Újabb rádióműsorok készülhetnek a médiatanács támogatásával

Megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg rádióműsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Újabb rádióműsorok készülhetnek a médiatanács támogatásával

A közlemény szerint a médiatanács a rádiós médiaszolgáltatók számára meghirdetett RÁDIÓÁLLANDÓ2025 pályázati eljárás negyedik fordulójában 27 pályázónak ítélt meg összesen 89 millió 976 ezer forint támogatást hírműsorok, közérdekű szolgáltató magazinműsorok, valamint tematikus magazinműsorok készítéséhez.

Mint írták, a Magyar Nemzet nyomtatott kiadásában, illetve a lap online felületén megjelent két különböző cikkel kapcsolatban bejelentések érkeztek a testülethez.

A gyűlöletkeltés, kirekesztés, illetve a sajtótermékekre vonatkozó gyermekvédelmi szabályok szempontjából vizsgált médiatartalmakat a médiatanács nem találta jogsértőnek - tették hozzá.

A közlemény alapján szintén nem volt jogsértő a "Sztárban Sztár All Stars" 2025. december 7-én a TV2-n sugárzott adása, valamint az ugyanezen a médiaszolgáltatáson közzétett "Kincsvadászok" 2025. december 11-i epizódja sem, amelyeket a klasszifikációs rendelkezések érvényesülése szempontjából - ugyancsak állampolgári bejelentések alapján - vizsgált a médiatanács.

Úgy folytatták, hogy a luxemburgi joghatóság alá tartozó Sorozatklub a 2025. december 29-én 15 óra 12 perces kezdettel sugárzott "Aranykalitka" című sorozat I. évadának 6. epizódját "12 éven aluliak számára nem megfelelő tartalom" jelöléssel adta közre, amely besorolás a magyar szabályok alapján a III. korhatár-kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) felel meg.

A hatósági ellenőrzés megállapította, hogy a műsorszám a félelemkeltő jelenetek miatt a hazai szabályozás alapján a IV. korhatár-kategóriába tartozónak minősülne (tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott), és ennek megfelelően csak 21 óra után lehetett volna műsorra tűzni.

Az NMHH a vélelmezett jogsértésről értesítette a luxemburgi társhatóságot, amelyet egyúttal felkért a szükséges intézkedések megtételére.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy a határozatai is. A legfrissebb dokumentumok a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak - áll a közleményben.


Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás: