Újabb logisztikai beruházásokat kezd a Magyar Posta

Központi csomagfeldolgozót épít és jelentősen bővíti a csomagautomata-hálózatát a Magyar Posta - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

Újabb logisztikai beruházásokat kezd a Magyar Posta

Az automatizált, 38 ezer négyzetméteres csomagfeldolgozót még ebben hónapban elkezdik építeni Maglódon, és a tervek szerint 2023 októberében fejezik be. Az új postai csomagautomatákat a közlemény szerint ugyancsak rövid időn belül, még a nyáron elkezdik telepíteni, és őszig be is üzemelik. Többségük a fővárosba és Pest megyébe, valamint a vidéki nagyvárosokba kerül, olyan helyeken, ahol könnyen elérhetőek lesznek.

A fejlesztéseket az ügyfelek színvonalasabb ellátásával, illetve a versenyképesség erősítésével indokolták. A logisztikai infrastruktúra 2019-ben kezdődött átalakítása a közlemény szerint világszínvonalú szolgáltatásokat eredményezhet. A társaság vezérigazgatója hozzátette, hogy több mint 100 ezer négyzetméter logisztikai terület már megépült, és még legalább ennyi fog. Schamschula György a korszerű logisztikai hálózatot a hatékony, gyors, a piaci igényeket lefedő, minőségi csomagszolgáltatás alapjának nevezte - írták.

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás:

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia: a szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján.
2025. 12. 25. 10:00
Megosztás:

Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány "idegen hatalom" általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását is.
2025. 12. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampánya során

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
2025. 12. 25. 07:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság elítélte, hogy Washington beutazási tilalmat rendelt el öt európai tisztségviselő ellen

Az Európai Bizottság elítélte, hogy az amerikai külügyminisztérium beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online tér "cenzúrázására" hivatkozva.
2025. 12. 25. 06:00
Megosztás:

A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben

A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
2025. 12. 25. 04:00
Megosztás:

Stratégiai ébredés a kriptopiacon: így változtak a befektetői gondolkodásmódok 2025-ben

2025-ben a kriptovaluta-piac nem csupán árfolyamokban, hanem szemléletben is fordulóponthoz érkezett. A gyors meggazdagodás ígérete helyett egyre több befektető fordul a ciklusok megértése, a kockázatkezelés és az adatvezérelt döntéshozatal felé. A piac érettsége, a szabályozás erősödése és az intézményi tőke térnyerése új stratégiákat kényszerített ki.
2025. 12. 25. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak!

Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
2025. 12. 25. 02:00
Megosztás:

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
2025. 12. 25. 01:00
Megosztás:

Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett

Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
2025. 12. 25. 00:01
Megosztás:

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A Szcientológia önkéntes lelkészek számára ez évek óta küldetés: ahol csak tudnak, és ahol szükség van segítségre, ott megjelennek.
2025. 12. 24. 23:00
Megosztás:

5 módszer arra, hogyan válhatnak a stabilcoinok valódi költőpénzzé — a Digitap ($TAP) a legtisztább, legjobb megvásárolható kriptóvá válik

A stabilcoinok egyre nagyobb arányt képviselnek a kripto-ökoszisztéma teljes tranzakciós volumenében, ugyanakkor ezen egyenlegek mindennapi költéssé alakítása a legtöbb felhasználó számára továbbra is széttagolt és nem hatékony.
2025. 12. 24. 22:00
Megosztás:

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás:

Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 24. 19:00
Megosztás:

46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzás tünetekkel

Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
2025. 12. 24. 18:00
Megosztás:

Kivonul Romániából a svéd Lindab

Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 24. 17:00
Megosztás: