Újabb négymilliárd forint a távfűtött otthonok korszerűsítésére

A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-t.

Újabb négymilliárd forint a távfűtött otthonok korszerűsítésére

A tárca közleményében hangsúlyozta: a keretemeléssel még több helyszínen valósulhatnak meg önerő nélkül az energiatakarékos fűtéshez szükséges beruházások.

A radiátorra szerelt, távolról leolvasható költségmegosztók az épület teljes fűtési költségét a hőleadás alapján arányosan osztják szét a lakók között. Az új megoldás a korábbi, alapterület- vagy légköbméter-alapú felosztáshoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé. A támogatott fejlesztések tudatosabb energiafelhasználáshoz segíthetik a távfűtött otthonban élőket, akik a pontosabb adatok ismeretében csökkenthetik rezsiterheiket - ismertette az EM.

A kiírást tavaly novemberben az induló keretösszeget meghaladó igények miatt felfüggesztették. Addig több mint 900 társasház jelentkezett együttesen 7,6 milliárd forint támogatást kérve. A program 2026. február 26-án, 10 órakor nyílik újra, a lehetőség a megemelt keret kimerüléséig érhető el. A korábban jelentkezőknek csak akkor kell előző pályázatukat visszavonva, módosítva ismét benyújtaniuk, ha a beruházás paraméterei időközben megváltoztak. A bevont többletforrás alkalmat teremt újonnan csatlakozók bekapcsolódására is - jelezte a tárca.

A közlemény szerint Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős államtitkár elmondta: a lakóközösségek világos jelét adták, hogy szívesen élnek a korszerű technológiák biztosította lehetőségekkel. A megemelt keretösszeg jóvoltából még több társasházat segíthetünk hozzá kiadásaik méltányosabb megosztásához, csökkentéséhez - közölte.

A kormány a januári rezsistop részeként 30 százalékos árkedvezménnyel mentesíti a távfűtött otthonokban élőket a nagy hidegben megemelkedett felhasználás többletköltségei alól. A távhőszektor zöldítését, hatékonyságának javítását pedig a Jedlik Ányos Energetikai Program közel 100 milliárd forintos ágazati felhívásaival ösztönözzük - fejtette ki az államtitkár.


Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás:

185 tonna hal pusztult el Rétimajorban

A súlyos vízhiány következtében az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi halastavain az elmúlt hetekben 185 tonna hal pusztult el, a közvetlen állományveszteség értéke megközelíti a 200 millió forintot - mondta Lévai Ferenc a társaság vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
2026. 08. 09. 07:00
Megosztás:

Már 100 szálláshely foglalható az Aktív Kalandor Kalandtárában

Az Aktív Kalandor foglalási felülete, a Kalandtár már 100 szálláshelyet kínál az erdei kulcsosházaktól a nagyobb társaságokat fogadó szállásokig az ország minden részén - közölte az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ az MTI-vel.
2026. 08. 09. 06:00
Megosztás: