Újabb izgalmas év a kiskereskedők számára

2022-ben sem dőlhetnek hátra a kiskereskedelmi szektor szereplői – az elmúlt két év kihívásai után a változó vásárlási szokásokhoz és fogyasztói elvárásokhoz történő adaptálódás kulcsfontosságú a növekedés fenntartásához. A hazai számok egyelőre biztatóak: a KSH adatai szerint 2022. január-februárban a kiskereskedelmi forgalom volumene 7 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakához képest.

Újabb izgalmas év a kiskereskedők számára

A vásárlási szokásainkat folyamatosan alakítja a modern technológia fejlődése. Az új technológiák megjelenése megkönnyíti a vásárlók dolgát, melynek hatására egyre többen és biztonságosabban használják az online platformokat a vásárlásaik során.

„Az e-kereskedelem tekintetében egy másik érdekes jelenséget is megfigyelhetünk: a 60 év feletti korosztály képviselői rendszeresen és tervezetten vásárolnak online, míg a fiatalokra inkább az ad hoc vásárlás jellemző” - hangsúlyozta Dr. Aracsi Bernadett, a Deloitte magyarországi Retail-FMCG iparági csoportjának menedzsere.

Mindemellett egyre gyakrabban találkozunk azzal a jelenséggel is, hogy a világ vezető márkái félreteszik a verseny okozta kényszert, hogy nagyobb társadalmi és környezeti problémákkal (pl. a klímaváltozással) foglalkozzanak.

2022 és a várható kiskereskedelmi trendek

COVID-19 hatásai

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a COVID-19 okozta világjárvány eddigi és ezután jelentkező hatásait. Bár talán egyre kevésbé halljuk napi szinten a vírus által okozott gazdasági és egyéb következményeket, a különböző variánsok és azok terjedése továbbra is aggodalomra adnak okot. Az ellátási problémák (különösen a chiphiány) mellett - a Deloitte UK felmérése szerint - egyre nagyobb teher nehezedik a háztartásokra a mindennapi megélhetés biztosítása és a megszokott életszínvonal fenntartása kapcsán, visszavetve ezzel a költekezés szabadságát.

A Z-generációban rejlő potenciál

Az 1995 és 2010 között született generáció tagjai mostanra már nem csak saját vásárlóerővel bírnak, hanem határozott, egyedi igényekkel és szükségletekkel is rendelkeznek, melyekkel a márkáknak és a kiskereskedőknek is lépést kell tartania.

A kiskereskedelem online térszerzése

Ma már nem csak a startup-ok és az online vállalkozások privilégiuma az internetes jelenlét - a kiskereskedelmi vállalkozások digitális térnyerése egyre nagyobb mértéket ölt. A webshopok kialakítása, online marketing tevékenységek, digitális termékek és a metaverzum felfedezése hozzájárulhatnak a kiskereskedelmi forgalom bővüléséhez a vásárlói élmény növelésén keresztül.

A kényelem mindenek felett

A vásárlók részéről jelentős igény mutatkozik a gördülékeny, lehetőség szerint érintésmentes vásárlás, a kasszamentes üzletek, a gyors és önműködő (emberi beavatkozást nem igénylő) szállítási módok iránt, melyek várhatóan egyre általánosabbá válnak majd a vásárlói élmény növelése érdekében.

Az okoseszközökön nevelkedett generáció(k) fizetőképes fogyasztóként való megjelenésével fokozatosan feledésbe merülhet a hagyományos készpénzzel történő fizetés, helyét a mobiltelefonnal/okosórával és bankkártyás érintéssel történő fizetés, online vásárlás esetén pedig a virtuális fizetési módok (pl. PayPass) veszik át.

Aktuális divat másodkézből

A vásárlók számára egyre fontosabb szempont a környezettudatosság, melynek része a fenntartható divat – olyannyira, hogy a Deloitte UK felmérése alapján a használtruha-kereskedelmi szektor várhatóan gyorsabban növekszik majd, mint a fast fashion ágazat.

„Ma már különösebb erőfeszítés nélkül megtehetjük, hogy divatosak legyünk és a bolygónkat is óvjuk egyszerre. Amennyiben nem szeretnénk használt ruhadarabokat vásárolni, csupán meg kell találnunk az általunk preferált üzlet környezetkímélő módon előállított darabjait, hiszen egyre több (akár fast fashion) márka kínál ilyen ruhaneműket is” - mondta Kerékgyártó Emese, a Deloitte magyarországi Retail-FMCG iparági csoportjának szenior adótanácsadója.

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás: