Újabb Biggeorge cég a BÉT-en

A Biggeorge Property Nyrt. többségi irányítása alá tartozó Biggeorge REIT Nyrt. részvényei is megjelentek a BÉT-en. Míg az elsősorban lakó- és logisztikai ingatlanfejlesztéssel, ingatlanbefektetéssel és alapkezeléssel foglalkozó Biggeorge Property Nyrt. tavaly a BÉT Xtend szekciójában foglalt helyet, a szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) működő és jelenleg jelentős ipari parki fejlesztéssel foglalkozó Biggeorge REIT Nyrt. a standard szekcióban debütált. A két társaság tőzsdei bevezetését több tőkepiaci mérföldkő előzte meg - 2019-ben helyet kaptak a BÉT középvállalati sikertörténeteket bemutató BÉT50 kiadványában, 2022 elején pedig a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében zöld kötvényt bocsátottak ki, amelyet a BÉT kötvényplatformjára, a BÉT Xbondra is bevezettek.

Újabb Biggeorge cég a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde csengőjének megszólaltatásával debütált a BÉT kibocsátói között a hazai ingatlanszektor meghatározó vállalatcsoportja, a Biggeorge Holding tagvállalata. A ceremónián a kereskedést indító csengőt Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, és Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property Nyrt. és egyben a Biggeorge REIT Nyrt. alapító-vezérigazgatója szólaltatta meg a cég felsővezetői és tanácsadói körében. 

Jelen bevezetéssel az ingatlantársaság 3.785.905 darab, egyenként 1.000 forint névértékű, dematerializált törzsrészvénye jelent meg a BÉT standard szekciójában. A tőzsdére lépés előkészítésében jogi tanácsadóként az AegisLegal, a KálmánPartners és a Duda és Csákó Ügyvédi Irodák vettek részt.

A Budapesti Értéktőzsde és a Biggeorge Property kapcsolata évekkel ezelőtt indult. A társaság a Tőzsde évente összeállított, „BÉT50 - Ötven hazai vállalat sikertörténete” című kiadványában mutatkozott be 2019-ben. A kibocsátók közé 2022. februárjában lépett.  A Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram keretein belül - mintegy kétszeres túljegyzés mellett - 7 milliárd forint értékben bocsátott ki zöld kötvényt, amelyet májusban a BÉT kapcsolódó kötvénypiacára, a BÉT Xbondra is bevezetett. Ugyanennek az évnek a szeptemberében a Biggeorge Property Nyrt. részvényei a BÉT Xtend piacán is debütáltak. A Biggeorge REIT Nyrt. SZIT (angol megfelelője Real Estate Investment Trust - REIT) formában működik majd azt követően, hogy a NAV a társaság SZIT előtársaságból SZIT-té alakulását jóváhagyja.

A SZIT formájú működés adózási előnyöket biztosít a Kibocsátó és leányvállalatai számára, így a befektetők magasabb hozamot érhetnek el.  A Biggeorge REIT Nyrt. jelenleg a Biggeorge Property Nyrt. 74,87%-os leányvállalata, piacra lépése a cégcsoport tőkepiaci jelenlétének újabb lépcsőfoka, amely jelentősen támogathatja a további növekedést, illetve elősegítheti a finanszírozási mix diverzifikálását.

„A Biggeorge Property Nyrt. a tavalyi Xtend piaci belépést követő bő egy évben tovább erősödött. Cégünk a nehezebb gazdasági környezetben is eredményesen működik, köszönhetően az elmúlt években előkészített, illetve elkezdett projekteknek. A befektetésre, fejlesztésre rendelkezésre álló forrásainkat alapjainkon keresztül is bővítettük. Célunk, hogy társaságunk jelenlétét az általunk megcélzott ingatlanpiaci szegmensekben tovább erősítsük, tovább növelve így a cég értékét. A Biggeorge REIT tőzsdére lépése mérföldkő hosszútávú stratégiánk megvalósításában, amelynek fontos elemei a több struktúrán, illetve csatornán keresztül megvalósuló tőkepiaci jelenlét és a tőzsdén elvárt transzparens működés. A Biggeorge REIT részvényeinek 25,13%-ot kitevő csomagot már a tőzsdére lépés előtt, több befektetőnek, zárt körben értékesítettük, és a jelenlegi környezetben egyelőre ennél a cégnél sem tervezünk további nyilvános forrásbevonást, illetve részvényértékesítést, de megteremtjük ezek alapjait és a Biggeorge REIT befektetési portfoliójának és tevékenységének szélesítését követően vizsgáljuk majd meg ennek lehetőségét.” - emelte ki a Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property Nyrt. alapító-vezérigazgatója.

„A Biggeorge REIT már az ötödik szabályozott ingatlanbefektetési társaság, amely megjelent a tőzsdén.  Ezzel egyrészt tovább növekedett az ingatlanszektort képviselő kibocsátók száma, emellett a komplex tőkepiaci stratégiájuknak köszönhetően a társaság jó példaként is szolgálhat minden olyan hazai vállalat számára, amely hosszú távon fenntartható, a növekedés megalapozásához és a versenyképességhez szükséges beruházásokhoz is megfelelő finanszírozási megoldást keres. További sok sikert kívánok a társaságnak a BÉT minden munkavállalója nevében!” - mondta el Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

Miért kell középvállalatoknak a tőkepiac, a nyilvános megjelenés?

A hazai kis- és középméretű vállalatok külső finanszírozása többnyire hitelen alapul. Az utóbbi években európai uniós kezdeményezések révén lehetőség nyílt középvállalatoknak tőkeágon forráshoz jutni különböző kockázatitőke-alapokon keresztül. Mégis, számos középvállalat nem szívesen von be olyan tulajdonosokat, akik aktívan részt szeretnének venni a cég mindennapi működésében, ahogyan az a kockázatitőke-befektetéseknél jellemző. A nyilvános működés lehetővé teszi, hogy a tőkebevonás során a vállalat egy szórtabb befektetői szerkezetet építsen ki, és a tulajdonosi irányítást csak az általa meghatározott mértékben adja át az új befektetőknek. Ehhez nyújt segítséget a BÉT Xtend.

 


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: