Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

A Wizz Air légitársaság 2026 tavaszára létrehozza légibázisát a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren – jelentette be izraeli látogatásán csütörtökön Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

"Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a Wizz-bázis ötletét Izraelben is megvalósítsuk. Azt szeretnénk, ha az izraeli társadalomba beágyazódó jó társvállalatként tekintenének ránk" – mondta Váradi József .

A vezérigazgató szerint a légibázis növelheti a versenyt és csökkentheti a jelenleg rendkívül magas repülőjegyárakat Izraelben.

"A következő három évben a Wizz egymilliárd dollárt fektet be az izraeli piacba, és tíz új, korszerű repülőgépet állít szolgálatba Izraelben. Emellett a jelenlegi húsz útvonal mellé további ötven hozzáadását tervezzük,. négyezer munkahelyet hozunk létre Izraelben – körülbelül ötszáz dolgozót közvetlenül a Wizz Air vesz fel, a többiek pedig közvetlen és közvetett módon kapcsolódó munkahelyek útján kerülnek alkalmazásba" - mondta Váradi József, miután találkozott Miri Regev közlekedési miniszterrel.

Megbeszélésüket követő közös közleményükben azt írták: a következő két hónapban együtt dolgoznak a még nyitott kérdések rendezésén, hogy január végére lezárhassák a tárgyalásokat.

Izrael mintegy másfél éve folytat egyeztetéseket a Wizz Airrel a tel-avivi légibázis ügyében, noha az izraeli légitársaságok ellenzik ezt a tervet, mert így a magyar cég lényegében ugyanazokat a feltételeket kapná a Ben-Gurion repülőtéren, mint amelyek az izraeli légitársaságokat is megilletik, és a reptér "hazai pályává" válna számára, mentesülve azoktól a korlátozásoktól, amelyek jelenleg a külföldi cégekre vonatkoznak. A szaknyelv ezt "hetedik szabadsági foknak" nevezi.

"Ellenezzük a Wizz bázisát, de nem a verseny miatt – hiszen a Wizz már most is versenyt jelent, a verseny létezik. A Wizz azért akar izraeli bázisra váltani, mert így olyan feltételekhez jutna hozzá, például reptéri slotokhoz, amelyek az izraeli cégeknek járnak. Mi csak egyet kérünk: hogy ugyanazokat a feltételeket, amelyeket a Wizznek adnak, adják meg az izraeli légitársaságoknak is. Ha nem így lesz, akkor az izraeli cégek eltűnnek" - nyilatkozta csütörtökön az izraeli Arkia légitársaság vezérigazgatója, Oz Berlovic.


A Magyar Reklámszövetség szerint piactorzító a tervezett új közterületi reklámszabályozás

A Magyar Reklámszövetség álláspontja szerint torzítja a piacot a közterületi reklámszabályozáshoz kapcsolódó kormányrendelet-tervezet, amely szerdán kerülhet kormányülés elé.
2026. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb kedvező magyar gazdasági adat érkezett

A KSH ma reggel az augusztusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, mely szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek. Az éves szintű infláció így enyhén nőtt: 1,3 százalékra a júliusi 1,2 százalékról. Az 1,3 százalékos tényadat megegyezik a várakozásunkkal és minimálisan elmaradt a konszenzustól. Az éves maginfláció enyhén emelkedett: a hetedik havi 1,9 százalékról 2,0-ra nőtt az index.
2026. 09. 08. 18:30
Megosztás:

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága 2026 második negyedévben, a nemzetközi fuvarozás összköltsége az infláció hatszorosával, 12,3 százalékkal ugrott meg, a belföldi fuvarköltségek 6,4 százalékkal nőttek, miközben a fuvardíjak alig több mint harmadát tudták a fuvarozók áthárítani - közölte a NiT Hungary - Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete kedden az MTI-vel a logisztikai és közúti fuvarozási szektorra szakosodott DigiLog Consulting cég Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) elemzése alapján.
2026. 09. 08. 18:00
Megosztás:

A világ GDP-jének 9 százalékát bukják a vállalatok ezen az egy hibán

Van egy láthatatlan költség, amit a cégek akkor is megfizetnek, ha az ára semmilyen kimutatásban nem szerepel: a túlterheltség, a stressz és az alacsony elköteleződés ugyanis közvetlenül hat a teljesítményre. A Gallup 2026-os adatai szerint globálisan csak a munkavállalók 20 százaléka elkötelezett1, Magyarországon pedig ez az arány 19 százalék2. A gazdasági tét óriási, hiszen a Gallup szerint a teljes elköteleződés globálisan 9,6 billió dollárnyi többletproduktivitást jelenthetne, ami a világ GDP-jének mintegy 9 százaléka.
2026. 09. 08. 17:30
Megosztás:

A kerékpárosbarát címre idén is pályázhatnak a települések, munkahelyek és közintézmények

Települések, munkahelyek és közintézmények idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre - közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kedden az MTI-vel.
2026. 09. 08. 17:00
Megosztás:

5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban

Augusztusban is a júliusi 5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal kedden Prágában.
2026. 09. 08. 16:30
Megosztás: