyereségét.

Új csúcsra ugrott az UBM Csoport árbevétele és nyeresége az elmúlt fél évben

Közel három évtizedes történetének egyik legintenzívebb időszakában ért el rekordmagas árbevételt és nyereséget a magyar tulajdonú UBM Csoport. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett UBM Holding Nyrt. tavaly ősszel szerezte meg Magyarország piacvezető takarmánygyártó vállalatcsoportjának, az UBM Trade Zrt-nek közel 100 százalékát. A lépéssel a magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata, a mezőgazdaság is megjelent a budapesti parketten, így tovább szélesedett a tőzsdén elérhető iparágak sora. 

Az UBM Holding Nyrt. pénzügyi kimutatásaiban így 2021. október 1-től kerültek konszolidálásra az UBM Trade Zrt. adatai, miközben a vállalat sok más magyar céghez hasonlóan áttért a júliustól júniusig tartó éves beszámoló készítésére. Ezzel együtt azonban a Csoport publikálta a 2021 utolsó hat hónapjára vonatkozó főbb adatait is: ennek alapján (IFRS szerint) a vállalat tavaly július-december között 92 milliárd forintos rekordszintű árbevételt ért el, miközben szintén rekordszintre, 1,3 milliárd forintra ugrott adózott eredménye, EBITDA-ja pedig 2,3 milliárd forintra. Az árbevétel óriási ugrása mögött az organikus növekedés mellett az alapanyagárak drasztikus áremelkedése is tetten érhető, amit az UBM Csoport az általa értékesített termékek árában is érvényesített. 

Az alapanyagok esetében a búza és a kukorica árának trendszerű emelkedése a teljes 2021-es évben megfigyelhető volt, mely a szójadara árának rendkívül magas értékével együtt sosem látott eladási árakat eredményezett a takarmányiparban. A Csoport bruttó margintermelő képessége ebben az időszakban nőtt, a tervezett eladási mennyiségeket mind a commodity kereskedelem, mind a takarmánygyártás a terveknek megfelelően hozta. A Csoport piacvezető szerepet tölt be a keveréktakarmány gyártásához szükséges alapanyagok kereskedelmében és a keveréktakarmány-gyártás és -forgalmazás területén. Az UBM 2021-ben 520 ezer tonna fehérje és olajosmag, valamint 698 ezer tonna gabona kereskedelmi értékesítése mellett 760 ezer tonna keveréktakarmányt gyártott, illetve alapanyagot értékesített a magyar és a regionális állattenyésztés szereplőinek. 

Horváth Péter az UBM Holding vezérigazgatója a tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy a továbbiakban is dinamikus növekedésre számítanak, és céljuk, hogy a magyar piacon elért vezető takarmánygyártó szerepüket megőrizzék, azt tovább erősítésék és emellett a régióban is tovább növekedjenek. Ennek érdekében több beruházás, illetve azok előkészítése folyik jelenleg is a román, szlovák és szerb piacokon. A társaság szelestei telephelyén 1,2 milliárd forintos beruházással 60 ezer tonnával emelkedhet a sertéstáp gyártókapacitása, míg a szlovák hernádcsányi telephelyén 5,9 millió eurós beruházással a jelenlegi 30 ezerről 88 ezer tonnára emelkedhet a brojler, sertés, kérődző takarmányok gyártási kapacitása. A két beruházás 2022 nyarán készülhet el, miközben márciusban jelentette be az UBM legújabb, 24,4 millió eurós zöldmezős beruházását Szerbiában, melyet a magyar mellett a szerb kormány is támogat 6,3 és 2,5 millió euróval. 

Az UBM Csoport a balkáni régió 5 országában (Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Albánia) már több éve jelen van takarmányüzleti tevékenységgel. A szerb beruházást az indokolja, hogy az ottani állattenyésztés és takarmányozás területén csak részben érhető el magas minőségű és hatékonyságú keveréktakarmánygyártás az egyre inkább koncentrálódó nagyüzemi élelmiszertermelés ellátásához. Az évi 200 ezer tonna kapacitású szerb takarmánykeverő üzem 2024-re tervezett átadását követően a vállalat regionális gyártókapacitása eléri majd az 1,1 millió tonnát, mellyel a közép-kelet-európai takarmánypiacon is meghatározó szereplővé válik. Az UBM vezérigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Csoport terjeszkedését az eddigi hazai és régiós teljesítménye, valamint egy átfogó piackutatás alapozta meg, így a helyi igények felmérését követően döntöttek az új beruházás elindításáról. Az UBM piacvezető hazai takarmányipari vállalatcsoportként arra törekszik, hogy régiós pozícióját tovább erősítve a következő években Kelet-Közép-Európában is meghatározó iparági szereplővé váljon minőségi termékeivel és szolgáltatásaival. 


Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás: