Új vezetőt neveztek ki a UPS kelet-európai régiója élére

A UPS Kim Ruymbekét nevezte ki a vállalat kelet-európai régiójának elnökévé, aki a cég történetében az első nő ebben a pozícióban. Ruymbeke új szerepkörében Európa néhány rendkívül gyorsan növekvő piacán, így Magyarországon is felel majd a csomagküldő műveletek irányításáért, a folyamatosan fejlődő e-kereskedelem igényeinek kielégítéséért, valamint a régió kulcsfontosságú exportpiacaival való jobb összeköttetéséért Európán belül és világszerte egyaránt.

Új vezetőt neveztek ki a UPS kelet-európai régiója élére

Ruymbeke 2003-ban kezdte a pályafutását UPS-nél, mint pénzügyi munkatárs a cég belgiumi leányánál, majd számos vezetői pozíciót töltött be - többek között az európai régió brüsszeli központjában és a UPS atlantai globális központjában is. Legutóbb az európai pénzügyi és számviteli alelnöki poszton az európai pénzügyi tervezési és elemzési stratégia végrehajtását vezette az egész európai régióban.

"A globális kereskedelem fejlesztése alapvető fontosságú, ha egy nyitott, fenntartható és virágzó gazdaságot akarunk létrehozni. Kelet-Európában magasan képzett a munkaerő, ugyanakkor pedig számos növekvő iparágnak is otthont ad a régió. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan csapatot vezethetek, amely segít a terület vállalkozásai számára az import és az export tevékenységük bővítésében most és az elkövetkező években" – mondta el Kim Ruymbeke a kinevezése kapcsán.

A UPS tevékenyen tesz a női vezetés támogatása érdekében - a női tulajdonú vállalkozásokat felkaroló kampányoktól kezdve a közösségi partnerségekbe való befektetésen át a nők képviseletének növeléséig a vállalatvezetésben. Jelenleg a UPS igazgatótanácsi tagjainak 46%-a nő, beleértve a cég vezérigazgatóját is, és a teljes felső vezetés egyharmadát is nők alkotják.

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás: